
Fotó: Tuchiluș Alex
Tánczos Barna csütörtök este azt nyilatkozta, jómaga tíz évvel ezelőtt jelentette ki először, hogy több mint tízezer medve él Romániában. A volt környezetvédelmi miniszter reményét fejezte ki, hogy miután ezt a tényt tudományosan is igazolták, a hatóságok meghozzák a szükséges intézkedéseket az emberéletek és a gazdák termésének védelme érdekében.
2025. április 11., 09:172025. április 11., 09:17
A jelenleg a pénzügyminisztériumot vezető politikus annak kapcsán nyilatkozott erről az Agerpres hírügynökségnek, hogy Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter ismertette az országos medvevédelmi akcióterv keretében végzett populációfelmérés eredményeit. Ezek szerint
„Egyes szakembereknek és civil szervezeteknek tíz évre és tízmillió euróra volt szükségük, hogy meggyőződjenek, igazat beszéltünk” – fogalmazott Tánczos. Emlékeztetett, az RMDSZ javaslatára tették lehetővé a veszélyes medvékkel szembeni azonnali fellépést, és a medvevadászat újbóli engedélyezéséről szóló törvénytervezetet is az RMDSZ nyújtotta be.
„Most a környezetvédelmi minisztérium és a civil szervezetek is meggyőződhettek, hogy további intézkedésekre van szükség az emberéletek és a gazdák termésének védelme érdekében. Remélem, hogy a szaktárca végre meghozza ezeket” – jelentette ki.
– hangsúlyozta Tánczos, hozzátéve, hogy az intézkedés eredményei vélhetően csak néhány év múlva látszanak meg, mert
„Amikor azonnali döntéseket kell hozni, határozottságra és politikai bátorságra van szükség” – jelentette ki.
Mircea Fechet csütörtöki sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy míg eddig a medvepopulációval kapcsolatos becslések többnyire a vizuális megfigyelésekre alapoztak, a medvevédelmi akcióterv keretében tudományos módszert alkalmaztak, genetikai minta gyűjtésével mérték fel az állományt. A szakemberek 25 megyéből több mint 24 ezer mintát gyűjtöttek, az ezekből leszűrt adatok megbízhatósági szintje 95 százalék. A projekt összköltségvetése 57,3 millió lej volt.

A környezetvédelmi miniszter bejelentette a medvék elleni beavatkozásra vonatkozó jogszabályok módosítását. „Javasolni fogom, hogy a polgármesterek szabadon dönthessenek az általuk helyesnek ítélt módon” – jelentette be.
Az elmúlt 24 órában huszonhárom riasztás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai harmincegy embernek nyújtottak segítséget – tájékoztatott pénteken a Facebook-oldalán a Salvamont.
Jócskán lehűlt az idő péntekre virradóan Csíkszeredában, a hivatalos mérőállomáson hat fok alá, 5,7 Celsius-fokig esett vissza a hőmérséklet.
Nyilvánosan elérhető a magyar rendőrség internetes oldalán a körözési toplista, amelyre ötven keresett személy került fel.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
8 hozzászólás