
Fotó: László Ildikó
Már egy nappal a hétfő esti tűzeset után újraindult a termelés a székelyudvarhelyi Maxoll Kft-nél, ahol egy raklapos készáru tárolására alkalmas lefödés égett le. Hivatalosan még nem határozták meg a tűz keletkezésének okát, de a videófelvételek külső hatásra utalnak.
2023. augusztus 18., 11:322023. augusztus 18., 11:32
Helyszíni szemlénkkor nagy volt a sürgés-forgás a Maxoll Kft-nél: szemmel láthatóan bőven volt dolga az alkalmazottaknak, hiszen párhuzamosan zajlott a termelés, a teherautók árufeltöltése, illetve a hétfői tűzeset során keletkezett romok eltakarítása.
Fotó: László Ildikó
A vállalat tulajdonosa lapunknak elmondta:
Fotó: László Ildikó
Ezt követően számos hivatásos és önkéntes tűzoltó, a polgármesteri hivatal és több hatóság munkatársa, illetve civilek is a helyszínre siettek, hogy segédkezzenek az oltásban. A munka nagyjából két órát vett igénybe, ám a kedd reggeli órákig figyelni kellett a romokat, nehogy ismét lángra kapjanak.
Fotó: László Ildikó
Ennek köszönhetően mindössze egy nap elteltével újraindulhatott a termelés a cégnél. A vállalat éppen ezért köszönetét fejezi ki azoknak, akik segédkeztek az oltásnál.
Fotó: László Ildikó
A tulajdonos lapunkon keresztül fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a lakók által tapasztalt hétfő esti zajok és az ebből fakadó hírek ellenére nem történt robbanás a helyszínen. Az ebbéli félreértéseket egy véletlen egybeesés eredményezhette: a tűz keletkezésével szinte egyidőben lőttek fel néhány tűzijátékot a város szombatfalvi részén.
Fotó: László Ildikó
Fotó: László Ildikó
Nem állt meg a munka a vállalatnál
Fotó: László Ildikó
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
A fesztiválélmény megmarad, csak közben folyamatos matekozás zajlik: mire menjen el a napi keret? Egy nap Tusványoson könnyen elvisz 60–100 lejt, de tapasztalataink szerint a legtöbb fiatal igyekezett okosan beosztani a pénzét.
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szombaton 15 óra 13 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszter szerint a kormány az állások befagyasztásával és az egészségügyi dolgozók jövedelmének csökkentésével az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti.
A volt miniszterelnök tusványosi beszéde iránt nem lankadt az érdeklődés az előző évekhez képest. A Fidesz elnökét rengetegen hallgatták a nagyszínpad előtti téren, kormánykritikus molinókat, üzeneteket is emelve a magasba.
A szovátai szabadtéri színpadon adja elő a Bekecs Táncszínház vasárnap a Táncolva öröklődik című előadását.
A svájci Plan-les-Ouates településtől kapott adományba egy tűzoltóautót Erdőszentgyörgy.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Tusnádfürdő nem változott, ez továbbra is az a hely, ahol a magyarok nem csak beszélnek a jövőről, de próbálják azt megérteni – jelentette ki tusványosi beszédében Orbán Viktor, aki pártja jövőbeni szerepéről beszélt.
A 35. Tusványos szombati napján Tőkés László a romániai magyarság fogyatkozásáról, az autonómia ügyéről, Márton Áron örökségéről és Orbán Viktor nemzetpolitikájáról beszélt, történelmi és aktuálpolitikai párhuzamokat is felvonultatva.
szóljon hozzá!