Hétvégi rongálás Székelyudvarhelyen

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Ismeretlen tettesek rongáltak meg a hétvégén egy padot Székelyudvarhely központjában, továbbá kővel dobálták meg egy közeli lakóház ablakát. A köztéri garázdálkodók útja jól követhető, a Bethlen Gábor utcában összetört virágcserepek kerültek a földre a villanyoszlopokról. Az érintettek szerint a hétvégi mulatozók felelősek a vandalizmusért.

Fülöp-Székely Botond

2014. szeptember 15., 18:382014. szeptember 15., 18:38

2014. szeptember 15., 18:402014. szeptember 15., 18:40

„Általános jelenségnek számít, hogy a hétfői munka a Más Rádió és a MÜTF Oktatási Központ szomszédságában található Kőkacsa tér megtakarításával kezdődik, illetve felmérjük a hétvégén keletkezett károkat” – panaszkodott lapunknak Vass Attila, a központ portása. Mint mondta, az ott talált hulladék egyebek közt italos üvegekből és műanyag palackokból állt, így valószínűsíthető, hogy mulatozók jártak a környéken. A Más Rádió főszerkesztője, Szabó Attila portálunknak elmondta, vasárnap vette észre, hogy a téren található padról több deszkát is eltávolítottak. „Hajdanán közösségi térként képzeltük el a területet, ahol a főiskola tanulói mellett a városlakók is leülhetnek megpihenni, beszélgetni. Sajnos mára a hétvégi mulatozások helyszínévé vált, a részegek pedig több esetben hangoskodnak, szemetelnek, sőt rongálnak is” – fejtette ki Szabó. Törték már össze a tujákat, összekenték a közelben található intézmények falait, és az ülőhelyeket sem először rongálják meg. Emellett az itt elhelyezett lámpatesteket elvitték, sőt a kamera is hasonló sorsra jutott.

Dobtak és futottak

„Nagy csattanásra ébredtünk szombat hajnalban öt óra után néhány perccel. Mint kiderült, a Kőkacsa térről dobtak át egy követ, egyenesen a közelben lévő házunk ablakának” – mesélte Peti Árpád, akinek az incidens következtében nagyjából 150 lejes kára keletkezett, mivel dupla falú ablaka hosszan repedt. Amikor kinézett, három fiatalt látott elmenekülni, akik közül az egyik hangosan kiabált társának, amiért a lakóházat használta célpontnak a dobáláshoz. Arcukat nem látta rendesen, mivel abban az időpontban még sötét volt. Megjegyezte, kellemetlen az is, hogy az általánossá vált zajok miatt nem tudnak aludni, pedig feleségével együtt szombaton is dolgoznak. Egyébként tavaly is történt hasonló eset, amikor egy sörösüveg találta el párkányukat, akkor viszont az ijedségen kívül nem keletkezett komolyabb kár. A károsult feljelentést tett a rendőrségen a hétvégi üggyel kapcsolatban, és a polgármesteri hivatalnál is jelezte a problémát.


A virágokat sem kímélték

A villanyoszlopokon elhelyezett muskátlikat sem kímélték a hétvégi garázdálkodók, ugyanis szombatra virradóan széttört cserepek látványa fogadta a Bethlen Gábor utcában sétálókat. Bálint Attila, a polgármesteri hivatal sajtóreferense elmondta, korábban is voltak hasonló esetek, azonban a mostani rongálás jóval nagyobb méreteket öltött. Megjegyezte, a Kőkacsa tér környékén történt incidensekről is tájékoztatták a hivatalt. Az ismeretlen tettesek kézre kerítése érdekében egyeztettek a rendőrséggel, továbbá a járőrözések fokozását is kérték a kérdéses helyszíneken.

Maguknak is kárt okoznak

„Bár sokan javasolták, nem értek egyet a folyamatos megfigyeléssel – ami egyébként is kivitelezhetetlen lenne –, sem a kamerák megelőző erejében nem hiszek, inkább a rongálók mentalitásán kellene változtatni” – fogalmazott Szabó Attila. Véleménye szerint az ilyesfajta viselkedés komoly társadalmi probléma, amelyre csak hosszú távon lehet megoldást találni. „Fel kellene fogniuk, hogy a közterületek az egész közösség tulajdonát képezik. Ezek rongálásával nemcsak másokat károsítanak meg, hanem közvetett módon saját magukat is, nem beszélve arról, hogy az ide látogatók is negatív képet alakítanak ki Székelyudvarhelyről” – tette hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés