HIRDETÉS

Sok pénzért sok kátyú

Fülöp-Székely Botond 2018. augusztus 31., 19:57
HIRDETÉS

Egyre kevésbé látszik, hogy 57 millió lej európai uniós pénzt költött Hargita Megye Tanácsa a 132-es számú megyei útra, hiszen hatalmas kátyúk jelentek meg a 2009 és 2015 között felújított, 26,6 kilométeres szakaszon, elsősorban Szentegyháza és Lövéte környékén. Az „új” út még évekig garanciában van, így a kivitelező feladata a károkat helyrehozni.

Egyre kátyúsabb az út Szentegyházán, ahol rendszeresen küldenek átiratokat erről a megyei tanácsnak Fotó: Barabás Ákos

Nem kell sokáig haladni a 132-es megyei út Szentegyházához tartozó szakaszán, máris kátyúkba döccenhet a jármű a 2015-ben nagy csinnadrattával felavatott úton. Ha sikerült átjutnunk a polgármesteri hivataltól alig néhány méterre lévő útkereszteződésben keletkezett akadálypályán, és Lövéte irányába hajtunk tovább, akkor rá kell jönnünk, hogy ott sem sokkal jobb a helyzet. A bekötőutakra terített néhány méternyi aszfaltréteget elkezdte benőni a fű, és

több helyen eldugultak a fedett sáncok is. Egyik ház előtt például már az utcán folyik el az esővíz, ezt spriccelik az arra haladó járművek az épületre.

A település Szentegyháza felőli határában továbbra is le van szakadva az út, ott, ahol azt a patak néhány éve alámosta. Homoródalmáson és Oklánd községben szemmel láthatóan kevésbé rongálódott meg az aszfalt. Ettől függetlenül a megyei út több szakaszán is az tapasztalható, hogy a növényzet belóg a sávok széleiről és a műanyag útjelző táblákat is kitörték vagy megrongálták.

Átiratokat küldtek

Napi szinten küld az út megrongálódásával kapcsolatos átiratokat a megyei tanácsnak Szentegyháza Polgármesteri Hivatala – tudtuk meg Molnár Tibor polgármestertől, akit nem hiába dühít az út állapota. Mint mondta, mindeddig csak annyi választ kaptak az intézménytől, hogy

szabadságolásos időszak van.

„A kátyúk megjelenése mellett a támfalakkal is problémák vannak, elsősorban a központban felújított híd környékén. Utóbbi problémákkal az esős időszak után szembesültünk” – magyarázta az elöljáró.

HIRDETÉS

Rámutatott, már többen is bejöttek a hivatalba panaszt tenni az út kigödrösödése miatt, ám helyben ezt nem tudják orvosolni, mivel ez nem az ők ügykezelésükbe tartozik. „El sem tudom képzelni, hogy mi lesz itt a tél után, ha már most ilyen állapotok uralkodnak. Azt Mondta Borboly Csaba, hogy ő vette kezelésbe az utakat, és ezután rendben lesznek. Na tessék” – tette hozzá.

Eldugult sáncok Lövétén. Az úttesten folyó sáros vizet a környező házakra spriccelik az autók Fotó: Barabás Ákos

Mihály Dénes lövétei polgármester közölte, ők is jelezték a megyei tanácsnak, hogy néhol gödrösödni, illetve süllyedni kezdett az út, de nem kapott megnyugtató választ. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a község Homoródalmás felőli kijáratánál van két kis áteresz, amelyek többször is kiöntöttek a komolyabb esőzésekkor, mivel nem tudták elvezetni a vizet. Ezeket

az ígéretek ellenére sem cserélte ki senki, pedig árvízkárként is bejelentették.

Tikosi László homoródalmási polgármester rámutatott, ők szerencsésebb helyzetben vannak, hiszen náluk még nincsenek nagyobb gondok, így nem volt, amit jelezzenek a megyei intézménynek. Azt ugyanakkor megjegyezte, hogy kisebb repedések már vannak az aszfaltrétegen.

Cseke Miklós oklándi polgármester sem számolt be nagyobb gondokról, vélhetően azért, mert az útfelújítás utolsó fázisában dolgozott ott a kivitelező. A fedett sáncok borítókövei ugyanakkor megtöredeztek, amit már a felújítás vége felé jeleztek a kivitelezőnek.

Jól láthatóan nem nyírják az út menti sövényt, hiszen már belóg az útra Fotó: Barabás Ákos

Garanciában van az út

Még garanciában van a 132-es megyei út, így a felmerült problémák megoldása a munkálatok kivitelezőjének a feladata – fejtette ki lapunknak Adrian Chiorean, a megyei önkormányzat műszaki osztályának igazgatóhelyettese, hozzátéve, hogy ötéves garanciát vállalt az építkező cég, ami még 2021-ben is érvényes lesz. Rámutatott, éppen ezért intézményük nem költhet pénzt az út rendbetételére.

A gondokat már többször is jelezték a kivitelezőnek, ám átiratukra nem kaptak választ. Amennyiben a helyzet nem változik, akkor egy másik útépítő céget bíznak meg a munkával, amelyet a felújítást végző vállalat garanciaként elkülönített pénzéből fognak kifizetni.

Ezután, ha más lehetőség nincs, akkor a bírósági úton fogják visszaperelni utóbbi cégtől az elköltött pénzt. Az igazgatóhelyettes leszögezte, még idén ősszel, a lehető legrövidebb időn belül helyre kell állíttatni az utat.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS