
Újratárgyalják Kedves Imre ügyét. Szabadlábon védekezhet. Archív
Fotó: Veres Nándor
Meg kell ismételni a korábban letöltendő szabadságvesztésre ítélt csíkszeredai Kedves Imre másodfokú tárgyalását – döntött a bíróság. A Hargita Megyei Közpénzügyi Hivatal volt vezérigazgatója így szabadlábon védekezhet.
2020. január 17., 18:142020. január 17., 18:14
2020. január 17., 18:162020. január 17., 18:16
Miután szerdán a védelem által benyújtott rendkívüli perorvoslati kérelem elvi elfogadásáról döntöttek, a Marosvásárhelyi Ítélőtáblán pénteken először a kérésben foglaltak megtárgyalása került napirendre, a bíróság később hirdetett ítéletet.
Ennek értelmében a perújítási kérésben foglaltakat jogosnak tartva, az ítélőtábla hatályon kívül helyezte a jogerős ítéletet, és a fellebbviteli tárgyalás megismétléséről határozott. Ezt azt jelenti, hogy
– közölte kérdésünkre Sergiu Bogdan ügyvéd. A volt vezérigazgató jogi képviseletét biztosító kolozsvári ügyvédi iroda vezetője úgy vélekedett, korábban, a jogerős ítélet meghozatala előtt a bírák felületesen jártak el, nem vizsgálták meg az ügy minden elemét, az elítéltet elfelejtették meghallgatni, holott ez kötelező lett volna.
– hangsúlyozta az ügyvéd.

Elviekben elfogadta szerdán a bíróság a korábban jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítélt Kedves Imre ügyvédje által benyújtott perújítási kérelmet. Pénteken tárgyalnak arról, mi következik ezután.
Kedves Imrét tavaly novemberben ítélték jogerősen 3 év 4 hónap letöltendő szabadságvesztésre, a halmazati büntetést két vádpont, hivatali visszaélés és befolyás vásárlása miatt állapították meg.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály által megszerkesztett vádirat szerint Kedves Imre 1000 lejt adott az ügy másik vádlottjának, hogy közbenjárjon a legfelsőbb bíróságon az ő összeférhetetlenségi ügyében. Valójában az történt, hogy óvást akart benyújtani fegyelmi ügyben, erről kért tanácsot, ezért fizetett, és ezt minősítették befolyás vásárlásának – emlékeztetett Sergiu Bogdan.

A korábban jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítélt volt Hargita megyei közpénzügyi vezérigazgató, Kedves Imre ügyvédje rendkívüli perorvoslati eljárást kezdeményezett, amelynek tárgyalása folyamatban van. Szabadlábra helyezését is kérték, ez nem történt meg.
A másik vádpontot, a hivatali visszaélést pedig egy üzletembernek történt 431 830 lejes összegű áfa-visszafizetés elrendelésére alapozták. A pénzt egy ingatlan árverésen történő megvásárlása után fizette be egy vállalkozó a pénzügynek áfaként, holott a tranzakció nem volt áfaköteles, de tévedésből először áfás számlát állítottak ki. A vállalkozó ezután kérte és kapta vissza a pénzt.
– vázolta az ügyvéd, aki szerint azért is abszurd ez a helyzet, mert a hivatali visszaélés vádja alól ügyfelüket első fokon felmentették. Kedves Imre ügyében a megismételt másodfokú tárgyalás szintén a Marosvásárhelyi Ítélőtáblán lesz.

Három év és négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Marosvásárhelyi Táblabíróság Kedves Imrét, a Hargita Megyei Közpénzügyi Adminisztráció volt vezérigazgatóját.
Felfüggesztette a Bukaresti Ítélőtábla az egységes bértörvény-tervezet véglegesítési eljárását. A Sanitas szakszervezet kérésére meghozott határozatot az érdekvédelmi tömörülés részleges sikerként értékeli, de a tiltakozást nem állítják le.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Nem lesznek fennakadások a súlyos égési sérülteket ellátó, jelenleg épülő marosvásárhelyi kórház felszerelésével, beüzemelésével – nyilatkozta Florin Crăciun menedzser, aki Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszternek mutatta be a munkálatokat.
Több mint száz tűzoltót és huszonhét beavatkozó járművet mozgósítottak a hatóságok a szerda reggel egy brassói fafeldolgozó üzemben keletkezett tűz oltására – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) vezetője.
Tizenöt sürgősségi esethez riasztották kedden a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat. A beavatkozások többsége egészségügyi segítségnyújtás volt, de közlekedési balesetekhez és más veszélyhelyzetekhez is kivonultak az egységek.
Július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívták össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez kapcsolódó törvénytervezetek és az Országos Kataszteri Hivatalnál kialakult helyzettel összefüggő jogszabályjavaslatok elfogadása érdekében.
Háborúk, geopolitikai átrendeződés, bizonytalan európai jövő és regionális együttműködés: ezek a kérdések uralták a 35. Tusványos első nagypolitikai paneljét, ahol Magyarország, Románia és Lengyelország szerepét keresték a változó világrendben.
Rendhagyó módon immár harmadik alkalommal kerül vissza az erdélyi mozik műsorára a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar zenés vígjáték. A film vetítései előtt ezúttal a folytatás első, több mint háromperces exkluzív részletét is levetítik.
A Bisztraterebes–Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak.
5 hozzászólás