
A tömegben fújta a sípját a tiltakozó nő – agressziót váltott ki
Fotó: Gecse Noémi
Kifütyülte a magyar miniszterelnököt a tusványosi beszéde alatt egy lövétei származású, Budapesten élő nő. Mint a helyszínen készült videókon látszik, a tiltakozás kinyilvánítása ellenérzéseket váltott ki a hallgatóság egyes tagjaiból. Néhányan bántalmazták, majd egy férfi hátulról, a hajánál fogva rántotta a földre. Az incidensnek egy biztonsági ember vetett véget, aki a nőt egyik karjától hátracsavarva vezette ki a táborból. A nő a mini-vízierőművek létesítése és a budapesti Római-parti fák kivágása miatt tiltakozott, ezekért Magyarország miniszterelnökét teszi felelőssé. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője mind a provokációt, mind az erőszakot elítélte.
2017. július 22., 15:372017. július 22., 15:37
2017. július 22., 16:052017. július 22., 16:05
Számítottak rá, hogy provokáció történhet Orbán Viktor beszéde alatt. A kötelező biztonsági előírásokat ilyen esetben meg kell tenni, hiszen nem engedhetjük, hogy az indulatok elszabaduljanak egyik vagy másik irányba – tudtuk meg Kristály Leheltől, Tusványos sajtófőnökétől az incidens kapcsán.
– részletezte Kristály.
Mint a sajtófőnöktől megtudtuk, a Facebookon már korábban voltak arra utaló jelek, hogy provokáció lesz Orbán Viktor beszéde alatt, így örülnek, hogy nem volt nagyobb lendületű a megmozdulás, hiszen Tusványosra azért jöttek az emberek, hogy meghallgassák egymás véleményét és éljenek a szólásszabadság eszközeivel, de nem ilyen formában – summázott Kristály Lehel.
Kósa Lajos
Fotó: Kristály Lehel
A rendezőknek köszönettel tartozunk, hogy a hölgynek nem esett nagyobb baja” – mondta később sajtótájékoztatón Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője az incidensre reagálva. Hozzátette, sportmérkőzéseken is provokációnak minősül, ha valaki az egyik csapat mezében jelenik meg a másik csapat szurkolótáborában. Ilyenkor a provokátort a biztonsága érdekében kell kimenteni az ellenséges közegből. Hozzátette:
Gördülékenyen zajlik a levélszavazatok átvétele a Csíkszeredai Főkonzulátuson, ahol a választókat hosszabbított nyitvatartással, személyes segítséggel és rugalmas megoldásokkal is segítik, hogy mindenki érvényesen és határidőn belül adhassa le voksát.
Ismét jegyezhetők hétfőtől a Tezaur államkötvények – közölte a pénzügyminisztérium. Az április 6. és május 8. között kibocsátott 1, 3 és 5 éves futamidejű állampapírok évi 6,5, 7 és 7,5 százalékot kamatoznak.
Erdőcsinádon, de más Maros-menti településen is húsvét szombatján szalaggal díszített fenyőágak kerülnek a lányos házak kerítéseire. De nemcsak kedveskednek a fiatalok, huncutságból éjszaka elviszik a kapukat, az udvaron levő mozdítható tárgyakat.
A barcasági Apácán a húsvéti kakaslövés éppúgy része az ünnepnek, mint a szemetelés és kapulopás, a piros tojás és a locsolkodás. A hagyomány világszinten egyedülálló, a jelképes bosszúállással több évszázados sérelemre emlékeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök áldott ünnepeket kívánt a katolikus és protestáns híveknek, akik április 5-én ünneplik a húsvétot.
Románia NATO-hoz vezető útja azon a mély meggyőződésen alapult, hogy az ország a demokrácia, a szabadság és a jogállamiság közösségéhez akar tartozni – üzente vasárnap Nicușor Dan a szövetség alapító okirata aláírásának 77. évfordulója alkalmából.
XVI. Leó pápa húsvétvasárnapi beszédében bejelentette, hogy április 11-re imavirrasztást hirdet meg a békéért. A pápa mindenkit arra szólított fel, csatlakozzon az imához.
A levélben szavazó választópolgárok, akik nem kapták meg postai úton a levélcsomagjukat, hétfőtől személyesen kérhetik annak pótlását a külképviseleteken vagy országgyűlési egyéni választókerületi választási irodákban.
Tizennyolc éves, ittasan vezető sofőrt is lekapcsoltak a Hargita megyei rendőrök a húsvéti ünnepek során.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint februárban 11 898 személynek folyósítottak különnyugdíjat, 40-nel többnek, mint előző hónapban.
szóljon hozzá!