Fotó: Székelyhon
Pukkannak a pezsgők és konfetti borítja a teret: üdvrivalgás fogadta Szakács Paál Istvánt, Székelyudvarhely újdonsült polgármesterét az RMDSZ eredményváróján. „Büszkén jelenthetem, hogy győztünk” – kezdte beszédét Székelyudvarhely újdonsült polgármestere, aki mindenekelőtt a székelyudvarhelyieknek köszönte meg a bizalmat és a felhatalmazást.
2024. június 10., 00:102024. június 10., 00:10
2024. június 10., 00:412024. június 10., 00:41
Mint mondta, az igazi munka csak most kezdődik: „kiemelt feladatunknak tekintjük, hogy a továbbiakban is együttműködjünk a lakókkal, gyakran fogunk konzultálni.” Kiemelte ugyanakkor, hogy
Mindemellett ígéretet tett arra, hogy minden székelyudvarhelyi ember polgármestere lesz, és végezetül köszönetet mondott vetélytársainak, hogy a választási kampányt korrekt módon vitték végig.
A huszonkét székelyudvarhelyi körzetből tizenháromban számolták össze a szavazatokat, azokból az látszik, hogy Szakács-Paál István toronymagasan vezet.
– fogalmazott, hozzátéve, bízik benne, hogy a város továbbra is számíthat a szakértelmükre és elkötelezettségükre.
Az újdonsült polgármester ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a változást csak együtt tudják megvalósítani a lakókkal, hiszen csak együtt tudják a várost azzá tenni, aminek, amilyennek megálmodtak.
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Olyan jégpálya épült Gyergyóremetén, amelynél nincs modernebb az országban. Augusztus végén rangos nemzetközi tornával avatják a Remete Ice Arénát, a GYHK új otthonát.
Sokkal jobb a Romániába érkező beruházások lehetőségére összpontosítani, mintsem „néhány helyi dologra”, amelyek javítanak ugyan az adott településeken élők életkörülményein, de az emberek úgyis külföldre vándorolnak – véli az elnök.
Homok, kavics, faanyag és munkaerő – ezekre van most szükség Nagyborosnyón és Kökösbácsteleken. Miközben a károsultakat határokon innen és túl is támogatják, az árvízvédelem tekintetében még nem sikerült jelentős haladást elérni.
Sepsiszentgyörgy közigazgatási területén ebben a hónapban is folytatódott az elhagyott autók elszállítása, ezúttal a megyeközponthoz tartozó egyik falu került célkeresztbe. Kézdivásárhelyen egyelőre nincs szükség ilyen drasztikus intézkedésekre.
Románia a rendelkezésére álló uniós források 16,3 százalékát hívta le eddig, és ezzel meghaladja a 11,4 százalékos uniós abszorpciós átlagot – jelentette ki szerdán az európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter.
Őrizetbe vették szerdán a katonai ügyészek a négy halálos áldozatot követelő duna-deltai balesetben érintett sétahajó vezetőjét.
Megbízatást kaphat az elnöki hivatalnál Ludovic Orban – nyilatkozták szerdán politikai források.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szerdán közölte, hogy nem fogja véleményezni a különnyugdíjakkal kapcsolatos módosításokat tartalmazó törvénytervezet munkapéldányát.
Nicușor Dan államfő szerdán azt nyilatkozta, hogy „a következő hetekben” kinevezi a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), illetve a Külső Hírszerző Szolgálat (SIE) vezetőit.
Nicușor Dan államfő szerint „fejetlenség” van a bírák és ügyészek nyugdíjazási eljárása körül, és magyarázatot vár ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácstól (CSM).
szóljon hozzá!