
Fotó: Erdély Bálint Előd
Év elején szavazták meg a kápolnásfalusi önkormányzati képviselők, hogy ezentúl a polgármesteri hivatal elvontathatja a huzamosabb ideig az utcán tárolt mezőgazdasági gépeket, utánfutókat és személygépjárműveket a biztonságos közlekedés érdekében. Többen eleget tettek a szabályozásnak.
2021. február 25., 10:542021. február 25., 10:54
Kápolnásfaluban gondot jelentettek a hosszabb ideig járdákon, kapuk előtt és közterületeken tárolt autók, utánfutók és mezőgazdasági gépek, ezért az önkormányzati képviselők ez év elején úgy határoztak, hogy a hivatal elvontathatja ezeket.
A településen azt tapasztaltuk, hogy noha nem mondhatni, hogy teljes egészében megoldódott a probléma, de azért
Rendezett utca Kápolnásfaluban. Jóérzéssel – és tanácsi határozattal – sok mindent el lehet érni
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az utcáról is lehetett látni, hogy többen az udvaraikra szállították át a kevésbé használt gépeket, így azok már nem az utcán vesztegelnek. Persze volt olyan traktor is az egyik kapu előtt, amelyet nem először láttunk ott.
Benedek László, Kápolnásfalu polgármestere lapunknak elmondta, érdemes volt érvénybe léptetni a szabályozást, hiszen érezhetően könnyebbé vált a közlekedés.
– fogalmazott a tisztségviselő.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az elöljáró korábban kifejtette, a hosszabb ideig közterületen tárolt járműveket és eszközöket a hivatal tulajdonában lévő egyik telekre szállítják. Noha nem a bírságolás a cél, mégis ez esetben pénzbírságot szabnak ki az érintett tulajdonosra, akinek az elszállítás költségeit is meg kell térítenie. Hozzátette, nem intézkednek olyan esetben, ha csak egy-két napig hagyja valaki közterületen a járművét, hiszen nem akarnak senkit akadályozni a munkában.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.
Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
Romániában jegyezték a legnagyobb éves visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban az Európai Unióban 2026 júliusában – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteken közzétett adataiból.
Egy drón szárnyát sodorták partra a hullámok pénteken a konstancai Modern strandon.
Több mint 700 ezer gyermek részesült a 2025–2026-os tanévben az 500 lejes oktatási támogatásból. A program a következő tanévben is folytatódik, a jogosult családoknak azonban időben be kell nyújtaniuk a kérelmet.
Csaknem 2,9 millió óvodás és diák ül vissza szeptember 7-én az iskolapadba Romániában. A 2026–2027-es tanév 36 tanítási hétből áll, a vakációk időpontjai pedig már hivatalosak – egy februári szünetről viszont a megyei tanfelügyelőségek döntenek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia olyan diákokat és egyetemi hallgatókat vár önkéntesnek, akik szívesen bekapcsolódnának az intézmény tevékenységébe.
Újabb harminc nappal meghosszabbította pénteken a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi katasztrófavédelmi bizottság.
szóljon hozzá!