
Megüresedik Klaus Iohannis széke szerdától a Cotroceni-palotában
Fotó: Presidency.ro
A lemondását bejelentő Klaus Iohannis utolsó napját tölti kedden a Cotroceni-palotában, az államfő szerda délben hivatalos keretek között megválik a mandátumától.
2025. február 11., 18:012025. február 11., 18:01
Az elnöki hivatal Agerpres által szemlézett közleménye szerint szerdán 12 órakor tartják az eseményt a Cotroceni-palotában.

Lemond az államfői tisztségről Klaus Iohannis, Románia elnöke. Iohannis tíz évig töltötte be Románia államfői tisztségét, azonban az eltörölt elnökválasztás miatt továbbra is hivatalban maradt.
Klaus Iohannis hétfőn jelentette be lemondását az államfői tisztségről. A Cotroceni-palotában tartott rendkívüli sajtónyilatkozatában az elnök közölte, hogy február 12-én teszi meg ezt a lépést. Döntését azzal indokolta, hogy
„Meg akarom kímélni Romániát és a román állampolgárokat ettől a válságtól, (...) ezért lemondok Románia elnöki tisztségéről. Holnapután, február 12-én távozom hivatalomból” – nyilatkozta akkor Iohannis.
A Iohannis lemondásával megüresedett államfői tisztséget Ilie Bolojan szenátusi elnök veszi át szerdán ügyvivő elnökként.

Az alkotmánybíróság kedden megállapította az államelnöki tisztség megüresedését, és úgy határozott, hogy február 12-étől Ilie Bolojan szenátusi elnök lássa el ügyvivőként az államfői teendőket.
Klaus Iohannist kétszer választották meg az ország elnökévé. Második mandátuma már 2024. december 21-én lejárt, az alkotmánybíróság azonban érvénytelenítette az elnökválasztást, és úgy határozott, hogy
Ilie Bolojan májusig látja el ügyvivőként az államfői teendőket. Az új elnökválasztás első fordulóját május 4-én, a másodikat május 18-án tartják. Ügyvivő államfői mandátuma idejére Bolojan felfüggeszti párttagságát és elnöki tisztségét a Nemzeti Liberális Pártban.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
Három helyszínen tartottak házkutatást szerdán egy gyermekpornográfiával kapcsolatos bűnügyben a Maros megyei szervezett bűnözés elleni rendőrök. Négy személyt vettek őrizetbe a Bukarestben, Kolozsváron és Suceava megyébe kiterjedő akcióban.
szóljon hozzá!