
Ezúttal csak egymás között ünnepelnek az otthon lakói. Archív
Fotó: Balázs Katalin
Vendégek nélkül, egymagukban ünnepelnek idén a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Idősek Otthonában, az intézmény névadójának napja tiszteletére. A lakók számára egészhetes programot szerveznek jövő héttől kezdődően.
2020. november 12., 17:472020. november 12., 17:47
Zárt kapuk mögött zajlik idén a Szent Erzsébet-napi búcsús szentmise a Gyulafehérvári Caritas gyergyószentmiklósi otthonának kápolnájában, november 19-én. Ezt a napot megelőzően Szent Erzsébet-hetet tartanak november 16 és 20-a között, melynek megálmodója Scheubeck Szeréna önkéntes lelkigondozó.
„Hétfőn Szent Erzsébet életéről fényképkiállítást szervezünk és egy sétát tartunk a lakók számára. Minden képnél megállunk és elmeséljük az időseknek, hogy mit is látunk az adott fotón. Kedden szintén Szent Erzsébetről szóló filmet vetítünk, szerdán kézműves foglakozást tervezünk, csütörtökön 11 órától pedig megtartjuk a búcsús szentmisét az otthon kápolnájában. Sajgó Balázs, a Gyulafehérvári Caritas lelki igazgatója fogja a szertartást végezni és pénteken egy színdarabbal készülünk” – részletezte a programmal kapcsolatos tudnivalókat Kiss Gabriella, az öregotthon ápolási vezetője.
A Gyulafehérvári Caritas gyergyószentmiklósi otthonában jelenleg 152-en élnek, közülük 75-en idén költöztek az intézménybe, számukra ez lesz az első búcsúünnep november 19-én.
Kiss Gabriella elmondta, hogy megvan a hozadéka a szigorításoknak, hiszen
A látogatás tavasz óta tilos az otthonban. „Ha úgy látjuk, hogy valaki az utolsó stádiumba kerül, akkor értesítjük és a megfelelő védőfelszerelésben beengedjük hozzátartozót, hogy elbúcsúzhassanak szerettüktől” – közölte Kiss Gabriella, ugyanakkor hozzátette, hogy nagyon hálásak a családtagknak, hogy megértik és elfogadják a szigorú óvintézkedéseket.
Tíz éve még gyakori probléma volt, hogy penészes falak közt, rossz raklapokon tárolták az alapanyagokat, de ma ez már nem jellemző – a szakhatóság vezetője szerint folyamatosan javulnak a körülmények a Hargita megyei élelmiszeripari egységekben.
Összesítette a pénzügyminisztérium az Országos Adóhatóság (ANAF) szolgáltatásaival és a Privát Virtuális Tér (SPV – Spațiu Privat Virtual) elnevezésű platformmal kapcsolatban az adófizetők részéről beérkezett visszajelzéseket.
A NATO keleti szárnyának országai közül Romániában történik a legtöbb drónincidens Ukrajna közelsége miatt – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján az ügyvivő külügyminiszter.
Meghibásodás történt az ivóvízhálózaton, a javítási munkálatok ideje alatt szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán Gyergyószentmiklós több utcájában 8-16 óra között.
Kedvezően véleményezte kedden a szenátus jogi bizottsága azt a törvénytervezetet, amely bírsággal vagy szabadságvesztéssel bünteti az egészségügyi dolgozókkal szembeni megfélemlítést vagy agressziót.
64 éves korában elhunyt Scherer Péter, az egyik legismertebb magyar színművész – adta hírül Facebook-oldalán az általa is alapított Nézőművészeti Kft. színtársulat.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt – számolt be a Reuters jelentése nyomán az Agerpres.
A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium öt éltanuló és közösségi életben is aktív végzőse hordozhatja a búcsús jelképeket az idei pünkösdi búcsún a hagyományoknak megfelelően.
A Kárpát-medence egész területéről és a diaszpórából is várják az alkotásokat a második alkalommal meghirdetett hímzett ünnepi asztalkendők pályázatára.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig 2,9 százalékos inflációval számol – jelentette be kedden Mugur Isărescu.
szóljon hozzá!