Hirdetés
Hirdetés

Terelőutak: a szászrégeni és a segesvári jól, a vásárhelyi csigalassúsággal halad

A teherforgalom nem kerüli el a településeket •  Fotó: Gálna Zoltán

A teherforgalom nem kerüli el a településeket

Fotó: Gálna Zoltán

Szülővárosához, Temesvárhoz hasonlította Marosvásárhelyt és a megyét Sorin Grindenu közlekedési miniszter arra célozva, hogy ott is, akárcsak Maros megyében és a megyeszékhelyen nehezen haladnak a terelőutak elkészítésével, nincsenek alternatív utak és a településeken, városokon halad át a teherforgalom is. A készülő segesvári, szászrégeni és marosvásárhelyi kerülőutak kapcsán annyit mondott: sínen vannak.

Simon Virág

2023. augusztus 12., 16:332023. augusztus 12., 16:33

A jó ütemben épülő Maroskece–Aranyosgyéres közötti autópálya-szakaszt látogatta meg szerdán a közlekedésügyi miniszter, aki arról is beszélt, hogy szükség van a közúti infrastruktúra gyors fejlesztésére. Többek között Temesvárhoz, szülővárosához hasonlította Marosvásárhelyt, véleménye szerint mindkét nagyvárosban

elhúzódott a terelőutak, körgyűrűk megépítése, így az elvártnál sokkal forgalmasabbak a városok utcái.

Újságírói kérdésre válaszolva azt felelte, tudomása szerint sínen van a segesvári, szászrégeni és marosvásárhelyi terelőutak megépítése.

korábban írtuk

Már idén kész lehet a hiányzó pályaszakasz, a Nyárádszereda felé indulóra még várni kell
Már idén kész lehet a hiányzó pályaszakasz, a Nyárádszereda felé indulóra még várni kell

A szerződésben foglalt időpontnál fél évvel korábban, még idén decemberben átadhatják a forgalomnak a Marosvásárhely–Kolozsvár közti autópálya hiányzó szakaszát, azt a 16 kilométeres útfelületet, ahol most gőzerővel dolgoznak a munkagépek.

Jó ötletnek tartotta, hogy a szászrégeni elkerülőút kivitelezését átruházták a helyi polgármesteri hivatalra, hiszen így jobban tudja felügyelni az építkezést.

Szászrégenben telekelik a nyomvonalat

Gál Előd, a szászrégeni városháza sajtószóvivője érdeklődésünkre megerősítette, valóban jól haladnak az elkerülőút munkálatainak előkészítésével, amit jelenleg a városháza végez. Azáltal, hogy a városháza választhatja ki a cégeket és közelebbről felügyelheti a munkát, azt remélik, hogy pontos és gyors lesz a kivitelezés. Jelenleg a beérkezett ajánlatokat értékelik a megbízott szakcégek, előreláthatóan kora őszre már kiderül, hogy ki lesz a nyertes.

Hirdetés

Ugyanakkor zajlik a tizenkét kilométeres nyomvonal telekelése, erre azután kerülhetett sor, miután megtörténtek a kisajátítások. Amint megvan a nyertes cég, a városháza átadja a telekelt nyomvonalat, és

remélik, hogy jövő tavasszal a munkagépek már a terepen lesznek.

A segesvári terv jól halad

A Segesvárt elkerülő tizenhárom kilométeres út megépítése nemcsak azért fontos, mert kivezeti az áthaladó és a teherforgalmat a városból, hanem azért is, mert ha kisebb lesz a gépkocsiforgalom, jobban meg tudják őrizni az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, azaz az UNESCO örökségeként szereplő vár falait.

A segesvári kerülőút tervezéséhez januárban láttak hozzá, a szerződés értelmében a tervezésre és kivitelezésre 38 hónap áll a cég rendelkezésére, a munkálatok összértéke 250 millió lej.

Le vannak maradva a vásárhelyivel

A Marosvásárhelyt Jedd–Koronka útvonalon elkerülő út már rossz minőségű sorozatfilmbe illő, hiszen

a 2014-es kampányidőszakban nyitotta meg a munkatelepet Victor Ponta akkori miniszterelnök, és 2017-ben bontottak szerződést a kivitelezővel, mert nem tudta betartani a határidőket.

Akkor a munkálatok 35 százaléka volt kész. Azóta nagyon sok előrelépés nem történt, kiderült, hogy európai uniós támogatásokból folytatni lehet ugyan a munkálatokat, de szükség van az újratervezésre és új kivitelező kiválasztására – az újratervezés zajlik most.

Nagyernyénél kész a kerülőútra vezető körforgalom, de csak ennyi •  Fotó: Gálna Zoltán Galéria

Nagyernyénél kész a kerülőútra vezető körforgalom, de csak ennyi

Fotó: Gálna Zoltán

Szakemberek szerint az előző kivitelező éppen azért nem tudott haladni, mert nem volt pontos és alapos a terv, így számtalan nehézségbe ütköztek a munkálatok során. A kerülőút nyolc felüljárót és két körforgalmat tartalmaz majd, és a 15-ös, valamint a 13-as országutakon kerüli el Marosvásárhelyt.

Késik a Brassó–Segesvár vasútvonal felújítása

A szerződésbontást is kilátásba helyezte szerdai helyszíni szemléjén Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter a Brassó és Segesvár közötti vasútvonal felújításának késlekedései miatt. Az erdélyi terepszemlén tartózkodó tárcavezető a sajtónak nyilatkozva nehezményezte, hogy az Apáca és Kaca közötti szakasz felújítása csupán 17,5 százalékban valósult meg, holott 2024 végére el kellene készülnie. Ráadásul a munkálatok műszakilag legnehezebb része hátra van, a kivitelezőknek Románia leghosszabb alagútjait kell megépíteniük Ürmös és Homoród térségében összesen 12 kilométeren. Az Economedia.ro szerint a kivitelező már felállította a helyszínen a TBM fúrógépeket, de nem látott munkához. A gazdasági portál emlékeztetett, hogy a korábbi késésért Románia 330 millió eurót veszített az uniós támogatásból, és a középső, Apáca és Kaca közötti szakasz késlekedései újabb 500 millió eurós veszteséget okozhatnak. Sorin Grindeanu szerdán elmondta: nem híve a szerződésbontásnak, de nem elégedett a munkálatok menetével. Azt kérte, hogy a 28,2 kilométeres szakaszon jövőre fejezzék be a munkát. Hangsúlyozta, hogy a romániai és az európai vasúti közlekedés számára fontos projektről van szó, amelyet a kivitelezőnek a legnagyobb komolysággal kell kezelnie.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Verekedés tört ki egy marosvásárhelyi vendéglátóegység teraszán, egy férfi kórházba került

Négy férfi keveredett verekedésbe péntekre virradóra egy marosvásárhelyi vendéglátóegység teraszán, a konfliktus során egyikük fejsérülést szenvedett, ezért kórházba szállították.

Verekedés tört ki egy marosvásárhelyi vendéglátóegység teraszán, egy férfi kórházba került
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Kenőpénz elfogadásának gyanújával vettek őrizetbe három fegyvergyári vezetőt

Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette a DNA a bukaresti fegyvergyár vezérigazgatóját, Mihai Rafiut, valamint a plopeni-i fegyvergyár vezérigazgatóját és kereskedelmi igazgatóját, Alexandru Tiberiu Pîrvut és Liliana Sorescut.

Kenőpénz elfogadásának gyanújával vettek őrizetbe három fegyvergyári vezetőt
2026. július 24., péntek

Merre vigyük végzetünk? – Kiszámíthatóságot és párbeszédet sürgettek a nemzetpolitikai kerekasztal résztvevői

A kiszámíthatóság, a megmaradás és a politikai érdekképviselet kérdései kerültek a középpontba a 35. Tusványos hagyományos nemzetpolitikai kerekasztalán, ahol magyar szervezetek vezetői értékelték közösségeik helyzetét és a jövő kihívásait.

Merre vigyük végzetünk? – Kiszámíthatóságot és párbeszédet sürgettek a nemzetpolitikai kerekasztal résztvevői
2026. július 24., péntek

Újabb 66 hektár nyílik meg a lakásépítés előtt Csíkszeredában

Elfogadták a Barátok kertje és a Fűzhát övezeti rendezési terveit a csíkszeredai önkormányzati képviselők pénteki, rendkívüli ülésén. A városvezetés szerint ezzel hosszú távon új lakóövezetek kialakításának alapjait teremtették meg Csíksomlyón.

Újabb 66 hektár nyílik meg a lakásépítés előtt Csíkszeredában
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Román F–16-os vadászgép lőtt le egy drónt a román légtérben

Román F–16-os vadászgép semmisített meg pénteken egy drónt, amely behatolt a román légtérbe – jelentette be Nicușor Dan államfő.

Román F–16-os vadászgép lőtt le egy drónt a román légtérben
2026. július 24., péntek

Újabb sárga viharriasztás: jégeső és viharok is jöhetnek

Felhőszakadásokra, viharos erejű szélre és jégesőre figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Erdély, Moldva és Munténia több térségére, valamint Bukarestre.

Újabb sárga viharriasztás: jégeső és viharok is jöhetnek
2026. július 24., péntek

Várja a végzősök jelentkezését a munkaerő-elhelyező ügynökség

Regisztrálniuk kell az idei végzetteknek a Hargita Megyei Munkaügyi Hivatalnál, hogy ingyenes tájékoztatást és szakmai tanácsadást, munkaközvetítést, valamint egyéb foglalkoztatás-ösztönző intézkedéseket kapjanak.

Várja a végzősök jelentkezését a munkaerő-elhelyező ügynökség
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Teherautókkal hordták a szemetet közterületre, 70 ezer lejes bírságot kaptak

Kisteherautókkal hordták a hulladékot a közterületre, most 70 ezer lejes pénzbírságot kell kifizessenek.

Teherautókkal hordták a szemetet közterületre, 70 ezer lejes bírságot kaptak
2026. július 24., péntek

Rengett a föld péntek hajnalban

A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 5 óra 19 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Rengett a föld péntek hajnalban
Rengett a föld péntek hajnalban
2026. július 24., péntek

Rengett a föld péntek hajnalban

2026. július 24., péntek

Egy éve hőségriadó, idén 10 Celsius-fokos hajnalok – látványosan más arcát mutatja a nyár

Miközben tavaly ilyenkor hőségriadó miatt figyelmeztettek a meteorológusok, idén pulóveres reggelre ébredtek a székelyföldiek. Július 24-én több településen alig haladta meg a hajnali hőmérséklet a 10 Celsius-fokot.

Egy éve hőségriadó, idén 10 Celsius-fokos hajnalok – látványosan más arcát mutatja a nyár
Hirdetés