
A mulasztásokat ugyan még nem büntetik, de az elektronikus számlázási rendszer használata már kötelező
Fotó: Gecse Noémi
Nagyon sok megkeresést kap a Hargita Megyei Közpénzügyi Igazgatóság a januártól kötelezővé vált elektronikus számlázással kapcsolatban. A vállalkozások képviselői leggyakrabban az Egyéni Virtuális Térbe (SPV - Spațiul Privat Virtual) való belépéshez kérnek segítséget az intézménytől. Központi szinten folyamatosak a finomhangolások, azért is tapasztalhatók akadozások az e-számlázási rendszer működésében – tudtuk meg Dimén Hunor Dénestől, az intézmény vezetőjétől.
2024. február 08., 10:402024. február 08., 10:40
Már több mint egy hónapja, január 1. óta kötelező az e-számlázási rendszer használata a vállalkozások számára, noha
Ez azonban már kötelező, és halogatni is csak március végéig lehet. Április elsején ugyanis már fel kell legyenek töltve az adóhatóság rendszerébe a vállalkozások által az év eleje óta kiállított számlák, és
A kötelezettség a jogi személyek által más jogi személyeknek kiállított számlákra vonatkozik – tehát például amikor egy cég egy másik cégnek számláz –, de ez a legkisebb vállalkozási formákra, például az egyéni vállalkozásokra (II – întreprindere individuală) is kiterjed.
Leginkább a kis vállalkozások között vannak olyanok, amelyek még nem kezdték el használni a Egyéni Virtuális Teret (SPV - Spațiul Privat Virtual), vagy nem elég tájékozottak még a teendőket illetően, de
Ha a rendszer bírni fogja a nagy igénybevételt, nem lesz baj
„Nagyon sokan érdeklődnek és a segítségünket kérik elsősorban abban, hogy a SPV-be be tudjanak jelentkezni. Voltak az év elején problémák, többszöröződtek a számlák, de ezeket mind megoldották, és
– mondta a témával kapcsolatos megkeresésünkre Dimén Hunor Dénes, a Hargita Megyei Közpénzügyi Igazgatóság vezetője. Azt még nem tudják – válaszolta kérdésünkre –, hogy Hargita megyében mennyien használják az e-számla-rendszert azok közül, akikre a kötelezettség vonatkozik, ugyanis az ezzel kapcsolatos adatok Bukarestbe futnak be és onnan még nem küldtek ilyen jellegű tájékoztatást.
Ha ő maga nem néz utána a teendőknek, akkor a könyvelője biztos elmondja majd a szükséges tudnivalókat – vélekedett az igazgatóság vezetője, hozzáfűzve, hogy ha másért nem, a bírságok elkerülése érdekében előbb-utóbb minden vállalkozás át kell térjen az elektronikus számlázásra.
„Április elsejétől kezdődően ha öt napon belül nem töltötte fel a számlát, jön a büntetés.
– fejtette ki.
Fontos lesz erre odafigyelni, ugyanis amennyiben valaki a határidőt követően mégis felkönyvel egy olyan számlát, ami nem az elektronikus rendszeren érkezett be hozzá, akkor az a profit és az áfa szempontjából is egy nem leírható számlának minősül majd, ami nagyon megbonyolítja a helyzetét – hívta fel a figyelmet a megyei közpénzügyi igazgatóság vezetője.
Az adóhatóság egyébként figyel a visszajelzésekre, rendszeresek a finomhangolások, azért is tapasztalhattak akadozásokat a rendszer működésében a felhasználók, mert a visszajelzések alapján
– mondta érdeklődésünkre.
„Ha valami nem világos számukra, írjanak – van az ANAF honlapján kapcsolatfelvételi űrlap –, telefonáljanak közvetlenül hozzánk vagy hívják a call-centert, ha gondjuk van a rendszerrel, jöjjenek, hogy tudjunk segíteni” – tanácsolta az e-számlázási kötelezettség által érintetteknek Dimén Hunor Dénes.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
szóljon hozzá!