
Fotó: Barabás Hajnal
Volt, amikor nyolcszáz ember is összezsúfolódott egy gyergyói teremben, hogy a magyar történelemről szóló előadásokat hallgathasson meg, manapság azonban lecsökkent az érdeklődés az ilyen jellegű események iránt, de az 1977-ben elindult történészkonferencia hagyománya így sem szakadt meg.
2023. október 25., 17:582023. október 25., 17:58
A magyar tudomány napja tiszteletére szervezték meg idén is Gyergyószentmiklóson a Művelődési élet Erdélyben és Székelyföldön a 18. századtól a 21. század elejéig címmel szerdán megtartott történészkonferenciát. A városi könyvtár termében sajnos sokkal kevesebben foglaltak helyet, mint akár pár évvel korábban is. De amint Garda Dezső, az esemény főszervezője is elmondta, a kezdetekkor, 1977-ben nyolcszázan zsúfolódtak össze a gyergyóremetei kultúrházban, hogy a kolozsvári egyetemről érkezett történészeket hallhassák, akik a magyar történelem különböző momentumairól beszéltek.
Még később, a 2000-es évek első pár esztendejében is rendszeresen megtelt a gyergyószentmiklósi művelődési ház négyszázfős terme. Most azonban
Pedig tartalmas előadások zajlottak most is. Témájuk némileg eltért a szokásostól, hiszen eddig politika-, had- és társadalomtörténeti értekezések játszották a főszerepet, most azonban a művelődési élet került fókuszba Egyed Emese, Komán János, S. Király Béla, Kovács Eszter előadásaiban, de Garda Dezső, Bajna György, Czirják Károly és Danaliszyn József értekezéseiből is olyan információk váltak ismertté, amelyek Gyergyószentmiklós, illetve Maroshévíz rég- és közelmúltjának kulturális életébe engedtek bepillantást.
Amint Gyombolai Péter Vince konzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviseletében a megnyitón elmondta, a magyar tudomány napjához kapcsolódó konferencia is fontos részét képezi a magyar nyelvű tudományosságnak, és hozzájárul ahhoz, hogy a székelyföldi közösség is részesülhessen annak gyümölcseiben.
Idén júniusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,6-szorosa volt az élve születésekének – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
A csendőrök beavatkozására volt szükség vasárnap Eforie tengerparti strandjain, miután több turista figyelmen kívül hagyta a vízimentők által kitűzött vörös zászlót, és a kétméteres hullámok közé merészkedett.
Az alapbérek differenciálása a kórház besorolásának megfelelően, a jövedelem védelme és a finanszírozás garantálása – a szakszervezetek közös javaslatot dolgoztak ki a bértörvénytervezet módosítására. Elkezdődhetnek az alkalmazások is a kórházakban.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A rendőrök őrizetbe vettek három, 18 és 24 év közötti fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy TikTokon terjedő álhír miatt szombaton részt vettek egy bevetésre siető mentőautó megtámadásában a Kolozs megyei Récekeresztúron.
A belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztályának (DSU) vezetője, Raed Arafat szerint a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársainak megtámadását az az álhír váltotta ki, amely szerint „egy fekete mentőautó gyerekeket rabol”.
Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.
Az együtt végzett munka örömét, az aratás hagyományát és a kaláka közösségformáló erejét is megtapasztalhatták az érdeklődők szombaton Csíkszentkirályon.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint hétfő 10 órától szerda 21 óráig az egész országban kánikulára, rendkívül magas hőmérsékletekre, fokozott hőterhelésre és trópusi éjszakákra van kilátás.
szóljon hozzá!