
Idén sem marad el az új kenyér ünnepe
Fotó: Beliczay László
Magyar rockslágerek szimfonikus feldolgozásait hallhatjuk a Kolozsvári Magyar Opera előadásában az augusztus 20-i Szent István-napi ünnepségen Székelyudvarhelyen, de megtartják a hagyományos új kenyér ünnepét és lesz tűzijáték is.
2023. augusztus 02., 16:372023. augusztus 02., 16:37
2023. augusztus 02., 16:422023. augusztus 02., 16:42
Ölvedi Zsolt alpolgármester a szerdán tartott sajtótájékoztatón kiemelte, nagy zenei munka áll az opera mögött, társulatuk többek között a Bikini, LGT, Varga Miklós, Beatrice, Omega, Balázs Fecó, Edda, Karthago, Deák Bill Gyula, Hobo Blues Band slágereit dolgoztak át,
Szép Gyula zenepedagógus, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója megköszönte a székelyudvarhelyi önkormányzatnak, hogy őket választották az ünnepségre, és hozzátette, Romániában egyetlen hivatásos zenei intézmény lévén, amely a kisebbség nyelvén játszik, kötelességüknek is érzik ellátogatni Erdély régióiba és előadást tartani a magyar közönségnek.
Sajtótájékoztatón ismertették az idei tudnivalókat
Fotó: László Ildikó
Kifejtette, feldolgozásaikat már bemutatták az Electric Castle és az Untold fesztiválokon is, Kondrát Csaba zenei rendező és Țârc Traian zenekari tag javaslatára
az új irányzattal pedig még gazdagabb repertoárt halmoznak fel.
Az ünnepségre nagyjából hetvenen érkeznek, a megszokottnál kisebb létszámmal, mint az igazgató mondta, még ilyen létszám mellett is szükség van a polgármesteri hivatal támogatására. „A mostani rockszimfonik koncertünk jó felütése lesz annak, hogy kialakítsunk egy hosszú távú együttműködést a magyar opera és Székelyudvarhely között” – jegyezte meg az igazgató.
Kondrát Csaba zenei rendező az előadás kapcsán elmondta, az eredetileg beltérre megalkotott műsort szabadtéren is élvezhetővé kell tenniük, ezért jelenleg ezen dolgoznak. Ráadásul azt szeretnék, hogy a közönség is énekelni tudja a slágereket, így terveik szerint kivetítik a szövegeket.
– összegezte a zenei rendező.
Augusztus 20-án 18 órától az új kenyér ünnepével kezdődik az esemény, majd a fennállásának 25. évfordulóját ülő Boróka Néptáncegyüttes műsora következik. A Magyar Rock Szimfonik előadás 20 órakor kezdődik, végül az ünnepséget tűzijáték zárja.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
szóljon hozzá!