Hirdetés
Hirdetés

Rá sem lehet ismerni a felújítást követően a csíkszeredai piaccsarnokra

A megújult piaccsarnok jobb körülményeket biztosít, mint korábban

A megújult piaccsarnok jobb körülményeket biztosít, mint korábban

Korszerű körülmények között fogadhatja nemsokára a vásárlókat a csíkszeredai piaccsarnok, amely a több hónapja tartó zárva tartás alatt teljes felújításon esik át. A nyitást november elejére ígérik, miután a szabadtéri piac a hideg miatt bezár, és megszűnik ott a tevékenység.

Kovács Attila

2020. október 06., 09:592020. október 06., 09:59

Az ősztől tavaszig tartó hideg időszakban hagyományos módon a piaccsarnokba költöznek be a piaci árusok Csíkszeredában, ez most sem lesz másként, azzal a különbséggel, hogy ez már nem az a csarnok, mint korábban.

Hirdetés

A kommunista rendszerben épült, akkor elfogadhatónak tekintett,

mára meglehetősen lelakott, elhasználódott beltér már hosszú ideje méltatlan volt úgy az árusokhoz, mint a vásárlókhoz – sokan úgy érezhették magukat ott, mintha visszatértek volna az időben néhány évtizedet.

Galéria

Belső változások

A világjárvány terjedése nyomán tavasszal elrendelt korlátozások idején

a csarnokot bezárták, kiürítették, és elkezdődött a belső felújítás.

A falakra gipszkarton burkolat került, új villanyhálózatot szereltek be, a vízvezeték-hálózatot is bővítik, eljuttatva a vizet sok standhoz. Mint Ráduly Róbert Kálmán hivatalban levő polgármester kérdésünkre elmondta:

ipari csarnoknak megfelelő új padló készült, és új asztalokat szereznek be.

Galéria

Szintén újdonságnak számít, hogy a sajtárusok számára ajtóval rendelkező, elválasztott felületet biztosítanak, amelyet korábban a piacigazgatóság használt – tudtuk meg. Hétfőn a csarnok nyílászáróit cserélték le újakra.

A felújított létesítményt várhatóan november elején vehetik birtokba az árusok, akiknek addig el kell hagyniuk az Erőss Zsolt Aréna szomszédságában kialakított piacteret – az a hideg várható beállta miatt sem lenne már alkalmas számukra.

Múlt héten a régi, a korábbi asztaloktól tavasszal megtisztított, azóta elhagyatottan álló piacteret is leaszfaltozták. Ott várhatóan, ahogy Korodi Attila megválasztott polgármester is megígérte, ismét zöldség- és gyümölcspiac fog működni a jövőben.

Galéria
Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Hirdetés