
Fotó: Figura Stúdió Színház
Új játszóhely épül: a Városi Könyvtár udvarán állít fel színpadot a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. Alkalmazkodnak a járványhelyzet által teremtett körülményekhez, de tervezni igazából nem tudnak.
2020. augusztus 18., 19:242020. augusztus 18., 19:24
2020. augusztus 19., 09:272020. augusztus 19., 09:27
A színház történetében talán először úgy kezdenek évadot, hogy nem hirdetnek évadot – fogalmazott Albu István, a Figura Stúdió Színház igazgatója. Nem tudják meghirdetni, hogy milyen előadásokat terveznek bemutatni, hiszen azt sem tudják, hogy játszhatnak-e egyáltalán.
Egyelőre zárt termekben tilos bármilyen rendezvényt szervezni, ezért a járványhelyzet korlátai között próbálnak játszani. Miután júniusban a művelődési ház udvarán építettek egy kis színpadot a stúdióterem kiváltására, most a nagytermi produkciókat tervezik át a Városi Könyvtár udvarára az ott jelenleg épülő színpadra. A beltéri nagyszínpadhoz hasonló paraméterekkel rendelkező és technikailag felszerelhető szabadtéri színpadon (kisebb-nagyobb változtatásokkal) lehetőség nyílik újra játszani a nagytermi vagy bonyolult színpadtechnikát igénylő előadásokat.
Az új színpadot abból a pénzből hozzák létre, amit a Bethlen Gábor Alaptól nyertek és amiből a nyári turnékra utazhattak volna – közölte Albu István. A könyvtár udvara nagyon szép és csendes környezetet kínál, és
Az első előadásra itt augusztus 28-án, pénteken este 20 órától kerül sor, Tamás Boglár Persze című egyéni produkcióját láthatja akkor a közönség.
Szeptember 3-án itt tartják az új évad első bemutatóját a Stop the Tempo! című előadást is. Gianina Cărbunariu kortárs román drámaírónő darabját még tavasszal kezdte el próbálni a társulat Faragó Zénó rendezésében. A két szabadtéri színpadon az időjárás függvényében rendezhetnek előadásokat, ha esetleg rossz az idő, akkor a produkciót egy napot csúsztatják. Itt várhatóan október közepéig léphetnek színre, hogy utána mi lesz, azt még senki nem tudja.
A keddi sajtótájékoztatón jelen volt a házigazda könyvtár igazgatója Vincze Csilla is, aki rámutatott, a színház visszatér korábbi otthonába, hiszen sokáig itt működött a Figura. Hozzátette, reméli, hogy azok a könyvtárlátogatók, akik nem járnak színházba kedvet kapnak majd erre is, és ugyanilyen hatása lesz az új színpadnak a színház közönségére is, akik a könyvtár szolgáltatásait is igénybe veszik majd ezentúl.
Mivel megjósolhatatlan, hogy hány bemutatót tarthatnak meg, így bérletet sem kínálhatnak, ehelyett
Ez a mecénás bérletnek is mondható kártya belépést biztosít minden Figura által szervezett eseményre, beleértve a bemutatókat, előadásokat, vendégelőadásokat, valamint egyéb jellegű rendezvényeket is. Az új évadtól változnak a Figura jegyárai, a teljes árú színházjegyet 20 lejért, nyugdíjasoknak, egyetemistáknak és csoportoknak (minimum 10 fő) kedvezményesen 15 lejért, iskolásoknak 5 lejért, valamint a bemutatókra egységesen 30 lejért lehet majd belépőt váltani.
Komoly érvágás még, hogy gyerek- és ifjúsági bérletet sem kínálhatnak, hiszen még azt sem lehet tudni, miként zajlik majd az új tanév. Korábban ez a bérlet számos telt házas nagytermi előadást jelentett (egy telt ház mintegy 350 néző), most erről sem lehet szó.
A Figura augusztusi programja:
A Living-színpadon augusztus 19-én, szerdán este 19.00 órától Botházi Mária: Biorobot című kötetéből készült felolvasószínházi produkció lesz látható Bartha Boróka és Tamás Boglár előadásában; augusztus 25-én, kedden este 19 órától pedig Long-Singer-Borgeson szerzőtrió sikerdarabját a S.Ö.R.-t (Shakespeare Összes Rövidítve) láthatják a nézők Barabás Árpád rendezésében.
Megkezdődött a szarvasfélék párzási időszaka, és a bőgő szarvasbikák ijesztő hangokat adhatnak ki, de ez önmagában még nem vészhelyzet – figyelmeztetnek a suceavai hegyimentők.
Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
szóljon hozzá!