Fotó: Békéscsabai Jókai Színház
Az író szülőfalujában, Farkaslakán mutatják be Tamási Áron Vitéz lélek című színpadi drámáját a Nemzeti Összetartozás Napján, június 4-én a Békéscsabai Jókai Színház színművészeinek előadásában.
2022. június 02., 22:032022. június 02., 22:03
A székely népi játékot erre az alkalomra, a Tamási Áron-emlékévhez kapcsolódva újította fel a teátrum, ezzel is tisztelegve a 125 éve született író munkássága előtt – derül ki a színház közleményéből.
A művet Kiss József vitte színpadra. „Arra a kérdésre, hogy mi ennek az előadásnak a fő üzenete, ezt válaszolnám: az igaz emberi létezés, a normális élet iránti vágy. A derű szomjúhozása. Hogy a kimondott szó és a kézfogás újra szentség legyen. Hogy »az Ég a Földdel összeboruljon.« Hogy az Új Ember születésének tanúi lehessünk” – fogalmazott a rendező.
A darab párhuzamot von a magyarság trianoni sorstragédiájával, ami után az ország sok sebből vérezve, de újjáépült és erős nemzetként fennmaradt, nemzeti öntudata erősebb mint valaha. Ezért fontos a nemzeti összetartozás és az arról való megemlékezés – áll a színház közleményében.
Telefonon egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök szombat délután Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével. A magyar kormányfő erről a Facebook-oldalán számolt be.
Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.
Ismét négytagú medvecsalád ólálkodik a Somostetőn, de egyelőre nem tudni, hogy a korábban befogott egyedekről van-e szó. Kovács Mihály Levente alpolgármester szerint ha indokolt lesz, az anyamedvét elaltatják, a bocsokat pedig máshová helyezik el.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
Egy különleges, szenzoros mezítlábas fejlesztőösvényt ajándékozott a magyarországi Civilis Egyesület a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola óvodásai számára. Az önkormányzat és az egyesület további közös programokat is tervez.
A melanoma világnapja alkalmából ingyenes szűrési kampány indul május 19–23. között négy Kovászna megyei városban: Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Bodzafordulón. A vizsgálat célja a betegség korai felismerése.
A gyerekek kívánsága szerint épült meg a csíkdelnei iskola udvarán a játszótér, amelyet az anyaországi támogatásnak köszönhetően két teqball asztallal, illetve két pingpongasztallal bővítettek. A játszóteret pénteken vette birtokába a gyereksereg.
Több mint 40 Hargita megyei katonai tűzoltó dolgozik a Korond patak utóbbi napok esőzései nyomán megnőtt vízszintjének a csökkentésén és a parajdi sóbánya tárnáiba beszivárgott víz kiszivattyúzásán.
Két férfit vett őrizetbe a rendőrség csütörtökön egy május elsejei, Sepsiszentgyörgyön történt rablás ügyében. Az egyik gyanúsítottat, egy 23 éves fiatalembert a bíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték pénteken.
szóljon hozzá!