
Révbe érhetnek idén. A borszéki önkormányzat sok éve dolgozik a modern wellness- és kezelőközpont építésén
Fotó: Borszék önkormányzata
Az állami költségvetés korai, még decemberi elfogadásának köszönhetően a megyei és helyi büdzsék is időben elkészülhetnek. Már zajlik a költségvetések összeállítása Gyergyószék településein is, most dőlnek el a 2022-re vonatkozó lényegi kérdések.
2022. február 02., 08:222022. február 02., 08:22
2022. február 02., 09:332022. február 02., 09:33
A borszéki önkormányzat már sok éve dolgozik a modern wellness- és kezelőközpont építésén, és most már látszik is a beruházás vége. Amint Mik József polgármester fogalmazott, még egy kicsi van hátra és beindulhat a működése.
Nagy segítség a fürdővárosnak, hogy az ásványvíz- és a kitermelési illeték 40 százaléka immár nem az államkasszába folyik, hanem a helyi önkormányzat költségvetésébe kerül. Borszék számára ez évi 4,5 millió lejt jelent. Szükség is van a pénzre, hiszen nagyon sokat kell önrészként bepótolniuk az elindított beruházásokra. A Regionális Operatív Program keretében tavaly megnyert pályázat révén számos munkálat indult el és zajlik ebben az évben is. A 31 millió lej értékű fejlesztés során többek között a Zimmenthausen Iskolaközpont és a felsőborszéki kultúrház is teljesen megújul; épül továbbá egy 12, illetve egy 8 lakrészes lakóépület, 4 kilométer útra kerül új aszfaltburkolat, ugyanakkor fejlesztik a közvilágítást is. Emellett
Gyergyóremetén már megépült az új piac, 2022-re maradt a felszerelések, működési engedélyek kiváltása és a működési szabályzat elkészítése. A vásártér részleges megnyitása a tavaszra várható. Bíznak benne, hogy végre sikerül kivitelezőt találniuk a víz- és csatornahálózat modernizálásához. Laczkó-Albert Elemér polgármester szerint 2016 óta kínlódnak ezzel a beruházással: jelenleg a harmadik licitnél tartanak, és tavasztól indulnak a munkák, ha sikerül az építőt kiválasztani, és nem ütköznek újabb fellebbezésekbe. Itt egy 22 millió lej értékű fejlesztésről van szó.
– közölte érdeklődésünkre a polgármester. Jelentős munkálatról van szó: 62 kilométer vezetéket fognak lefektetni, továbbá egy nyomáscsökkentő állomást is építenek, összesen pedig 2229 egyéni gázbekötés vár megvalósításra. Ennek a beruházásnak az összértéke 62,5 millió lej, amely a POIM program keretében valósul meg. Ide vonatkozó hír, hogy
Két fontos iskolafelújítási projekt befejezése a ditróiak egyik fontos célja az idei évre. A régi bentlakás épületének átalakítása után ide költözik majd a Puskás Tivadar Szakközépiskola. A második iskolaépület, ahol munkálatok zajlanak, az orotvai általános iskola, amelyet tavasszal szeretnének befejezni. Amint Puskás Elemér ditrói polgármester ismertette, most zajlik a közbeszerzés annak az Országos Befektetési Társaság (CNI) által megvalósítandó sportkomplexumnak a megépítésére, amely
Ekörül futópálya, mellette pedig egy gördeszkabázis létesül. Őszre tervezik, hogy nekikezdenek egy bölcsődei, napközis és óvodai csoportoknak is helyet adó tanintézmény megépítésének. Mindezek mellett 7 kilométer mezei út felújítására írják ki hamarosan a közbeszerzést.
Szárhegyen jelentős infrastrukturális beruházások zajlottak az elmúlt években, ezeket szeretnék befejezni és átadni használatba a közösségnek. Amint Danguly Ervin polgármestertől megtudtuk, idén 6,5 kilométernyi községi út modernizálása kerül sor. Az ivóvíz- és szennyvízhálózat kiépítése is folyamatban van, s az új vízhálózatot idén mindenképpen szeretnék üzembe helyezni; ehhez szükséges a régi vízház felújítása is. Dolgoznak a napközi és óvoda építésén a községközpontban, és a güdüci közösségi ház is 70 százalékban elkészült, ezeket még idén szeretnék átadni.
Már korábban készültek arra, hogy szobrot állítanak a falu szülöttjének, a 2016-ban elhunyt Ferenc Ervin ferences rendi szerzetesnek, ezt is szeretnék az idei évben megvalósítani.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
szóljon hozzá!