Hirdetés
Hirdetés

Több beruházás menekült meg Alsó- és Felsősófalván

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Versenyt futott az idővel az elmúlt hónapokban a parajdi önkormányzat, hiszen jórészt az ivó- és szennyivízhálózatok kiépítésével kapcsolatos projektjeik megvalósításának mértékétől függött, hogy fel kell-e adniuk az alsó- és felsősófalvi főbb utcák modernizálását célzó, megnyert pályázatukat. Szerencsére sikerült megfelelni a támogatás-igénylés feltételeinek, így kérhették a befejezés határidejének meghosszabbítását.

Fülöp-Székely Botond

2023. október 30., 18:322023. október 30., 18:32

Az Európai Unió Vidéki Beruházások Ügynökségénél (AFIR) nyert egymillió euró értékű pályázatot a parajdi önkormányzat, hogy leaszfaltozhassák Alsó- és Felsőssófalva főbb utcáit. Ezzel a projekttel azonban nehezen haladt a község vezetősége, hiszen

a munkálatokat megelőzően ki kell építeni az ivó- és szennyvízhálózatokat is az utak alatt, amelyre ugyancsak eredményesen kértek támogatást az AFIR-nál, illetve a Helyi Beruházások Országos Ügynökségénél (PNDL).

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Akadályozott hálózatépítés

A legnagyobb gondok a felsősófalvi ivó- és szennyvízhálózat kiépítése esetében merültek fel, hiszen

a közbeszerzési eljáráson nyertes kivitelező nem követte az ütemtervet, ezért kénytelenek voltak szerződést bontani velük.

Ez éveken át tartó pereskedéshez vezetett, végül a helyi önkormányzatnak adott igazat a Legfelsőbb Ítélő- és Semmitőszék. A kivitelezés azonban csak idén kezdődhetett el újból.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Az eltelt időszakban a projekt költségei is jelentősen megemelkedtek – új terveket kellett készíteni, megnőtt az építkezési anyagok ára stb. –, aminek törlesztésében a fejlesztési minisztérium segített. Az új kivitelező elsősorban azokban az utcákban dolgozik, amelyeket fel szeretnének újítani egy másik, már említett projekt során – magyarázta Nyágrus László polgármester. Hozzátette: további engedélyeket kell beszerezniük ahhoz, hogy a főúton is elkezdődhessen a munka.

Idézet
Bíztató jel, hogy az első elszámolást kifizette a kormány, ez pedig az építkező céget is megerősíti abban, hogy folytatnia kell”

– így az elöljáró.

Jelenleg is zajlik az alsósófalvi csatornahálózat kiépítése, ám hamarosan ott is nehézségbe ütköznek: van ugyanis egy szakasz (a faluközponttól Parajd irányába), ahol meglehetősen mélyre kell leásni a vezetékeket. Utóbbira azért van szükség, mert így

a betervezettnél lényegesen kevesebb egyéni átemelő-pumpát kell majd felszerelni, azaz 150 helyett csak 50-et.

Jó hír, hogy e tekintetben hosszabbítást kaptak a befejezés határidejét illetően.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Lesz-e aszfalt?

Ha októberig nem készül el az alsó- és felsősófalvi utcák modernizálásával kapcsolatos projekt 30 százaléka, akkor elveszíthetik az európai uniós támogatást – tájékoztatta lapunkat még augusztusban Nyágrus László. Akkor nagyon nehéz helyzetben volt a község vezetősége, mivel

Felsősófalván későre indult újra a csatornahálózat kiépítése, gyakorlatilag csak a másik településen kezdhették el az utak korszerűsítést.

Szerencsére, a kivitelező igyekezetének is köszönhetően jól haladt a munka, hiszen mostanra nemcsak a betonsáncok egy része készült el, de már aszfaltoztak is.

A polgármester közölte, hogy már le is adták a projekt meghosszabbításához szükséges kérést, a dokumentumokat pedig rendben találták az illetékesek. Jelenleg arra várnak, hogy aláírhassák a határidő eltolásához szükséges szerződés-kiegészítést.

Idén egyébként szinte minden, a beruházásban érintett alsósófalvi utcában leterítenék az aszfalt-alapréteget, jövőre pedig Felsősófalván kezdik el az útmodernizálást.

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. november 06., péntek

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre

Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre
2026. november 06., péntek

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan

A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Hirdetés