Hirdetés
Hirdetés

Serketánc: igazi közösségi élmény, ami sokmindenre nevel

•  Fotó: Ádám Gyula

Fotó: Ádám Gyula

Több száz gyerek jár népi gyermekjátékokat, néptáncot és népdalokat tanulni a csíkszeredai Gyermekek Házába, ahol Ádám Katalin hétről hétre a Serketáncházba is várja őket. A kis serketáncosok ugyan számos rendezvényen is fellépnek évente, de a hangsúly mégis a közös tevékenységen, a játék és a tánc örömén van.

Péter Beáta

2018. január 21., 14:342018. január 21., 14:34

Azok számára jött létre a Serketáncház több mint húsz évvel ezelőtt, akik már kinőttek az Aprók táncházából.

A serketáncosok között vannak olyanok, akik az osztályaikban nem tanulnak néptáncot, de olyanok is, akik tanulnak, de még többet szeretnének néptáncolni.

Hirdetés

Az utóbbi években a foglalkozásokat péntek délutánonként tartják. Délután négy és öt óra között az első és második osztályos gyerekek járnak a Serketáncházba, számukra gyermekjátékokat is tartanak és nagyon sok népdalt is elsajátítanak a táncolás mellett. Ők főként felcsíki táncokat és moldvai körtáncokat tanulnak. Öt órától pedig érkeznek a harmadik és negyedik osztályosok, számukra is népdaltanulással kezdődik a foglalkozás, de ők már ózdi és széki táncokat is tanulnak, hogy egy-egy táncházban, bálban is megállják a helyüket.

Idézet
A foglalkozásokon ötven és hetven közötti a létszám, ez azért változik, mert a szülők ugyan úgy kérték, hogy péntek délután legyenek a foglalkozások, mert a gyerekek ilyenkor nem kell másnapra tanuljanak, viszont több más esemény is péntekre esik

– magyarázta Ádám Katalin.

Kántálnak, báloznak

Az oktató elmondta, minden ősszel a kisfarsangot András-napi bállal zárják, ahová nagy létszámú, vidám gyerekcsoport verődik össze, de a Serketáncházból kinőtt nagyobb gyerekek is részt szoktak venni, akiktől különböző tánclépéseket sajátíthatnak el a kisebbek.

Idézet
Karácsony előtti napokban kántálni szoktunk. Hetekkel azelőtt tanuljuk a karácsonyi énekeket, a regölést, felelevenítjük a gyermekkoromban még élő kántálás népszokását.

Legutóbb a Családok adventje a Családlánccal elnevezésű rendezvényre hívtak meg, ugyanakkor a Majláth Gusztáv Károly téren a harmadik gyertyagyújtásnál is kántáltunk, vittük a vesszőből font és csuhéfigurákkal benépesített, a gyermekek által készített betlehemest. Sok éve már, hogy a farsang utolsó vasárnapján megszervezzük a serketáncosok és a Borsika csoport bálját, ahová a szülők is eljönnek. Volt példa rá, hogy anyák napja alkalmából a csíksomlyói kegytemplomban köszöntöttük az édesanyákat.

A csíksomlyói kegytemplomban az édesanyákat köszöntötték a serketáncosok •  Fotó: Ádám Gyula Galéria

A csíksomlyói kegytemplomban az édesanyákat köszöntötték a serketáncosok

Fotó: Ádám Gyula

Idézet
Minden évben részt veszünk a Csángó Nap táncházában, fellépünk a Csűrdöngölő fesztiválon, az Ezer Székely Leány Napján.

Ez utóbbira már tíz esztendeje én állítom össze a népi gyermekjátékokat a többi résztvevőnek, hogy azok is bekapcsolódhassanak, akik nem fellépőként vesznek részt a rendezvényen. Ezt megelőzően a serketáncosok, a borsikásokkal és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosaival gyakorolnak” – tudtuk meg Ádám Katalintól. A Serketáncházba járók ugyanakkor részt vesznek a nyaranta megszervezett Felcsíki Hagyományőrző Gyermektáborban is, és ez is jó alkalom számukra a nagyobb, borsikás táncosokkal való ismerkedésre, a kézműves foglalkozásokba, táncházakba való bekapcsolódásra. Ez azért is fontos, mert ötödik osztályos koruktól a serketáncosok nagy része az Antal Rozália és Szalay Zoltán vezette Borsika tánccsoport tagja lesz.

Közös tanítás

A serketáncosok részt vesznek továbbá a jeles napok előtti kézműves foglalkozásokon, a hagyományőrző gyerekprogramokon és évente ellátogatnak a megyei farsangbúcsúztatóra is. A csapat állandó zenésze Nagy István, és időnként több zenészgyerek is közreműködik. Katalin férje, Ádám Gyula tanítja a gyerekeknek a legényes táncot, ugyanakkor lányaik – Rebeka és Julika – is szoktak segíteni a tevékenységek lebonyolításában. A Csóori Sándor Programnak köszönhetően pályázaton nyert összegből székely ruhát tudnak varratni a kis táncosoknak. A csoportvezető elmondta,

az anyukák, nagymamák nagyon szép táncos szoknyákat varrtak a lányoknak, minden Serketáncházban ebben jelennek meg, hozzá fehér ing, kopogós táncos cipő és befonott haj. Ez a viselet szép tartást is ad nekik.

Körtáncot ropnak

„A néptánc közösséget teremt, közösségformáló ereje van, ezért szoktam a moldvai körtáncokat is belelopni a foglakozásokba. Ez egy nagy, nyitott táncház, folyamatosan érkeznek és bekapcsolódnak gyerekek az év során, és

Idézet
aki először jön hozzánk, a körtáncnak köszönhetően azt érzi, hogy együtt tud táncolni a csapattal.

Nem a színpadi táncon van a lényeg, inkább a foglalkozásokat igénylik a gyerekek, szülők.

Idézet
Jó közösség-összekovácsoló ereje van, fejlődik a gyerekek önazonosság-tudata, magyarságtudata ezáltal, a ritmusérzékük, térérzékük, gazdagodik a népdalkincsük. A nemzeti mozgáskultúránk művészeti élményén keresztül fejlődnek a gyerekek.
Ádám Katalin •  Fotó: Ádám Gyula Galéria

Ádám Katalin

Fotó: Ádám Gyula

A népdalokon, az élőzene élményén keresztül a népzenét eredeti funkciójában élhetik meg. Fogékonnyá válnak a felcsíki tájegység mellett a szomszédos tájegységek hagyományai iránt is. Társas kapcsolatok kialakítására ad alkalmat, az együttműködésre, a másik személy, a másik nem, a másik csoport elfogadására, megbecsülésére ösztönzi a gyerekeket a néptáncolás” – sorolta az oktató a népdal, néptánc előnyeit, jótékony hatásait.

A csapatra a jókedvű hagyományátörökítés jellemző – véli Ádám Katalin, aki azt is hangsúlyozta, hogy a népi gyermekjátékok mennyire fontosak a kisebb korosztálynál. „Andrásfalvy Bertalant idézve, „a játék tanít, életre nevel, a világot szebbé tenni, megváltoztatni serkent. Tanítani kell tehát, mert nem öröklődik. Sajnos ma már falvakon is kevés az együtt játszó gyerekcsapat. Azt látom, hogy annyira örülnek és felszabadulnak egy-egy játék során.

Idézet
A mai gyermekek is igénylik ezeket a játékokat, mert közel áll hozzájuk, szívesen vesznek részt benne. Fejleszti a figyelmet, az ügyességet, érzelmi érettséget. Egy jó játék örömet szerez, sokszor rajtakapom magam, hogy nekem is. Észre sem veszik, hogy mi mindent tanulnak ezáltal, észrevétlenül fejlesztjük őket.

Csillogó szemű, vidám csapat jár a Serketáncházba, ahová bárkit szívesen várunk a városból, bármikor be lehet kapcsolódni.”

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere

Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

2026. szeptember 21., hétfő

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet

Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet
2026. szeptember 21., hétfő

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz

Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

2026. szeptember 21., hétfő

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan
2026. szeptember 21., hétfő

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak
2026. szeptember 21., hétfő

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak

A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak
Hirdetés