
Archív
Fotó: Gligor Róbert László
Háromnapos ünnepély kezdődik pénteken Ákosfalván. Vasárnap derül ki, hogy ki lesz az idei Marosszék Szépe szépségverseny nyertese, aznap délig még lehet szavazni a döntősökre.
2018. augusztus 16., 17:202018. augusztus 16., 17:20
Pénteken 18 órától tartják a rendezvénysorozat hivatalos megnyitóját a polgármesteri hivatal előtti téren, amely alkalommal köszöntik az 50. házassági évfordulót ünneplő párokat is. A megnyitót a Varázspatkó Lovarda lovas felvonulása, valamint a magyarországi Vajai Crystal mazsorettcsoport előadása teszi ünnepélyesebbé.
19.30 órától a Bekecs néptáncegyüttes Ember az embertelenségben című előadását lehet megtekinteni. Az előadás a centenárium évére készült műsor, amely az elmúlt 100 év eseményeiről rajzol képet a tánc, a zene és a beszéd színpadi nyelvén, amelyek megidézik a hadba vonulók és az itthon maradottak életérzéseit. A péntek estét szabadtéri koncertek zárják.
Szombaton 10 órától felavatják a székelyvajai ifjúsági házat és a multifunkcionális műgyepes sportpályát, majd a térség önkéntes tűzoltóinak bemutatója, kulturális műsorok szórakoztatják az egybegyűlteket. 21 órától a Bojtorján koncertezik.
Vasárnap délelőtt sportrendezvények lesznek, 14 órától autós ügyességi versenyt szerveznek a Romcab parkolójában. Este lesz a Marosszék Szépe szépségverseny, amelynek idei döntőse Toos Andrea, Kádár Szintia, Birtalan Blanka, Nyárádi Zsófi és Birtalan Emese. Rájuk még vasárnap 12 óráig lehet szavazni az Ákosfalvi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán. A legtöbb szavazatot szerzett versenyző különdíjban részesül. Élőben is lehet szurkolni a lányoknak vasárnap este az Ákosfalvi Napokon.
A háromnapos rendezvénysorozat éjfélkor tűzijátékkal zárul.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
szóljon hozzá!