Elsősegélynyújtás bemutatása. Ilyen programokra is lehet pályázni. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
A tavalyinál kétszer nagyobb összeg jut a szociális szolgáltatást nyújtó marosvásárhelyi civil szervezeteknek – döntött az önkormányzat. A tanácsi határozat szerint 2022-ben egymillió lejt szánnak a különböző szociális tevékenységek finanszírozására.
2022. május 29., 19:112022. május 29., 19:11
A marosvásárhelyi önkormányzat a városháza szociális igazgatósága által a múlt évben 500 ezer lejt fordított azoknak a városban működő civil szervezeteknek a támogatására, amelyek szociális tevékenységeket folyatnak. Az ebből a pénzből finanszírozott 25 alapítvány és egyesület révén
A városi önkormányzat az idei költségvetéséből a tavalyi összegnek a kétszeresét, egymillió lejt hagyott jóvá, ugyanakkor elkészítette és megszavazta a módszertant, illetve az útmutatást is a pályázók számára.
A beérkező pályázatokat egy erre a célra összeállt zsűri fogja értékelni. Azok a szervezetek, amelyek az előző évben 40 ezer lej támogatáshoz jutottak, idén 70 ezer lejt kapnak, míg a második típusba tartozó projekteket a tavalyi 15 ezer lej helyett idén 25 ezer lejjel támogatja az önkormányzat.
Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni bánásmód „jó gyakorlatának modellje” – jelentette ki az elnökválasztás második fordulóba jutott két jelölt csütörtök esti tévévitáján Nicușor Dan.
Egyre gyakoribbak a forgalmi dugók Székelyudvarhelyen, amelyek az elmúlt napokban tovább fokozódtak. A kora reggeli és délutáni órákban rendre csúcsosodó forgalmi nehézségeket több, párhuzamosan zajló infrastrukturális fejlesztés okozza.
A Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet számára május az ápolók hónapja, amikor kiemelt figyelem irányul azokra, akik nap mint nap mások testi-lelki jólétéért dolgoznak. Ennek keretében rendezték meg az Ápolók konferenciáját.
Az elnökválasztás második fordulójába került két jelölt, George Simion (AUR) és Nicușor Dan (independent) csütörtök este először vitáznak a tévékamerák előtt.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog szolgálni.
Fogy a levegő a bűncselekmények elkövetői körül: a modern technológiákkal a rendőrség egyre könnyebben azonosítja őket. A Hargita megyei rendőrségen bemutattak pár kriminalisztikai módszert, amellyel például a lemosott vért is fel tudják fedni.
Jégesőbe forduló vihar vonult végig és okozott károkat Udvarhelyszék több településén, köztük Székelyudvarhelyen és Szentegyházán is. A mintegy tíz percen keresztül hulló jég megállt az utcákon, a fákban, termésben is kárt tett.
A sok lehetséges megoldás közül már csak kettő maradt. Mert így szavazott a többség.
Őrizetbe vett a rendőrség egy férfit és egy nőt, akik két kilogramm kokaint és mintegy 20 kilogramm kannabiszt vásároltak Spanyolországban, majd egy futárszolgálaton keresztül Romániába szállíttatták a drogokat.
szóljon hozzá!