Hirdetés
Hirdetés

Terítéken az előkészítőbe iratkozás, de járványhelyzetben hogyan ismerkedjünk a tanítóval?

Idén valószínűleg elmaradnak az iskolai nyílt napok a járványhelyzetre való tekintettel. Archív •  Fotó: Haáz Vince

Idén valószínűleg elmaradnak az iskolai nyílt napok a járványhelyzetre való tekintettel. Archív

Fotó: Haáz Vince

Már év elején sok fejtörést okoz az előkészítő osztályt kezdő gyerekek szüleinek az iskolaválasztás, és annak ellenére, hogy eddig is lakókörzet alapján történt a beiratkozás, köztudott, hogy a szülők gyakran fejezik ki óhajukat egy-egy tanító iránt. Bár még nem jelent meg az iratkozás menetéről szóló módszertan, járványhelyzetben előre borítékolható, hogy a tanintézmények nem szervezhetnek nyílt napokat, így kevesebb esélyt kapnak a családok, hogy iratkozás előtt megismerkedjenek a pedagógusokkal és a kiszemelt iskolával.

Hajnal Csilla

2021. január 21., 13:572021. január 21., 13:57

A minisztérium szakemberei által összeállított központi módszertanra még várni kell pár hetet, a szülők viszont ebben az időszakban már érdeklődnek az iskolákról, az idén előkészítőt kezdő tanítókról. Az elmúlt években lehetőség volt februártól kezdődően nyílt napokat tartani az iskolákban, így a családok bepillantást nyerhettek egy-egy iskola életébe, megismerhették a tanítókat, hiszen sok esetben meghatározó az első benyomás.

Járványhelyzetben valószínűleg elmaradnak a nyílt napok, hiszen csak indokolt esetben mehetnek be a már iskolás gyerekek szülei is az iskolába

– ha egyáltalán megkezdődik a személyes jelenléttel történő tanítás.

Van, aki képernyőn keresztül mutatkozik be

Van már olyan tanító, aki személyes videóban mutatkozik be a leendő diákjainak és szüleiknek, de nem általános jelenség ez, pedig sok szülő szívesen ismerkedne meg legalább képernyőn keresztül gyereke jövendőbeli oktatójával. Online bemutatkozás esetleg akkor lesz, ha az adott iskola indítványozza ezt, és felteszi saját honlapjára, de nincs erre még központi szabályozás, általában február második felében szokott megjelenni a módszertan – mondta el megkeresésünkre Fejes Réka, a Maros megyei magyar alsó tagozatos elemi osztályokért felelős tanfelügyelő.

Hirdetés

„Még nem tudjuk, hogy milyen módon lesz az iratkozás, online vagy vegyesen, mert előbb meg kell jelenjen a módszertan. Ha az iratkozás teljesen online lesz, előfordulhat, hogy lesz kérés a videók készítésére. De lehet, hogy vegyes lesz, mint a tavaly, mert a valóság az, hogy nem minden szülő tud iratkozni online, nem mindenki tudja megnézni ezeket a videókat. Mi nem kértünk semmi ilyesmit a kollégáktól, mivel nincs még megjelenve a módszertan” – fogalmazott a tanfelügyelő.

Jövőtől már tíz diákkal is indulhat osztály

Azt már lehet tudni, hogy Marosvásárhelyen minden iskolában indul magyar előkészítő osztály, akárcsak az elmúlt évben. A marosi megyeközpontban összesen 23 nulladik osztályt és megyeszinten mintegy száz magyar tagozatos előkészítőt indítanak – ebben benne vannak a párhuzamos osztályok is. A marosvásárhelyi Bernády György és az Európa Általános Iskolákban kettő-kettő, a Liviu Rebreanuban pedig három magyar előkészítő van betervezve, a többiben egy-egy osztály indul – tudtuk meg Fejes Rékától.

A következő évtől kezdődően – tehát idén még ez nem érvényes – változik az osztályok indításához szükséges létszám is:

legkevesebb tíz gyerekkel, és legtöbb huszonkét diákkal indulhat el elemi osztály, így átlagban tizenhét gyerekkel számolnak.

Ez segítséget jelent a vidéki iskoláknak, mert van, ahol nem gyűl össze tizenkét előkészítős, az új szabályozással pedig elindulhatnának ezek az osztályok is törvényes keretek között – tette hozzá a tanfelügyelő. Az elmúlt évtől kezdődően érvényben van az, hogy

amennyiben két vagy több párhuzamos osztály kezd egy intézményben, a szülők nem választhatják meg előre a tanító személyét, hanem az iskola dönt majd a gyerekek osztályokba sorolásáról átlátható, méltányos és diszkriminációmentes elvek alapján.

Ha megjelenik a központi módszertan, és ha ez az elv érvényes lesz idén is, akkor a tanfelügyelőségek maguk is kiadnak egy módszertant erre nézve – fogalmazott Fejes Réka.

A Hargita megyei tanfelügyelőség vezetőtanácsa a következő napokban dönt az előkészítő osztályok számáról, és azután derül ki, hogy módosul-e az osztályok száma az elmúlt évhez képest.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. november 06., péntek

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre

Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre
2026. november 06., péntek

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan

A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Hirdetés