
Fotó: Bakó Zoltán
Minden évben augusztus első szombatján tartják meg a Bözödújfaluból elűzöttek találkozóját. Ez az idei, 27. találkozó rendhagyóra alakult – a tó vizét még a tavasszal leengedték, ezért a falu helyének nagy részét szárazon be lehetett járni. Ezt sokan meg is tették az ide érkező bel- és külföldiek közül.
2017. augusztus 07., 12:342017. augusztus 07., 12:34
A Bözödújfaluért Egyesület és Erdőszentgyörgy önkormányzatának közös szervezésében szombaton tartották a Bözödújfaluiak Találkozóját.
Ünnepi szónokok az emlékfal előtt
Fotó: Bakó Zoltán
De jönnek – igen sokan – Erdélyből és a határokon túlról olyanok, akik együtt tudnak érezni azzal a közösséggel, amelytől elrabolták emlékeit, álmait, életének egy jelentős részét, vagyonát és szülőhelyét, szűkebb hazáját. Hatalmi szóval szüntettek meg egy olyan közösséget, amelyben a katolikus, unitárius, görög katolikus és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak.
A megemlékezés római katolikus misével kezdődött. Boldizsár Ferenc erdőszentgyörgyi plébános hívására hosszú sorban járultak a katolikus résztvevők szentáldozáshoz. Ezután Szombatfalvi József unitárius esperes, Bözödújfalu szülötte hirdetett igét.
Fotó: Bakó Zoltán
– mondta emlékező beszédében. Most a kövek kiáltanak, ők szólnak az egyedi örökségről, s bár a bözödújfalusiak számbelileg megfogyatkoztak, itt állnak helyettük az utódok, a gyermekek, az unokák, dédunokák, akik évről évre eljönnek, hogy a kövekkel együtt kiáltsanak – tette hozzá.
Fotó: Bakó Zoltán
Nagy Henrietta unitárius teológus, az egykori bözödújfalui Nagy Hermán bácsi dédunokája szólt az egybegyűltekhez. Kiemelte –
A 88 éves Szombatfalvi Anna néni minden évben jelen van
Fotó: Bakó Zoltán
Az elmúlt évi találkozón a bözödújfalusiak egyhangúan megszavazták, hogy Csibi Attila Zoltán erdőszentgyörgyi polgármestert tiszteletbeli bözödújfalvinak fogadják. Az ezt szentesítő emléklap átadása most történt meg. A polgármester beszédében erre is reflektált.
Bözödújfalu halhatatlanságát emelte ki Körösi Viktor Dávid, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja is. „A megmaradás egyes egyedül rajtunk múlik. Senki nem mondhatja meg nekünk, hogy otthon milyen nyelvet használjunk, gyermekeinknek, unokáinknak milyen kultúrát adunk át és azt sem, hogy milyen népmesét mesélünk bölcsőt ringatva.
Szentáldozáshoz állnak sorba az emlékező katolikusok
Fotó: Bakó Zoltán
– hangoztatta a konzul.
Sükösd Árpád egykori bözödújfalui lakos egy tervről számolt be, amelynek megvalósításához, kivitelezéséhez az adakozó kedvű embereket szólította meg.
Az egykori katolikus templom romjai között kereste a múltat Fülöp Péter unokája
Fotó: Bakó Zoltán
E kezdeményezés kivitelezésére most van megfelelő alkalom, hisz a leengedett tó vízszintje kedvező az építkezési munkálatokhoz. Ő maga 10 ezer eurót ajánlott fel erre a célra.
Dub László, a marosvásárhelyi zsidó hitközség jelen lévő elnöke lapunknak elmondta – igen fontos lenne tudatosítani az emberekben, mit is jelentett a székely szombatosság, mit jelent a domboldalban még álló zsidó temető, miért kellene Bözödújfalu emlékével együtt ezt is megmenteni az utókornak.
Fotó: Bakó Zoltán
A 88 éves Szombatfalvi Anna néni 1951-től lakott itt, ide jött férjhez. Huszonhét éve minden megemlékezésen jelen van.
– mesélte. Gazdálkodtak, aztán 1989-ben el kellett menniük. Nem is lehet elmondani, milyen borzasztó érzés volt darabjaira szedni azt, amit addigi életükben felépítettek. Csókfalvára kerültek jövevényekként, nehezen szokták meg, jó időnek kellett eltelnie, amíg a csókfalviak elfogadták őket.
A helyi legendárium szerint amikor 1994-ben végleg ellepte a víz Bözödújfalut, a tavasszal érkező fecskék a fészküket keresve hetekig köröztek a víz fölött. Valahogy így köröztek szombaton az egykori faluban a hajdani bözödújfalviak, unokáik, dédunokáik. A kiszáradt tófenék mostanra kizöldült. Az utcák nyomvonalán nincs növényzet. Tán a természet is megilletődött a pusztítás láttán, s így gondoskodik az utcák furcsa megmaradásáról, hogy legyen irányjelző a visszatérő lelkeknek. Imitt-amott lapos kövek bukkannak elő az arasznyi porból, a zöld gyomok közül felsejlik egy-egy sehova nem vezető lépcső, porladó kerítés betonfala szab irányt előre, néhol kupacnyi épületkő sejtet egykori házat. Mondják, veszélyes bemenni a zöld részbe, soha be nem tömődött kutak, pincék ásítanak az ég felé.
Arasznyi por borítja az egykori főutca helyét
Fotó: Bakó Zoltán
A három éve végleg leomlott katolikus templom romhalmaza mellett rövidnadrágos, baseballsapkás hetvenes férfi magyaráz négy magyarországi motorosnak – empátiával, nem szenzációlihegő kíváncsisággal harley-davidsonoztak el ide Erdélybe. „Ez a rom volt a katolikus templom, ebben keresztelték nagyapámat, Fülöp Pétert. Ő ott lakott, egy kicsit lennebb, jobbra, a 23. szám alatt. Száztizenhét éves lenne, ha élne. Az emlékparkban ott a kopjafa a nevével és a házszámmal” – mutogatja a semmit. Felmászik a leomlott templomtorony lapos köveiből lett gúlára, nézelődik, mintha a 117 évvel ezelőtti keresztelőmedencét, szenteltvíztartót keresné.
Ő, a most hetven éves unoka nagyon sokat volt itt gyermekként, ismerte az egész falut. S magyarázza is, mi hol volt, úgy mutogat a semmiben, hogy szinte látjuk a házakat, a templomokat, térré szélesedő kis falusi utcácskákat. A végszó pedig: hívtam az unokákat – jó Fülöp Péter ükjeit –, hogy jöjjenek el ők is, de nem akartak, sürgős fürödnivalójuk volt valamelyik pesti uszodában. A négy Harley-Davidson-os megértő empátiával bólogat, aztán tovább ballagunk az arasznyi porban, vissza az unitárius templom romjai felé, miközben fejünket égeti a forró nap. Harminchat fok lenne az árnyékban, ha lenne árnyék. Így van negyvenkettő is.
Fotó: Bakó Zoltán
Szombatfalvi József mondta egy órával korábban – a 27 év alatt még sohasem szakította félbe eső a megemlékezést. Lehet, hogy ez valami égi jel? Hogy ünnepélyesen szólhassanak a lelkekben a már itt nem lévő bözödújfalui harangok? Amelyek szólnak, zúgnak most is. Az egykori bözödújfalviakért, a faluért, a templomokért, a kihalt utcákért, értük, értünk, mindannyiunkért, akikben megvan még az együttérzés csírája.
Az egészségügyi miniszter és a pénzügyi tárca vezetője jövő héten az Egyesült Államokba utazik elkezdeni a tárgyalásokat a Pfizer vállalat képviselőivel – jelentette ki szerda este Ilie Bolojan miniszterelnök.
A húsvéthétfői bántalmazás ügyében Béres Norbert részletesen ismertette a történteket a Székelyhonnal. Elmondása szerint több ütés érte, az incidensben a Sepsi OSK szakmai stábjának tagjai is érintettek. A fociklub sportigazgatója is megszólalt.
A kormány öt stratégiai irányt jelölt ki a villamosenergia-ágazat fejlesztésére az árak csökkentése és az energiabiztonság javítása érdekében – jelentette ki szerdán Ilie Bolojan miniszterelnök.
Közlekedési baleset történt szerdán kora este Sepsiszentgyörgyön, két gépjármű ütközött, a baleset következtében pedig két személy kórházba került.
Nicușor Dan államfő szerdán közölte, hogy aláírta az ügyészségi vezetők kinevezéséről szóló dekrétumokat. Gill-Julien Grigore-Iacobici az egyetlen jelölt, akinek a kinevezését elutasította az elnök.
A nyugati államok kritikus infrastruktúrája elleni kibertámadást hárított el az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) partnerintézményeivel, köztük a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI) közösen – adta hírül Nicușor Dan államfő.
Közösségi összefogással szerveznek jótékonysági estet április 11-én a gyergyószentmiklósi Godako rendezvényteremben. Az esemény célja támogatást nyújtani Kozma Gabriellának, akit sokan önkéntesként és segítőkész közösségi emberként ismernek.
A Richter-skála szerint 3-as erősségű földrengés történt szerdán 14 óra 9 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.
Elfogadták szerdán Marosvásárhelyen a városháza alkalmazottainak csökkentéséről szóló határozattervezetet, amely alapján több mint kétszázzal kevesebb lett az állások száma. Papíron ugyan nagy a csökkenés, a valóságban azonban pár embert érint a változás.
szóljon hozzá!