Hirdetés
Hirdetés

Tavasszal el kell kezdeni a vasúti felüljáró híd újjáépítését

A felüljáró híd elhasználódott, a nehézgépjármű-forgalmat már elterelték róla •  Fotó: Pinti Attila

A felüljáró híd elhasználódott, a nehézgépjármű-forgalmat már elterelték róla

Fotó: Pinti Attila

Egy éve tartó közbeszerzési eljárás után várhatóan nemsokára szerződést lehet aláírni a csíkszeredai vasúti felüljáró híd újjáépítésére, amelyre európai uniós finanszírozással rendelkezik a város. A mobilitási terv részét képező beruházást két év múlva be kell fejezni.

Kovács Attila

2021. december 18., 11:102021. december 18., 11:10

Több mint egy évvel ezelőtt írták ki a közbeszerzési eljárást a vasúti felüljáró híd újjáépítésére, akkor 27 millió 760 ezer lejre becsülték a szükséges munkálatok értékét – azóta viszont jelentős áremelkedés volt az építőanyagok piacán, így ez az összeg lehet, hogy kiegészítésre szorul.

Hirdetés

A közbeszerzés során végül két cég nyújtott be árajánlatot a kivitelezésre, közülük a kedvezőbb árat kínáló vállalkozásét fogadták el. A másik cég óvást nyújtott be, az ennek elutasításáról szóló határozat ellen pedig a Marosvásárhelyi Ítélőtáblán indított pert, amit elveszített. A folyamat közben haladt, kérdésünkre Bors Béla alpolgármester azt mondta,

ha nem merül fel újabb akadály, várhatóan még ebben az évben alá lehet írni a kivitelezési szerződést.

A munkálatokat már tavasszal el kell kezdeni, mert az 1973-ban elkészült vasúti felüljáró híd újjáépítése nem egyszerű feladat, és ezt 2023 vége előtt az elszámolásokkal együtt be kell fejezni – a mobilitási terv részét képező többi beruházással, a Hargita utca és a buszpályaudvar felújításával, az új, gázüzemű buszok beszerzésével, töltőállomások és telephely létesítésével együtt.

Az újjáépítés bontással kezdődik majd, a munkálatok ideje alatt a hidat le kell zárni a forgalom előtt, így a városba nyugati irányból érkező és arra távozó járművek a Rét utcán és az észak-déli irányú elkerülő úton haladhatnak majd. 

A tervek szerint az új szerkezetbe beépített feszített vasbeton tartógerendáknak csak a felüljáró két végén lesz illesztésük. Ezáltal megszűnik a mostani, az illesztéseknél levő tágulási pontoknál keletkező mozgás, amely a kátyúk kialakulásához, illetve a beázás nyomán a szerkezet károsodásához vezetett.

A felüljárón kétoldalt járdákat, illetve kerékpársávokat alakítanak ki, ezeket védőkorlátok választják el az úttesttől. Emiatt a hídpályát szélesíteni kell mindkét oldalon.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát

Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak

Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak
2026. szeptember 22., kedd

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit

Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit
2026. szeptember 22., kedd

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt

A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást
2026. szeptember 22., kedd

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket
2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét

Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét
2026. szeptember 22., kedd

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban

A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban
2026. szeptember 22., kedd

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen

Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen
Hirdetés