Hirdetés
Hirdetés

Továbbra is válaszokat, tájékoztatást várnának a polgármestertől a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselők

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Továbbra is csak ígéreteket kapnak a polgármestertől, konkrét tájékoztatást nem – hangzott el több téma kapcsán is a gyergyószentmiklósi képviselő-testület csütörtök délutáni ülésén. A helyszínen sem kaptak válaszokat a kérdéseikre, Csergő Tibor ugyanis nem volt jelen az ülésen.

Gergely Imre

2023. augusztus 24., 19:412023. augusztus 24., 19:41

A testület augusztusi rendes ülésén elfogadták azt az előterjesztést, amely a Gyergyószárhegy fele vezető útról (12-es számú országút) az Állomás utcáig húzódó terelőút megépítéséhez szükséges 80 árnyi területrész kisajátítását kezdeményezi. Ennél azonban elhangzott, hogy

a polgármestertől ígéretet kaptak arra, hogy megkapnak lényeges dokumentációkat erről, de nem kapták meg azóta sem.

Ezek ismerete nélkül kellett szavazzanak.

Emellett még kataszteri dokumentációkat fogadtak el egyes gyilkostói területekkel kapcsolatban, hogy elindulhasson a folyamat a telekkönyvezésükre.

Hirdetés

Két napirendi pont is érintette a HVCSK közműszolgáltató tevékenységét, így módosult a vállalat működési szabályzata, és pontosították a fogyasztói szerződések formáját is. Zólya László igazgató ugyanakkor közölte azt is a testülettel, hogy

nemrégiben lezajlott egy belső ellenőrzés a közműszolgáltatónál, amely megállapította, hogy a korábbi vezetőség mandátuma alatt keletkezett adósságokért az akkori cégvezetés a felelős, és hogy a városvezetés feladata lépéseket tenni a probléma jogi rendezésére.

A kórház jóváhagyást kapott arra, hogy egy jelentős értékű technológiai fejlesztésre nyújthasson be pályázatot.

Nem tárgyalták viszont azt az előterjesztést amely a városhoz tartozó Lódujon található sípálya fejlesztéséhez szükséges övezeti rendezési tervről szólt volna. Amint kiderült, az illetékes szakbizottság semmilyen dokumentációt nem kapott, amit véleményezhetett volna.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Az több tervezet tárgyalásánál is elhangzott, hogy a testület tagjai továbbra is azzal szembesülnek, hogy

hiába kérnek dokumentumokat, illetve információkat különféle ügyek kapcsán a polgármestertől, csak ígéreteket kapnak, az érdemi válaszokat nem.

Továbbra is várják, hogy kapjanak egy részletes tájékoztatást a városban folyó, vagy tervezett beruházások, fejlesztések kapcsán. Attól tartanak többek közt, hogy hiába vásároltak meg területet bölcsőde építés céljával, semmilyen előrelépés nem történt azt követően, és

attól tartanak, hogy a város újra elveszti a lehetőséget, hogy kormányfinanszírozásból bölcsőde létesüljön.

Azt sem tudják, hogy miért nem történik semmi a tanácsteremnek is helyet adó egykori mozi épületével, amelynek felújítására és a főtér rendezésére a város még 2020-ban nyert pályázatot.

Egyetlen változást tapasztalnak azóta, vagyis azt, hogy a Magyar Polgári Párt helyi szervezetének el kellett hagynia az általa használt helyiségeket.

Mivel Csergő Tibor polgármester nem volt jelen, a képviselők nem tudtak kérdéseket intézni hozzá. Len Emil alpolgármester azonban kérdésre válaszolva elmondta, idén a Kossuth Lajos és Állomás utcában végeztek útjavításokat, ezen kívül többre nincs pénz.

Habár a júliusi ülésen arról volt szó, hogy augusztusban sor kerül költségvetés-módosításra, ez most nem került napirendre.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 26., vasárnap

Két autó ütközött – félsávos forgalomkorlátozást kellett bevezetni

Két személygépkocsi ütközött össze vasárnap délután a Kovászna megyei Hídvég településen, a helyszín közelében fogalomkorlátozásra kell számítani.

Két autó ütközött – félsávos forgalomkorlátozást kellett bevezetni
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Forgalomból kivont járművekkel és ittasan is közlekedtek

Alkoholos befolyásoltság alatt vezetett több sofőrt a hétvégén Hargita megyében, a rendőrség bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárás ellenük.

Forgalomból kivont járművekkel és ittasan is közlekedtek
2026. július 26., vasárnap

Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét

Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét – közölte vasárnap a védelmi minisztérium.

Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét
2026. július 26., vasárnap

Viharok rondíthatnak bele a vasárnapunkba – sárga riasztást adtak ki Maros megyére is

Záporokra, zivatarokra, viharos szélre és jégesőre figyelmeztető sárga jelzésű előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország több térségére.

Viharok rondíthatnak bele a vasárnapunkba – sárga riasztást adtak ki Maros megyére is
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Új nap, újabb lelőtt drón Romániában

Újabb drónt lőtt le vasárnap reggel 10:13-kor a román légierő egyik F-16-os vadászgépe Románia területi vizei fölött, a Sulina-Chilia térségben – jelentette be a Facebook-oldalán Nicușor Dan.

Új nap, újabb lelőtt drón Romániában
Új nap, újabb lelőtt drón Romániában
2026. július 26., vasárnap

Új nap, újabb lelőtt drón Romániában

2026. július 26., vasárnap

Októberi reggelnek is beillett volna ez a július végi vasárnap

Az ilyenkor megszokotthoz képest „csípősebb” volt a reggel országszerte az elmúlt napok lehűlése és csapadékos időjárása miatt.

Októberi reggelnek is beillett volna ez a július végi vasárnap
2026. július 26., vasárnap

Két földrengés is volt vasárnap hajnalban

Buzău és Vrancea megyében is volt egy földrengés vasárnap hajnalban – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Két földrengés is volt vasárnap hajnalban
Két földrengés is volt vasárnap hajnalban
2026. július 26., vasárnap

Két földrengés is volt vasárnap hajnalban

Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Tarr Zoltán Markó Bélával egyeztetett a határon túli magyar közösségek előtt álló kihívásokról

Markó Bélával egyeztetett a határon túli magyar közösségek előtt álló kihívásokról – közölte a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szombaton.

Tarr Zoltán Markó Bélával egyeztetett a határon túli magyar közösségek előtt álló kihívásokról
2026. július 26., vasárnap

Ivóvíz nélkül maradt Segesvár és környéke miközben zajlik a középkori fesztivál

A város fő vízvezetékének meghibásodása miatt vasárnap, előreláthatóan este 8 óráig nem lesz ivóvíz Segesváron és a környező településeken.

Ivóvíz nélkül maradt Segesvár és környéke miközben zajlik a középkori fesztivál
2026. július 26., vasárnap

Öt nap élménye sűrűsödött az idei utolsó tusványosi nagykoncertekbe

Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.

Öt nap élménye sűrűsödött az idei utolsó tusványosi nagykoncertekbe
Hirdetés