
Fotó: Tamás Attila
Számos helyen lassúvá, egyes szakaszokon nehézkessé vált a közlekedés a Hargita megyei országutakon a vasárnap elkezdődött havazás miatt. Bár az útügy szerint gyorsan közbléptek a hóeltakarítók, volt, ahol nyomát sem lehetett látni a munkagépeknek.
2016. november 13., 17:002016. november 13., 17:00
2016. november 13., 18:592016. november 13., 18:59
Cătălin Romanescu, az országos útügyi társaság Hargita megyei kirendeltségének igazgatója vasárnap érdeklődésünkre elmondta, kora estig nem voltak útlezárások, és nem jelentettek balesetet vagy fennakadást sem a közlekedésben.
„Téli útviszonyokra kell számítani Székelyudvarhely és Csíkszereda között. A hóekék azonnal közbeléptek, és jelenleg is dolgoznak az egész megyében. Az összes országutat csúszásmentesítik” – tette hozzá az igazgató.
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint vasárnap délután fenyőfa dőlt a 138A – Hargitafürdőre vezető – és az alcsíki, 123A jelzésű megyei utakra. Olvasóink több olyan útszakasszal is találkoztak vasárnap délután, ahol a csúszós úttest miatt fokozottan balesetveszélyes volt a közlekedés, illetve ahol nyomát sem látták annak, hogy eljárt volna a hóeltakarító munkagép.
Akadálymentes a közlekedés Hargitafürdő és Büdösfürdő felé
A vasárnapi viharos széllökések és a havazás intenzitása ellenére akadálymentesen lehetett közlekedni a Hargitafürdő felé vezető 138A jelzésű valamint a Büdösfürdő felé vezető 123D jelzésű megyei útakon – tájékoztatott vasárnap este a megyei önkormányzat sajtóirodája.
Hargita Megye Tanácsa karbantartásokért felelős munkatársai rendszeresen ellenőrzik az útviszonyokat és eltávolítják a bedőlt fákat. Ugyanakkor fokozott elővigyázatosságra intik az autóvezetőket az említett útakon – írja a sajtóanyag.
Féléves kényszerszünet után újra zöld utat kapott a szépvízi sportközpont építése, idén azonban csak a beruházás 50 százalékának elvégzésére adott engedélyt az Országos Befektetési Társaság. A munkálatot a kiszolgáló épületek megépítésével folytatják.
A csíkszeredai városházán 57 állást kell megszüntetni júliusig, ami a gyakorlatban 24 alkalmazott elbocsátását jelentheti, a kormány közigazgatási reformcsomagjának eredményeként. Mindez magával hozza a teljes hivatali apparátus átszervezését is.
Nem volt jogosítványa és alkoholos befolyásoltság alatt vezetett az a fiatalember, aki balesetet okozott Csíkszeredában csütörtök este – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Jubileumi, tizedik alkalommal indul útnak a túrázás és a történelem iránt érdeklődők közössége március 8-án, vasárnap, hogy közösen hódítsák meg a Magyaros-tetőt.
Február 28-tól a végleges, módosított menetrendre vált a csíkszeredai tömegközlekedés, amelyet a lakosság kérései, visszajelzései felhasználásával állítottak össze. Közben az utasszám a korábbinak csaknem a háromszorosára nőtt.
Az áfanövekedés miatt 110 millió lejre drágult a csíkszeredai megyeháza felújítása, miközben a kivitelezőnek alig néhány hónapja maradt a befejezésre. Hargita Megye Tanácsa több más projekt költségvetését is módosítani kényszerült.
Gyerekbarát kávézó és tejivó nyílt Csíkszeredában. A hely szociális vállalkozásként működik, hiszen hátrányos helyzetű emberek dolgoznak ott, ugyanakkor a profit kilencven százalékát szociális jellegű programokra fordítják vissza.
Önhibáján kívül, a bürokrácia miatt veszítheti el Csíkszereda azt a finanszírozást, amelyet 193 új térfigyelő kamera telepítésére nyert el. A közbeszerzési eljárás folyamatos kérdések, pontosítások miatt nem halad, a határidő nem tartható.
Úgy tűnik, nincs megállás, ami az üzemanyagárak emelkedését illeti: szerdán is drágult, így már a standard benzin litere is 8 lej fölé emelkedett egyes csíkszeredai kutaknál.
Bárki igényelhet személyi igazolványt Csíkszentsimonban is, szerdán megnyitották Csíkszék első olyan személyi nyilvántartó irodáját, amely vidéken működik. A helybeliek, de a környék településein lakók számára is könnyebb lesz az ügyintézés.
szóljon hozzá!