Áron alul sem viszik Udvarhelyen a malacokat

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Malacot, süldőt és borjút is lehetett találni kedden a székelyudvarhelyi barompiacon, ahol nagyjából tíz gazda próbálta eladni jószágait. Noha kínálat volt, a vásárlók elmaradtak.

Fülöp-Székely Botond

2016. augusztus 09., 17:242016. augusztus 09., 17:24

„A malacok semmibe sem kerülnek, mert azt sem kérdik meg, hogy mi az” – jegyezte meg viccesen egy gazda. Délelőtti kiérkezésünkkor már négy-öt órája lehetett a piacon, de mint mondta, vásárlója egyáltalán nem volt, az árakról is csak ketten érdeklődtek. Szerinte azért maradnak távol a vásárlók, mert sokan kint dolgoznak a mezőn, jó időben nincs idejük vásárolni. Úgy gondolja, a reális ára egy malacnak 200 lej fölött kellene lennie, de ők csak százötvenet kérnek. Ám így szinte egyáltalán nem érdemes állatot tartani – hallhattuk az árusok egybehangzó véleményét.

Egy másik gazdánál a disznó kilója 6,5–7 lejbe, míg a 60–80 kilós süldőé 8–9 lejbe kerül, ha „az becsületesen meg van mérve”. Egyébként jellemző, hogy augusztus végén némileg nő a malacok ára, szeptember után pedig újabb egy hónapos visszaeséssel lehet számolni.

Háromszáz lejért kínálták a tizenkét napos borjút a piacon. Mint az egyik gazdától megtudtuk, egy borjú ára átlagosan 300–400 lej, de ennél többet is el lehet kérni a nagyobb példányokért. Egyébként a szarvasmarhákra is alacsony a kereslet, az elbeszélésekből kiderült, hogy a gazdák többsége nem tudja eladni jószágát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Népviseletben ünnepel a Sóvidék Kibéden

Felvonulással, istentisztelettel, népviseleti bemutatókkal és kulturális műsorral zajlik a VII. Sóvidék Népviseletben rendezvény szeptember 20-án Kibéden, ahol egész nap színes programok várják a közösséget.

Népviseletben ünnepel a Sóvidék Kibéden
Népviseletben ünnepel a Sóvidék Kibéden
2025. szeptember 12., péntek

Népviseletben ünnepel a Sóvidék Kibéden

2025. szeptember 11., csütörtök

Az unitárius közösség központjává válik Szejkefürdő

Úrvacsoraosztással és koszorúzással, gyereksátorral és lelki programokkal várják az érdeklődőket szeptember 13-án, szombaton a Szejkefürdői Unitárius Találkozón, amelynek idei mottója: „Itt vagyok, engem küldj!”

Az unitárius közösség központjává válik Szejkefürdő
2025. szeptember 10., szerda

Ismét meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság szerdán újabb 30 nappal meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be a Hargita megyei prefektúra.

Ismét meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon
2025. szeptember 10., szerda

Bezár a székelyudvarhelyi városi strand

Véget ér a strandolás időszaka Székelyudvarhelyen: szeptember 14-én, vasárnap bezár a városi strand.

Bezár a székelyudvarhelyi városi strand
Bezár a székelyudvarhelyi városi strand
2025. szeptember 10., szerda

Bezár a székelyudvarhelyi városi strand

2025. szeptember 09., kedd

Életveszélyes iskolaépület miatt online zajlik az oktatás

Egyelőre online oktatással kezdődött el tanév a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola diákjainak, miután veszélyessé nyilvánították a tanintézmény főépületét. Abban bíznak, hogy átmenetileg bentlakásukban szervezhetik meg a tanórákat.

Életveszélyes iskolaépület miatt online zajlik az oktatás
2025. szeptember 09., kedd

Leállították a nagygalambfalvi sportcsarnok építését

Bár idén befejeződhetett volna a nagygalambfalvi sportcsarnok megépítése, pénzhiány miatt fél évre leálltak a munkálatok. A polgármester nem biztos benne, hogy az államnak a megadott időre sikerül előteremtenie a szükséges anyagiakat.

Leállították a nagygalambfalvi sportcsarnok építését
2025. szeptember 09., kedd

Délutánig vízhiányra kell számítani Székelyudvarhely számos háztartásában

Meghibásodás miatt több városrészben és utcában szünetel a vízellátás kedden Székelyudvarhelyen – közölte a polgármesteri hivatal. A szolgáltatás újraindulására délután lehet számítani.

Délutánig vízhiányra kell számítani Székelyudvarhely számos háztartásában
2025. szeptember 09., kedd

Teljes útlezárás a Bethlen Gábor utca egy részén

Teljes útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor utca egy szakaszán, ahol a Harvíz Rt. vízvezetéket cserél.

Teljes útlezárás a Bethlen Gábor utca egy részén
2025. szeptember 08., hétfő

Buszjáratot indítanak a tanulóknak az Orbán Balázs Általános Iskola felújítása alatt

Buszjárattal segítik az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak közlekedését Székelyudvarhelyen: szeptember 9-től új iskolás buszjárat indul a tanintézmény felújítása miatt, amely reggel és délután is szállítja a tanulókat.

Buszjáratot indítanak a tanulóknak az Orbán Balázs Általános Iskola felújítása alatt
2025. szeptember 08., hétfő

Rekordidő alatt épülhet meg a korondi bölcsőde

Mindössze két hónapja kezdődött el a korondi bölcsőde megépítése, de már állnak a falak és a tetőszerkezettel dolgozik a kivitelező. A tervek szerint novemberben be is fejezik a munkát, ám az intézmény üzemeltetésére még várni kell.

Rekordidő alatt épülhet meg a korondi bölcsőde