
Fotó: Gligor Róbert László
Nyárádszeredában is elballagott a középiskola négy végzős osztálya. Oltyán Csaba igazgató meghatódva búcsúzott a diákoktól, akik életük 12-13 éves szakaszát zárták le most.
2011. május 30., 17:572011. május 30., 17:57
2011. május 30., 18:042011. május 30., 18:04
Ünnepi beszédében hangsúlyozta: az iskola feladata az elme csiszolása, a személyiség formálása, és a nyárádszeredai intézmény megpróbálta ezt teljesíteni. „Szeressétek az életet, vegyétek birtokba a jövőt, találjátok meg a mában a boldogságot!” – biztatta a végzősöket az igazgató. Kerekes Károly, a vidék parlamenti képviselője azzal biztatta a diákokat, hogy minden nap valami véget ér, amit sajnálni lehet, de minden nap születik valami új, amiért boldog lehet az ember. Szerinte ez az iskola nem csak tudást, hanem szellemiséget is adott a diákoknak. „A legjobb és legrosszabb helyzetekben is fel kell tudni használni az itt kapott szellemiséget” – folytatta tovább a gondolatsort a város alpolgármestere, Tóth Sándor is. Kovács Júlia körzeti tanfelügyelő költői biztatást nyújtott a maturandusoknak: „az élet kihívás – fogadd el, kötelesség – teljesítsd, szeretet – add át, küzdelem – harcold meg, jutalom – érdemeld ki, élet – éljed”.
Különböző díjakat osztottak ki
Ezt követően elhangzott a végzős osztályok búcsúztatója és sor került a tanulmányi eredményekért, valamint a különböző versenyeken való részvételért járó díjak kiosztására. Az iskola legjobbjainak járó tanulmányi díjat a végzősök közül Kis-Szőcs Karolina és Bereczki Szilárd vehették át, a Gecző Mária emlékdíjat Bereczki Szilárd kapta az idén, de ő vehette át a Magyarok Világszövetsége oktatási bizottságának különdíját és kitüntetését is. A kiemelkedő kulturális tevékenységekért járó Bocskai-díjat az idén Forrai Tünde és Siklódi Csaba érdemelte ki.
Az ünnepség végén a végzős osztályok tanulói közös kört formálva egymás után engedték fel az égre a reménység zöld, a szeretet piros, a tisztaság fehér és a boldogság kék léggömbjeit.
Nem maradt említés nélkül az az erőfeszítés, amelyet a város és a vállalkozó tett, hogy az új épület elkészülhessen a tanév végére. „Ez az első évfolyam, amely egy kibővített, impozáns iskolából ballag el” – hangsúlyozta az igazgató, míg az alpolgármester a munkálat nehéz, idegtépő voltát emlegette fel. Kovács Júlia azt kívánta, hogy még száz évig ugyanígy, ugyanitt, „ebben a magyar iskolában” búcsúzhassanak a diákok.
Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.
Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.
Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
szóljon hozzá!