Hirdetés
Hirdetés

Szirénázó smurdosok után száguldott, de lefilmezték, és a rendőrségen az ügy – videóval

•  Fotó: Bihar megyei tűzoltóság

Fotó: Bihar megyei tűzoltóság

Egy autó fedélzeti kamerája rögzítette azt az esetet, amikor egy BMW-s sofőr nagy sebességgel haladt egy bevetésen lévő SMURD-egység mögött Bihar megyében, megszegve a közlekedési szabályokat. A felvételek nyilvánosságra kerülése után a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) bejelentést tett a rendőrségnél. A hatóság képviselői felhívják a figyelmet, hogy az ilyen sofőrök veszélyeztetik a mentőegységek, a forgalomban részt vevők és a saját maguk biztonságát.

Székelyhon

2025. szeptember 10., 10:292025. szeptember 10., 10:29

2025. szeptember 10., 11:032025. szeptember 10., 11:03

A Facebookon, illetve több román portálon is közzétett felvételeken jól látszik, amint két bevetési jármű – köztük egy SMURD-mentőautó – nagy sebességgel halad, mögöttük pedig

egy BMW sofőrje használja ki a szirénázó járművek által megnyitott utat.

A tűzoltóság képviselői közölték, hogy csak az előző hónapban legalább két hasonló esetet jegyeztek fel Bihar megyében, amikor bevetésen lévő SMURD-mentőautókat követtek felelőtlen sofőrök.

Hirdetés

„Ezúttal az autóvezető közvetlenül egy SMURD-mentőautó mögött haladt nagy sebességgel, többször is átlépve a záróvonalat, veszélybe sodorva a mentőszemélyzetet, az azonnali segítségre szoruló beteget, de még a saját biztonságát is” – írja a News.ro hírportál a Bihar megyei tűzoltóság tájékoztatására hivatkozva, hozzátéve, hogy az ügyben értesítették az illetékes hatóságokat, a felvételt pedig átadták a rendőrségnek.

A tűzoltóságnál ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a gyorsan haladó mentőegységek nem tudják előre jelezni a járművek előtt kialakuló forgalmi helyzeteket, és

egy hirtelen fékezés esetén rendkívül magas a balesetveszély.

Ezért a bevetésen lévő autók követése nemcsak szabálytalan, hanem tragikus következményekkel is járhat.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. október 26., vasárnap

Fekete hétvége a magasban: még egy túrázó lezuhant a Fogarasi-havasokban

Még egy férfi életét vesztette a Fogarasi-havasokban, miután közel ötszáz métert zuhant lefelé a Leszpez-csúcs környékéről – közölte az Argeș megyei hegyimentő-szolgálat.

Fekete hétvége a magasban: még egy túrázó lezuhant a Fogarasi-havasokban
Hirdetés
2025. október 26., vasárnap

Gyalog vitték el a két holttestet a szakadéktól a helikopterig a hegyimentők a Fogarasban

A hegyimentőknek vasárnap délután sikerült egy SMURD-helikopter segítségével elszállítaniuk a Fogarasból a szombaton meghalt két ploiești-i turista – egy 35 éves és egy 50 éves férfi – holttestét.

Gyalog vitték el a két holttestet a szakadéktól a helikopterig a hegyimentők a Fogarasban
2025. október 26., vasárnap

Fényes nappal a rendőrség udvaráról lopta el a rendőrautót, majd egy másik megyébe, hazáig hajtott vele

Ellopott egy rendőrautót egy Olt megyei férfi egy Dolj megyei vidéki rendőrőrs udvaráról, és hazáig vezette. A férfit végül Balș településen állították meg a rendőrök, megállapítva, hogy az illető nem tagja a belügyminisztérium állományának.

Fényes nappal a rendőrség udvaráról lopta el a rendőrautót, majd egy másik megyébe, hazáig hajtott vele
2025. október 26., vasárnap

Lövöldözés Bukarestben: keresik a tettest

A fővárosi rendőröket vasárnap Bukarest 6. kerületébe riasztották, ahol a bejelentés szerint az egyik utcában lövések hallatszottak.

Lövöldözés Bukarestben: keresik a tettest
Lövöldözés Bukarestben: keresik a tettest
2025. október 26., vasárnap

Lövöldözés Bukarestben: keresik a tettest

Hirdetés
2025. október 26., vasárnap

Négy atombiztos bunker is helyett kapott a világ legnagyobb ortodox templomának alagsorában

Felszentelték vasárnap a világ legnagyobb ortodox keresztény templomának számító, 15 év alatt felépített bukaresti Nemzeti Székesegyház mozaik szentképeit, és megnyitották a katedrálist a hívők előtt.

Négy atombiztos bunker is helyett kapott a világ legnagyobb ortodox templomának alagsorában
2025. október 26., vasárnap

Visszamentek a hegyimentők a két holttestért a Fogarasi-havasokba, de az időjárás ellenük dolgozik

Vasárnap folytatják a bevetést a hegyimentők, hogy lehozzák a Fogarasi-havasokból a szombaton mélybe zuhant két turista holttestét.

Visszamentek a hegyimentők a két holttestért a Fogarasi-havasokba, de az időjárás ellenük dolgozik
2025. október 26., vasárnap

Megérkezett a dugóba motorral, behúzott a két autósor közé, amikor jött hátulról az ütközés – mindent vett a kamera

Nyilvánosságra került az a fedélzeti kamerás felvétel, amely egy láncbalesetet rögzített szombaton délután az 1-es országúton Vrancea megyében.

Megérkezett a dugóba motorral, behúzott a két autósor közé, amikor jött hátulról az ütközés – mindent vett a kamera
Hirdetés
2025. október 26., vasárnap

Könyvbemutató és koncert Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában

Vasárnap este Székelyudvarhelyen, hétfőn Marosvásárhelyen, kedden Csíkszeredában adják elő Brahms magyar táncait és azokat a népdalokat, amelyek ezeket ihlették.

Könyvbemutató és koncert Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában
2025. október 25., szombat

Zuhanás a halálba: két turista vesztette életét a Fogarasi-havasokban, harmadik társuk megmenekült

Két turista vesztette életét szombaton a Fogarasi-havasokban, miután megcsúsztak és lezuhantak a Netedu-csúcs nyugati lejtőjén, egy harmadik személyt pedig – aki túlélte a balesetet – kimentettek a hegyimentők.

Zuhanás a halálba: két turista vesztette életét a Fogarasi-havasokban, harmadik társuk megmenekült
2025. október 25., szombat

Óraátállítás most vasárnap: a tudomány szerint a télinél kellene maradni

A nyári időszámítás október utolsó vasárnapjáig tart, téli időszámításra térünk át október 26-án, azaz most vasárnap, amikor hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani az órát.

Óraátállítás most vasárnap: a tudomány szerint a télinél kellene maradni
Hirdetés