Hirdetés
Hirdetés

Tízéves a Kárpát-medencei konduktív pedagógiai fejlesztés Erdélyben

•  Fotó: Török Etele

Fotó: Török Etele

Illyefalván 10 éve elérhető a Pető András által kidolgozott konduktív pedagógia, mely óriási hatással van a cerebrális sérülés miatt mozgáskorlátozottak életére: nemcsak fizikailag javul az állapotuk, de életszemléletük is gyökeresen átalakul a sorstársak és konduktorok közösségében. Az illyefalvi Pető Központ ünnepi rendezvényén az intézmény igazgatóját, Kató Ibolyát tíz éves elkötelezett munkájáért Pro Universitate díjjal tüntette ki a Semmelweis Egyetem vezetősége.

Bodor Tünde

2024. június 01., 18:192024. június 01., 18:19

A Kárpát-medence számos szegletéből érkezett vendégeket, meghívott helyi intézményvezetőket, a konduktor-képzésben résztvevő hallgatókat Kató Ibolya pszichológus házigazdaként üdvözölte. Tíz éve ugyanis ő „nagy akarásának”, valamint Kató Béla püspök, a KIDA alapítvány elnöke hathatós támogatásának köszönhetően

kezdődhetett el az együttműködés a Semmelweis Egyetem alárendeltségében működő Pető András Intézet és az illyefalvi Keresztyén Ifjúsági és Diakónia Alapítvány között.

Mindez annak a szellemében, amit Szilágyi Domokos a Bartók Amerikában című versében fogalmazott meg, és amit Kató Ibolya is idézett: az egymásrautaltság legmagasabb fokon szervezett formája a szeretet.

•  Fotó: Török Etele Galéria

Fotó: Török Etele

Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője felszólalásában varázslatnak nevezte azt a képességet, amivel a konduktorok rendelkeznek.

Idézet
Varázslat, ahogy az Önök tudása, lelkesedése, kitartása, feladást nem tűrő hozzáállása, végtelen türelme elvezet a célhoz. Jó értelemben vett megszállottság jellemzi Önöket, ami mintha kifogyóban lenne a társadalomban. Pedig ez lenne a természetes, elengedés helyett odafigyelés”

– fogalmazott a magyar kormány képviselője.

Hirdetés

Az Illyefalván alkalmazott konduktív pedagógia tíz éves történetét bemutató kisfilmet nézve láthattuk, hogy 2014-től kedve először még a KIDA központban, majd

2017-től már a jól felszerelt, modern modern épületben, a Pető Fejlesztő- és Képző Központban kezelik a mozgásfejlesztésre szoruló felnőtteket, gyermekeket.

Mindennek teljes költségét a magyar kormány állta és állja.

Kató Ibolya intézményvezetőt Pro Universitate díjjal tüntette ki a Semmelweis Egyetem vezetősége •  Fotó: Török Etele Galéria

Kató Ibolya intézményvezetőt Pro Universitate díjjal tüntette ki a Semmelweis Egyetem vezetősége

Fotó: Török Etele

Pavlik Livia, a Semmelweis Egyetem kancellárja Teréz anya szavait idézte: „Maradj ott, hol vagy, találd meg a saját Kalkuttádat. Találd meg a beteget, a szenvedőt, a magányost éppen ott, ahol vagy.” Ez a mondat ugyanis összefoglalja, miért is születhetett meg az illyefalvi Pető Központ 2014-ben, mikor Európa számos szegletében már használták a módszert, de a Kárpátokon kívüli magyarlakta területeken még sehol nem alkalmazták.

A Semmelweis Egyetemhez 2017-ben csatlakozott Pető András Kar akkor is, azóta is egyik vezető projektjeként tekint a határon túli konduktív nevelés, az ehhez kapcsolódó képzés kiépítésére

 – mondta az egyetemi kancellár.

Merkely Béla egyetemi rektor üzenetét videóüzenetben tolmácsolták a résztvevőknek. Ő azt értékelte, hogy

Illyefalván már az első évben 80 embernek tudtak segítséget nyújtani a mindennapi élet lehető legteljesebb megéléshez, eddig 116 konduktor segítségével összesen 680 gyermek és 644 felnőtt rászorulót láthattak el.

A további fejlődést szem előtt tartva új kihívások és új eredmények felé törekednek – mutatott a jövőbe a Semmelweis Egyetem rektora.

Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke arról beszélt, milyen nagy szükség van az egyházak mellett működő intézményekre és civil szervezetekre, hiszen az állam sok feladatot nem képes, nem tud, nem akar felvállalni. Elismerését fejezte ki azoknak, akik szívvel-lélekkel, szeretettel, tisztességgel végzik a fejlesztő munkát, amelynek az eredménye is látszik.

Farkas Zsófia két fiával a kezdetektől igénybe vetette a terápiát és rendkívül hálás a lehetőségért •  Fotó: Török Etele Galéria

Farkas Zsófia két fiával a kezdetektől igénybe vetette a terápiát és rendkívül hálás a lehetőségért

Fotó: Török Etele

A kerekesszékből felállt és Csíksomlyóra zarándokolt

A konduktorok munkájának eredményéről, a Pető Központban talált közösség áldásos hatásáról három érintett is vallott az ünnepségen.

A szklerózis multiplexben szenvedő Huza Viktor hálásan szólt arról, hogy a mozgás karbantartásának kényszere mellett

milyen jó szocializálási lehetőséget jelent a betegek számára számára a terápia, hangulatukra is pozitív hatással van.

Farkas Zsófia hármasikrek édesanyja, közülük a két fiúval a kezdetektől, hatéves koruktól járt Illyefalvára. Életük összenőtt a terápiával, rengeteg támogatást kaptak, nemcsak a mozgásfejlesztéshez.

A most 17 éves fiúkra rendkívül jó hatással volt a kitartó munka, testtudatosak lettek, a megtanult légzéstechnikát most is alkalmazzák, sőt, a tanultakkal segítségére tudtak lenni sztrókot kapott nagyapjuknak is.

•  Fotó: Török Etele Galéria

Fotó: Török Etele

„Délceg fiaim ízlésesen viselik a korlátaikat, számukra nincs akadály, rövid és hosszú távú célokat tűznek maguk elé és azokat végig is követik”, mondta büszkén és meghatódva édesanyjuk, de ugyanúgy értékelte azt a rugalmasságot, amelyet a közösségben tapasztalt sokszínűségnek köszönhetően sajátítottak el fiai és mai napig kamatoztatják. Megtudhattuk, hogy

egyik fia kerekesszékkel és járókerettel kezdte a terápiát, de idén már Csíksomlyóra zarándokolt – ez a Pető Központban kapott segítség nélkül nem lett volna lehetséges

– mondta meggyőződéssel Farkas Zsófia. Másik fia idegtudósnak készül, és édesanyja hiszi, el is éri célját. A szülőknek szintén sokat jelent a fejlesztő munka, hiszen a terápia közben egymást támogatni tudják, tartják a lelket egymásban, halhattuk az anyukától.

Végül egy fiatal lány, Orbán Szilvia vallott arról, mennyit fejlődött fizikai és önismereti szempontból a kezeléseknek köszönhetően, és mennyire megváltozott nézőpontja az életről.

Idézet
Megértettem, hogy a saját életem az én kezemben van és én vagyok a felelős érte”

– fogalmazott. Azt is bevallotta, ott született meg erős vágya az önállósodásra.

Az intézményteremtés az egyetlen út a megmaradásunkhoz

A továbbiakban Zsebe Andrea, a Pető András Kar dékánja tekintette át az illyefalvi Pető Központ történetét. Azt is elmondta:

sokat dolgoztak azon, hogy a rehabilitáció és a nagymértékben gyakorlatorientált konduktorképzés folyamatos legyen, a konduktor szakma bekerüljön a román szakmai jegyzékbe.

Az ünnepi rendezvény kiemelt momentumában tízéves munkája elismeréseképpen a Semmelweis Egyetem vezetői átnyújtották Kató Ibolyának a Pro Universitate díjat.

Idézet
Minden díjjal úgy vagyok, hogy szét szeretném osztani mindenkinek, aki tett értünk”

– mondta a kitüntetett, aki köszönetét fejezte ki az egyetem minden munkatársának, a konduktoroknak, a hallgatóknak, a férjének és a KIDA teljes csapatának.

Megmaradásunk egyetlen útja az intézményteremtés, mondta Kató Béla püspök. •  Fotó: Török Etele Galéria

Megmaradásunk egyetlen útja az intézményteremtés, mondta Kató Béla püspök.

Fotó: Török Etele

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a maga során arról elmélkedett, mindenkinek a hálaadást íratná fel gyógyszerként.

Idézet
Folyamatos hálaadásban vagyunk”

–fogalmazott a KIDA alapító-elnöke, majd az intézményteremtés fontosságát hangsúlyozta: „ennek az az értelme, hogy mi kisebbségiek be tudjunk menekülni egy intézménybe, ahol önmagunk lehetünk. (…) Ha élni akarunk, ez az egy út van.” Arra is kitért, hogy

a rendezvény maga is a nemzeti összetartozás erejének megélése, hiszen a Kárpát-medence magyarlakta vidékeiről mindenhonnan jelen vannak.

Végül reményét fejezte ki, hogy a munkának lesz folytatása, a megérintődött fiatalok továbbviszik azt.

A jubileumi ünnepség, melyen a konduktor-hallgatók is kis énekes műsorral léptek fel, délután is folytatódott a meghívott vendégek felszólalásaival, majd kulturális műsorral és közös vacsorával zárult.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 03., kedd

RMDSZ-frakcióvezető: felül kell vizsgálni a legérzékenyebb csoportokat érintő megszorításokat

Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Csoma Botond szerint jelenleg egyetlen pártnak sem érdeke a kormány megbuktatása, mert „ebben a Románia számára sorsdöntő időszakban” senkinek sem áll érdekében a kormányválság.

RMDSZ-frakcióvezető: felül kell vizsgálni a legérzékenyebb csoportokat érintő megszorításokat
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Eltörölné a gyermeknevelési díj egészségbiztosítási járulékát a munkaügyi miniszter

A gyermeknevelési díj egészségbiztosítási járulékkötelezettségének (CASS) eltörlését sürgette kedden a Facebook-oldalán a munkaügyi miniszter.

Eltörölné a gyermeknevelési díj egészségbiztosítási járulékát a munkaügyi miniszter
2026. február 03., kedd

A szokásosnál korábban utalnak több szociális juttatást

A Országos Kifizetési és Szociális Felügyeleti Ügynökség (ANPIS) kedden bejelentette, hogy ebben a hónapban korábban utalják a szociális juttatásokat, mivel február 8., a megszokott kifizetési nap vasárnapra esik.

A szokásosnál korábban utalnak több szociális juttatást
2026. február 03., kedd

A tiltakozások után lépett az RMDSZ: a helyi adók felülvizsgálatát kezdeményezik

Hivatalos lépéseket tesznek a kormánynál az adóterhek mérséklése érdekében: a helyi adók felülvizsgálatát kezdeményezik – jelentette be az RMDSZ. A szövetség szerint a kormány sürgősségi kormányrendelettel lépni tud.

A tiltakozások után lépett az RMDSZ: a helyi adók felülvizsgálatát kezdeményezik
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Kevesebb új autót értékesítettek, de továbbra is a Dacia vezet Romániában

Idén januárban 33 százalékkal kevesebb új autót helyeztek forgalomba Romániában, mint 2025 első hónapjában – derül ki a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesületének (APIA) kedden közzétett előzetes adataiból.

Kevesebb új autót értékesítettek, de továbbra is a Dacia vezet Romániában
2026. február 03., kedd

„Bolojan a gázpalack mellett játszik a tűzzel” – éles kritika érte a kormányfőt a megszorítások miatt

Mihai Fifor szociáldemokrata párti képviselő szerint Ilie Bolojan miniszterelnök megszorító intézkedései az ország stabilitásának legfőbb pilléreit gyengítik.

„Bolojan a gázpalack mellett játszik a tűzzel” – éles kritika érte a kormányfőt a megszorítások miatt
2026. február 03., kedd

Nincs mód adócsökkentésre a pénzügyminisztérium szerint

A várakozás, bizakodás ellenére úgy tűnik, nincs lehetőség arra, hogy a helyi önkormányzatok csökkentsék a 2026-os évre vonatkozó helyi adók mértékét. A pénzügyminisztérium álláspontja szerint ez törvénybe ütköző lenne.

Nincs mód adócsökkentésre a pénzügyminisztérium szerint
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Megdöbbentő családi háttérről számolt be a gyermekvédelem a patakba fulladt testvérpár halálesete után

Vizsgálatot indított a Szeben megyei gyermekvédelem annál a kürpödi (Chirpăr) családnál, amelynek két gyermeke egy patakba fulladt hétfőn.

Megdöbbentő családi háttérről számolt be a gyermekvédelem a patakba fulladt testvérpár halálesete után
2026. február 03., kedd

Elkapta az autó orrát a vonat, sértetlenül megúszta az idős sofőr – videó

Későn állt meg autójával egy idős sofőr Brassóban egy vasúti átkelőnél, és az érkező vonat elütötte a személyautó elejét. Egy másik jármű fedélzeti kamerája rögzítette a balesetet, a rendőrség pedig utólag közzé is tette.

Elkapta az autó orrát a vonat, sértetlenül megúszta az idős sofőr – videó
2026. február 03., kedd

Ez a kemény fagy most nagy ívben kikerült minket, de ki bánja?

Az ország keleti és déli részén hűlt le igazán a hőmérséklet keddre virradóan, Székelyföldön az évszakhoz képest nem volt rendkívüli hideg, sőt.

Ez a kemény fagy most nagy ívben kikerült minket, de ki bánja?
Hirdetés