
Fotó: Márton Márk/Facebook
Néhány pofon és ütés elszenvedői voltak gyergyószentmiklósi rendőröktől – állítja Facebook bejegyzésében egy férfi. Mint elmondta: Mikulás-ajándékokat vitt a téglagyári cigánytelepre, de ezt a hatóság emberei a kampánycsend megszegésként értelmezték.
2020. december 07., 21:382020. december 07., 21:38
2020. december 07., 21:562020. december 07., 21:56
Az eset vasárnap, a parlamenti választások napján történt Gyergyószentmiklóson. A Hargita megyei rendőrség honlapján az esetről annyit közöltek, hogy
Az eset egyik érintettje, a Borzonton vendéglőt működtető Márton Márk elbeszélése szerint szombaton Gyergyóalfaluban és Borzonton mintegy 650 ajándékcsomagot osztottak ki a helyi gyerekeknek a Mikulás-nap apropóján. Úgy számoltak, nyolcszáz csomagra is szükség lehet, de végül több mint száz megmaradt.
Amikor a járművel visszafordultak, a helyi rendőrség székhelye előtt megállították, igazoltatták őket. Míg ez zajlott, megérkezett Márton édesapja, akivel összeszólalkoztak a rendőrök, majd pillanatok alatt behúzták az épület ajtaján, ahol a panaszos beszámolója szerint bántalmazták. Az agresszió elszenvedője főként a bordáit fájlalta, az eset után
Gheorghe Filip a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn kérdésünkre válaszolva megismételte azt, amit a a választás napján kiadott egy mondatos utalás közöl.
– szögezte le a rendőrségi szóvivő, hozzátéve, hogy minden más állítást bizonyítani is kell. Megjegyezte még, hogy
Vasárnap a helyi és az állami rendőrség vegyes őrjárata egy gyanús furgonra lett figyelmes a Téglagyár utcában, amiből ajándékcsomagokat osztogattak. A rendőrök azt állapították meg, hogy kampánycsendben ajándékosztogatás zajlik, ami törvénybe ütközik. Erre utalt, hogy az autóban választási propagandaanyagokat is találtak.
– számolt be az esetről Adrian Firoiu a gyergyószentmiklósi helyi rendőrség vezetője.
Megjegyezte, az eljárás során az intézkedést nem a helyi, hanem az állami rendőrök végezték, ők folytatják a további vizsgálatot is az ügyben. Firoiu nem közölte, hogy melyik párt propagandaanyagait találták a kocsiban – annyit közölt, hogy a térségben kevésbé ismert politikai pártról van szó.
Márton Márk nem tagadja, az autóban valóban volt választási plakát, a Traian Băsescu-féle Népi Mozgalom Pártjáé (PMP), de kijelentette, hogy szó sem volt arról, hogy kampánycéllal vitték volna a téglagyári telepre az ajándékcsomagokat. Ők csak az Alfaluban és Borzonton megmaradt csomagokat szerették volna munkásuk családjának átadni.
– mondta.
Hozzátette, nem őt büntették meg – aki az ajándékcsomagokat szállította –, hanem az apját, aki később érkezett a helyszínre.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!