
A cél a betegség megelőzése
Fotó: Veres Nándor
Kísérleti, influenza elleni oltási programot indít a gyógyszertárakban a Román Gyógyszerészi Kamara. Ezzel egyrészt bővítik a gyógyszerészeti szolgáltatásokat, másrészt igyekeznek felkészülni a korábbi éveknél súlyosabbnak ígérkező influenzajárványra.
2022. október 24., 19:422022. október 24., 19:42
A Román Gyógyszerészi Kamara hétfőn kiadott közleménye szerint csökkent az országban az influenza elleni átoltottsági arány, pedig
Ennek következtében a lakosság immunitása is gyengült az influenzavírussal szemben.
Az Országos Közegészségügyi Igazgatóság (INSP) adatai szerint október 3–9. között már 25 százalékkal magasabb volt az akut légzőszervi megbetegedések száma, mint 2021 hasonló időszakában – szemlézi az Agerpres hírügynökség a közegészségügyi jelentést.
A gyógyszerészi kamara leszögezi ugyanakkor, hogy
A programban részt venni kívánó gyógyszertárak külön engedélyt kapnak a szezonális influenza elleni védőoltási tevékenység végzésére, és listájukat közzéteszik az egészségügyi minisztérium honlapján.
Az oltás előtt kötelező a kórtörténet felvétele az esetleges ellenjavallatok vagy óvintézkedések megállapítása érdekében.
„Ezzel a kísérleti, influenza elleni védőoltási programmal a gyógyszerészek konkrétan hozzájárulhatnak a megelőzést célzó közegészségügyi kampányokhoz” – mondta Dumitru Lupuliasa, a gyógyszerészi kamara elnöke.
Florina Bonifate, a testület főtitkára tudatta, a jelenlegi projekt része annak a törekvésnek, hogy a lakosság számára új elemekkel bővítsék a gyógyszerészeti szolgáltatásokat, és minden szükséges támogatást, illetve információt megadnak azon gyógyszerész kollégáiknak, akik bővíteni kívánják szakmai ismereteiket annak érdekében, hogy részt vehessenek a kampányban.
A Román Gyógyszerészi Kamara együttműködik az orvosi és gyógyszerészeti egyetemekkel a szükséges szakmai képzések előkészítésében, illetve az egészségügyi tárcával is annak érdekében, hogy a programot minél hatékonyabban gyakorlatba ültessék – olvasható még a kamara közleményében.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!