
Fotó: Sándor-Nagy Tünde
A székelyudvarhelyi Bányai János Műszaki Szakközépiskola adott otthont a hétvégén a tizenhetedik alkalommal megrendezett nemzetközi építészeti diákkonferenciának. Az eseményt minden évben közel azonos időpontban, a műemléki világnaphoz igazodóan rendezik meg.
2011. április 10., 19:422011. április 10., 19:42
2011. április 10., 22:092011. április 10., 22:09
Pályázati munkákból állítottak össze tárlatot
A Porta Speciosa Egyesület (Műemléki Kutatás és Kézművesség Hálózata) által megrendezett konferencián több mint 220 résztvevő volt, 34 intézménnyel. A konferencia védnökei a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, az Építéstudományi Egyesület, a Magyar Építész Kamara, az Építőipari Vállalkozások Országos Szövetsége, valamint más országos szakmai és civil szervezetei voltak. Ez volt a tizedik alkalom, hogy a Bányai János Műszaki Szakközépiskola részt vett ezen a találkozón, ezúttal házigazdaként – mondta el Szakács Paál István, az intézmény igazgatója. „Két évvel ezelőtt jelentkeztünk, hogy megtartanánk a 17. konferenciát. Annyi szép dolgot láttunk Magyarországon, hogy időszerűnek tartottuk bemutatni Székelyföld, ezen belül pedig Székelyudvarhely néhány szépségét is. Úgy vélem, a konferencia elérte célját, vendégeink jól érezték magukat. Reméljük, hogy csakis jó hírünket viszik el a nagyvilágba” – összegzett az igazgató.
Az elsősorban építészettel, műemlékvédelemmel foglalkozó középiskolás diákoknak és kísérőiknek (akik Felvidékről, Vajdaságból, Erdélyből, Magyarországról és Olaszországból érkeztek) alkalmuk nyílt megtekinteni a környék látványos épületeit, olyanokat, mint a Székely Támadt-vár, a Tamási Áron-iskola vagy a Jézus Szíve-kápolna.
Vizi György, a Porta Speciosa Egyesület elnöke elmondta, nagyon jó érzés olyan, 1800-as években épült épületek közt sétálni, melyekre a mai napig is nagy gondot fordítanak. „Ezért indultak el ezek a konferenciák, mivel egyre több olyan épület lesz, amely szakemberek által végzett felújításra szorul. A 17 év alatt elértük, hogy a Kárpát-medencében mi fogjuk össze az építőipari intézmények szakmai közösségét. A konferencia mindig is egy éves szakmai összegzés, melynek keretében az iskolák különböző pályázatokat készítenek, igyekezek minél jobban bekapcsolódni.
„Próbálunk újabb gyakorlati lehetőséget is biztosítani a diákoknak. Idén újra táborokat szervezünk, például a komáromi erődrendszer magyarországi részében vagy a Vajdaságban kastélyfelmérésre is sor kerül” – mondott el néhány fontosabb tervet Vízi. „Abszolút sikeresnek tartom a 17. konferenciát, nagyon színvonalasra sikerült” – összegzett az elnök. Április 10-én délelőtt az „Árpád-kori vagy középkori építészet lakóhelyemen vagy környékén” címet viselő pályázati munkák is kiállításra kerültek az iskola előterében.
A következő, 18. konferencia helyszínét is tudják már, ennek Szolnok ad majd otthont 2012-ben.
Tavaly összesen 3950 halálos és súlyos sérüléssel járó közúti balesetet történt országos szinten, kevesebb, mint az előző évben – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
Egy nepáli vendégmunkás ugrott be elsőként szombaton egy craiovai park jeges tavába, hogy megmentsen egy ötéves kislányt. Aztán további öten – köztük a lánya apja – siettek a gyermek segítségére, de csak a vendégmunkásnak sikerült elérnie a kislányig.
Romániában a tartós, kemény fagyok idején csak korlátozottan növelhető a belföldi földgáz-kitermelés és a tartalékok kitárolási üteme, ezért az import – elsősorban Magyarország felől – elengedhetetlenné válik – figyelmeztetett a szakértő.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton egy figyelmeztető előrejelzést, valamint több, szerda reggelig érvényben lévő sárga jelzésű riasztást adott ki kemény fagy és rendkívül alacsony hőmérsékletek miatt Románia legnagyobb részére.
Robbanás történt szombaton reggel egy gyulafehérvári tömbházban, amelynek következtében egy férfi súlyos égési sérüléseket, egy fiatal nő pedig lábsérülést szenvedett, és huszonkét lakót kellett ideiglenesen kiköltöztetni az épületből.
A Salvamont ötvenkét emberen segített az elmúlt huszonnégy órában, egyvalaki életét azonban nem tudták megmenteni.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt.
Mínusz 21 fok alá esett a hőmérséklet szombatra virradóan Csíkszeredában és Gyergyóalfaluban is. Ez volt a leghidegebb az országban.
Megelégelték a magyarázkodást, őszinte válaszokat várnak a városvezetéstől az adóemelések kapcsán a sepsiszentgyörgyiek. Egy felhívásban arra buzdítják a lakókat, ne csak az online térben adjanak hangot az elégedetlenségüknek.
szóljon hozzá!