
Kifejezett autonómiaigény. Nem tetszik a románok civil fórumának. Archív
Fotó: Haáz Vince
Kívánságaink címmel állított össze tízpontos listát a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma. Ennek első pontja, hogy sürgősen dolgozzanak ki egy stratégiát a magyar politikai és civil szervezetek által fenntartott, Budapest által támogatott autonómiatörekvések ellen.
2021. március 16., 18:132021. március 16., 18:13
2021. március 16., 19:452021. március 16., 19:45
A dokumentum szerint le akarják állítani, hogy Magyarország állandósítsa a társszuverenitását a „nosztalgikus Székelyföldön”. Normális, nemzetiségek közötti együttélést akarunk egy többnemzetiségű és felekezetű térségben, nem egy etnikai enklávét, hangoztatják. A kedden kiadott közleményben az áll, hogy a dokumentumot a hétvégén fogadták el, amikor megszervezték a Románok a románokért találkozó harmadik kiadását, annak kapcsán, hogy
Azt írják, hogy a találkozón részt vettek a három megyében működő román civil szervezetek, művelődési intézmények, iskolák képviselői, papok, politikusok, Ionuţ Neagu szenátor és Dan Tanasă parlamenti képviselő.
A dokumentum második pontjában kérik, hogy Románia kormánya és parlamentje találjon megoldást az Európa Tanács 1201-es ajánlásának alkalmazására, amely kimondja, hogy
Szeretnék, hogy az ország „másként viszonyuljon” hozzájuk, hogy „otthon érezhessék magukat a Maros és Olt forrásvidékén, a Kárpátok kanyarulatában”. Biztosítsák a román nyelv hivatalos státusát a helyi közigazgatásban, büntessék, ha ez a státus csorbul.
Pénzt kérnek a három megyében működő román sajtó támogatására, és azt is, hogy a román sajtó támogassa őket, hogy megjeleníthessék a problémáikat. Nagyobb szolidaritást várnak a többi romántól, jobb együttműködést, több támogatást a román politikusoktól. Majd utolsó pontban azt rögzítik, hogy a párbeszéd és együttműködés folytatására törekednek a többi nemzetiséggel és felekezettel „a jó együttélés nemes érdekében”.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
3 hozzászólás