
A kételyek eloszlatásáért érdemes vizsgálatokat végeztetni. Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Sokan örökölt vagy szerzett egészségügyi problémáik miatt úgy gondolják, hogy inkább természetes úton szereznének immunitást az új típusú koronavírus ellen, mert tartanak a vakcinák esetleges mellékhatásaitól. Ez azonban téves felfogás, aminek akár végzetes következményei is lehetnek, hiszen a betegség sokkal súlyosabb tüneteket okozhat azoknál, akik kockázati csoportokba tartoznak.
2021. november 06., 21:552021. november 06., 21:55
Van, aki szív- vagy érrendszeri, esetleg az immunrendszerét érintő betegségek, vagy azokra való hajlama miatt nem meri beadatni magának a koronavírus elleni vakcinák valamelyikét. Dr. Fejér Szilárd kémikus-kutató szerint
Szerinte azt kell mérlegre állítani, hogy melyek a rizikói a betegségnek, illetve a vakcinának. „Előfordulnak olyan esetek, hogy a vakcina beadatása ellenére nem alakul ki megfelelő immunreakció – folytatta Fejér –, illetve arra is van példa, hogy egy-egy személy allergiás az oltóanyag összetevőinek valamelyikére. Ha erről tudunk vagy sejtjük, hogy ez a helyzet, akkor végezzünk vizsgálatot, majd válasszuk azt az oltóanyagot, amelyikben nincs benne a kérdéses összetevő.” Ezen túl pedig oltás után figyeljük magunkat, és bármilyen gyanús tünet esetén azonnal forduljunk orvoshoz – javasolta Fejér Szilárd.
Miklós Mónika Pilates-oktató egész mostanáig nem vállalta a koronavírus elleni vakcina beadatását. Édesapja agyvérzés, vérnyomás-problémák miatt hunyt el, testvérét pedig tavaly veszítette el trombózis miatt. Mivel gyanította, hogy ő is örökölte a hajlamot, kétséges volt számára, hogy kiváltana-e vagy sem hasonló reakciót nála az oltóanyag.
„Az internet volt az, ami befolyásoló tényező volt, olvastam a vérrögképződésről, és azonnal bekapcsolt bennem az ellenkező mechanizmus: nem, mert velem is vajon mi fog történni?” – mesélte Mónika. Férje már az első körben beoltatta magát, de a nézetkülönbség nem okozott köztük problémákat, „tiszteletben tartottuk egymás véleményét, megértettük egymás helyzetét”.
Egészségügyi vizsgálatok egész sorát végeztette el, hogy tisztábban lásson. Géntesztet csináltatott, hematológiai, szív- és tüdőgyógyászati vizsgálatoknak vetette alá magát, amelyek egybehangzó eredményeként kiderült, hogy valóban van hajlama vérrögösödésre. Ezzel egy időben viszont azt is
„Innen kezdve nem volt kérdés, múlt szombaton beadattam az első vakcinát. Nem igaz, hogy nem volt gyomoridegem, de mellékhatásként csak enyhe fejfájás jelentkezett, és a karom, amelyikbe az oltást kaptam, egy kicsit sajgott, mindössze ennyi.”
Pilates-oktatóként a jelenlegi szabályok értelmében tarthatott volna edzéseket, hiszen munkáltatóként nem köteles beoltatni magát, viszont „milyen erkölcsi jogcímen kérjem én a klienseimtől a zöldigazolványt, miközben én magam nem rendelkezem védettséggel?” Elmondása szerint nyugodtabb, hiszen közel két éve élt félelemben a vírushelyzet miatt.
– tanácsolja Miklós Mónika azoknak, akik félnek megtenni ezt a lépést.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
1 hozzászólás