Tisztes hagyományunkat élesztették fel

Ugyanazokat a zászlókat, lobogókat vitték a Templom utcán a Széldomb felé, amit évtizedekkel korábban, és a körmenet is ugyanúgy állt össze: a keresztet és zászlóvivőket a férfiak követték. A szertartást végzők után felsorakoztak a gyermekek és asszonyok. A Székelyudvarhely-szombatfalvi Szent György plébániatemplom udvaráról harangszó és papi áldás után indultak a mezőre. A Mindenszentek litánia kísérte útjukat.

Április 25-én Szent Márk evangélistát ünnepli a római katolikus egyház, és a népi megfigyelés úgy tartja ez az az időszak, amikor az ősszel elvetett búza olyan fejlődési szakaszban van, amikor a gabonarozsdák és más károsítók megtámadhatják. A határbéli áldás elsősorban a vetésért szól, de az égi-földi veszedelmek ellen, a békességért is száll a kérő ima.

A határba érve nyitott négyszögbe rendeződtek az imádkozók: a négy égtáj felé fordulva László Attila plébános négy evangéliumi részt olvasott fel, amelyet könyörgés és énekszó követett: a búzazsengéért, az érő kalászokért, a betakarítandó kenyérgabonáért és termésért, a színültig telő csűrökért – az egész világon. Hálát adva felhelyezték a zászlókra a búzaszálakból font koszorúkat és felhangzott a dicsőítő ének, a Te Deum. Visszaúton végig énekelve haladt a körmenet, a templom kapujában pedig ki-ki részesült a búzazsenge szentelményből.

Ahogyan régen volt…

Két évvel ezelőtt mondta el gyermekkori búcsús emlékeit Barabás Mária Ida (akkoriban 84. éves) Idi néni gyöngyharmatos derűvel és csillogó szemmel mesélt: „A búcsú napját olyan gyönyörű időben töltöttük! Nem emlékszem, hogy egyszer is ne tudtunk volna kimenni a mezőre. Ragyogó tavaszi nap volt mindig! Leírni, lediktálni se tudom, hogy nekünk, gyermekeknek mit jelentett! Az a lelkesedés, ünnepi szellem, Szent György-napi várakozás! Hogy akkortól leszabadott ülni a fűbe! Nem volt tömeg akkoriban a búcsún, csak az itt született emberek voltak. Sok szép ünnepnapunk volt, de ez a nap volt a legszebb, leglelkesebb.

Búzaszentelés

A Szent György naphoz közelebb eső vasárnapon szoktuk ünnepelni, előtte búzaszentelést tartottak. Akik csak menni tudtak, fél 10-re gyülekeztek a templom előtt, és a legközelebbi búzatáblához mentünk: vagy Telek-patakához vagy a Templom utca végibe. A legények a négyszögű piros Szent György és Jézus Szíve zászlót, a leányok a kék pamuttal hímzett Mária lobogót vitték, amin csipke volt kereken. Énekelve mentünk; szinte most is el tudnám énekelni a Loretói litániát! A búzatábla szélén kezdődött a szertartás. Először Kelet felé fordulva, majd szerre az égtájak felé a négy evangéliumot olvasta fel a plébános. A szertartáson egy vendégpap és a kántor is részt vett. Énekelve kérték az áldást, meghintve szenteltvízzel a búzatáblát: „A Föld gyümölcsét megtartani méltóztassék”, a népek válaszolták: „Kérünk Téged, hallgasd meg”. A leányok koszorút kötöttek a zsenge búzából, és feltették a zászlókra, lobogóra. Visszafelé is énekelve mentünk, és mindenki búzaszálat vitt a kezében, amiből adtunk a templom előtt várakozó időseknek is.” Bemenve a templomba a padokra helyezték a búzazsengét – olyan volt az imakönyveken, mintha a jövendő kenyérgabona remény-zöldjével díszítették volna a padsorokat, majd részt vettek a nagyon várt búcsús szentmisén.