
Javában zajlik az igénylések feldolgozása
Fotó: Gecse Noémi
Javában zajlik a Szülőföldön magyarul nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköztámogatási program igényléseinek a feldolgozása.
2017. április 20., 18:462017. április 20., 18:46
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségéhez 100 516 kérés érkezett, ezekből közel 97 ezer gyerek adatait sikerült már bevezetni az elektronikus rendszerbe. A feldolgozott adatok szerint
– tudtuk meg Kovács-Ferenczi Noémi programkoordinátortól. A határidőn túl közel száz postai küldemény érkezett a csíkszeredai székhelyre, és továbbra is kapnak néhány megkésett kérést, azonban ezeket már nem fogadják el.
Akárcsak a korábbi években, ezúttal is a leggyakoribb hiba az igénylő szülő érvénytelen személyazonossági igazolványa, valamint az iskolai igazolás, illetve a gyermek születési igazolványának a hiánya volt.
Mivel a többgyerekes családok közös nyomtatványon kell benyújtsák az igénylést, mulasztás esetén mindegyik gyerek eleshet a támogatástól, ha a szülő nem pótolja időben azt – figyelmeztet a programkoordinátor. Hozzátette, hogy évente több száz hiánypótlási felszólítás marad válasz nélkül, ugyanakkor az sem ritka, hogy hónapokkal később, a kifizetések után kapnak megkésett iratokat.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
Minden magyar felelős a nemzet egészéért – hangsúlyozza Kövér László házelnök, aki szerint nincs külön határon inneni és túli magyarság.
Megszavazta a parlament pénteki ülésén a 2026-os állami költségvetést és a társadalombiztosítási költségvetést.
Nem volt túl nehéz a nyolcadikosok román próbavizsgája, a diákokhoz közel álló témát dolgozott fel. De a tapasztalat azt mutatja, nehezebb a valódi vizsgán kapott tétel. Éppen ezért a diákok tévesen mérhetik fel majd a júniusi vizsga nehézségét.
A 2026-os állami költségvetés parlamenti elfogadása után a kormánynak az üzemanyag-drágulás hatásait enyhítő intézkedésekkel kell foglalkoznia – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu.
Perrel fenyegeti a kormányt a legfelsőbb bíróság az igazságszolgáltatásban dolgozók bírósági döntéssel megítélt bérkiegészítései kifizetésének halasztása miatt.
szóljon hozzá!