
Erdély templomaiban vasárnap lehet adakozni. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Idén a betegek megsegítésére, az őket támogató otthoni beteggondozó szolgálat fenntartására szervezi meg Szent Erzsébet-gyűjtését a Gyulafehérvári Caritas vasárnap, november 18-án.
2018. november 14., 15:282018. november 14., 15:28
Idén is megtartja Szent Erzsébet-gyűjtését a Gyulafehérvári Caritas,
– számolt be szerkesztőségünkbe is eljuttatott tájékoztatójában a Caritas. Jakubinyi György érsek felhívásából idézve emlékeztettek: az idős embert azért kell tisztelnünk, mert idősödő és törékeny testében egy lelket hordoz, amely Isten képmására teremtetett. Ez adja meg az ember méltóságát és ezért kéri Isten, hogy segítsünk máson.
„A Gyulafehérvári Caritas áldozatos munkával évtizedek alatt építette ki otthoni beteggondozó szolgálatát, amelynek tevékenységét ahelyett, hogy támogatná, az utóbbi időben inkább ellehetetleníti a következetlen állami támogatói rendszer és a nem megfelelő jogszabályozás. Ezért minden kis forrásra szükség van, hogy a szervezet folytatni tudja tevékenységét a rászoruló idősek és betegek ápolása érdekében” – írják a felhívásukban.
Ehhez kérnek segítséget november 18-án, amikor a gyűjtés részeként
vagy befizethetők a Gyulafehérvári Caritas adománygyűjtő bankszámlájára.
Számlaszám: RO46 RNCB 0003 0015 6949 0006 BCR Alba Iulia. Számlatulajdonos: Caritas Alba Iulia, Adóazonosítószám: 4562770.
Tavaly 225 522 lej gyűlt össze, amelyet a hátrányos helyzetű gyermekek oktatására, az őket támogató programokra fordított a szervezet.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
szóljon hozzá!