A bürokrácia a háziorvosokat sem kerüli el. Iskolakezdéskor tumultusra számítanak. Képünk illusztráció
Fotó: Kristó Róbert
A tanév elején igazolások százait kell kiállítsák a háziorvosok, ami feleslegesen terheli őket.
2018. szeptember 06., 17:422018. szeptember 06., 17:42
2018. szeptember 06., 18:002018. szeptember 06., 18:00
Sereș Lucia a háromszéki háziorvosok egyesületének elnöke lapunknak elmondta, az oktatási és az egészségügyi minisztérium közti megállapodás értelmében
Az óvodások arról kell igazolást vigyenek, hogy egészségesek, míg a diákok arról, hogy részt vehetnek a testnevelés órákon. Seres Lucia hangsúlyozta, számukra nem prioritás az igazolások kiállítása, hiszen elsősorban a betegeket kell megvizsgálják, ellássák, éppen ezért türelmet kérnek az érintett szülőktől, de a tanintézetektől is, mert
Csak Kovászna megyében több mint 30 ezer óvodás és iskolás szerepel a nyilvántartásokban, miközben 103 háziorvos és öt iskolaorvos dolgozik. A háromszéki orvos ugyanakkor emlékeztetett, évek óta küzdenek azért, hogy megváltoztassák az iskolai igazolások rendszerét, hiszen ezek így ebben a formában teljesen értelmetlenek.
„A tanév elején megvizsgáljuk a gyereket, és leírjuk, hogy az egész évben járhat óvodába, részt vehet a tornaórákon. Egy év alatt sok minden változhat.
– részletezte Seres Lucia. Hozzátette, hasonlóképpen értelmetlen, amikor a kirándulások előtt kötelező kiváltani az orvosi igazolást. A pedagógus egy héttel korábban kéri a dokumentumot, hogy csatolni tudja az iratcsomóhoz, közben egy hét alatt a gyerek meg is betegedhet – érvelt az orvos.
„Ez egy abszurd helyzet. Értelmetlen dokumentumok százait állítjuk ki, töltjük az időnket, feleslegesen járatjuk és várakoztatjuk a szülőket, miközben a betegek gyógyításával kellene foglalkoznunk” – összegezte Seres Lucia.
Ilie Bolojan a képviselőház és a szenátus vasárnapi együttes ülésén kijelentette, hogy mélyreható reformok nélkül Románia nem léphet újra a fejlődés útjára és nem kerülheti el a költségvetési bonyodalmakat.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor a képviselőház és a szenátus vasárnapi együttes ülésén kijelentette, hogy egy 10 százalékos költségvetési hiány fenntarthatatlan.
A tanügyi szakszervezeti szövetségek vasárnap megerősítették, hogy hétfőn bojkottálni fogják a tanévkezdést, sztrájkőrséget tartanak a kormány épületénél, és felvonulást szerveznek a Cotroceni-palotáig.
Vasárnapi együttes ülésükön a képviselők és a szenátorok elfogadták a családon belüli erőszak visszaszorítására hivatott közös parlamenti különbizottság létrehozásáról szóló határozatot.
A szenátus és a képviselőház vasárnapi együttes ülésén elutasította A Bolojan-kormány lemondása – a legjobb módja az egészségügyi rendszer, de Románia kezelésének is című bizalmatlansági indítványt.
A képviselőház és a szenátus vasárnapi együttes ülésén Ilie Bolojan miniszterelnök felszólította az ellenzéket, hogy ne akadályozza a kormány munkáját „Cațavencu-típusú indítványokkal”.
Daniel David tanügyminiszter vasárnap azt üzente a tanároknak és a diákoknak, hogy megérti elégedetlenségüket a megszorító költségvetési intézkedésekkel szemben, de a iskola elsősorban a tanulókért van, várják őket szüleikkel a hétfői tanévnyitóra.
Óvodák, iskolák, öregotthonok, egyházi közösségek rendelhetnek házhoz egy mesemondót, aki népmesét ad elő, foglalkozást szervez.
Két férfi vesztette életét vasárnap reggel egy közlekedési balesetben Argeș megyében. A baleset során a két gépkocsi frontálisan ütközött.
Egy 40 éves férfi halt meg egy súlyos balesetben vasárnap reggel a bukaresti körgyűrűn. A szemtanúk elmondása szerint az autó átszakította a felüljáró védőkorlátját, lezuhant, és a hatalmas becsapódás után azonnal lángra kapott.
szóljon hozzá!