Fotó: Antalfi József
Nagy eredmény született Szatmár megyében, Egriben – számolt be egy sajtótájékoztatón Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke. Egri községben időközi önkormányzati választást tartottak.
2010. július 20., 14:522010. július 20., 14:52
2010. július 20., 18:562010. július 20., 18:56
Fotó: Antalfi József
„Az eredmények tükrében elmondhatjuk, hogy az MPP megnyerte a választásokat. Öt önkormányzati képviselőt az MPP ad, hármat az RMDSZ, kettőt a PNL, egyet a PSD. A PD-L csak 7 szavazatot kapott, ezért nem jutott be a testületbe. A megye úgy döntött, hogy nekünk szavaz bizalmat, ezzel megtört az RMDSZ korábbi egyeduralma” – tájékoztatott Szász.
Az alelnök beszámolója után véleményezte az udvarhelyi körforgalom építését is. Szerinte ebben a pénzügyi helyzetben luxusszámba megy egy ekkora beruházás, főleg ha az útkereszteződés korábban is működött többé-kevésbé. Elmondta, hogy a Rózsa és a Szent János utcának elsőbbséget kellett volna élveznie, a körforgalomra szánt összegből több sáros kis utcát le lehetett volna aszfaltozni Udvarhelyen.
Ostobaságnak nevezte szerdán Nicușor Dan független államfőjelölt George Simion 500 ezer közalkalmazott menesztéséről szóló nyilatkozatát.
Növeli a Magyarország fővárosába tartó járatai gyakoriságát a Wizz Air légitársaság – jelentette be szerdán a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér. Ősztől heti három alkalom helyett négyszer utazhatunk Budapestre.
A kedden jegyzett évi 6,08 százalékról 6,47 százalékra nőtt szerdán a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).
A megszokottnál jóval korábban, akár már a következő két hétben megnyílhat a forgalom előtt a Transzfogarasi út – jelentette be közösségi oldalán az út karbantartásáért felelős brassói regionális útügyi igazgatóság.
Erdélyi megyékre is érvényes sárga jelzésű riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható felhőszakadások miatt.
Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.
Hallottad? A Rádió Gagán már mindenki meghibbant. Képzeld, már fűnyíróval nyírják a zenéket! De aggodalomra semmi ok, ez csak egy tavaszi játék!
Az államfőjelöltek egyike, Sebastian Popescu kérte az első forduló eredményének érvénytelenítését az alkotmánybíróságtól, arra hivatkozva, hogy a 11 jelölt nem indult egyenlő eséllyel a választáson.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedd este megerősítette, hogy államfővé választása esetén Călin Georgescut kéri fel kormányalakításra.
Nicușor Dan független államfőjelölt nem tartja időszerűnek az előre hozott parlamenti választások kezdeményezését, függetlenül attól, hogy ki nyeri el az államfői tisztséget.
szóljon hozzá!