
Korodi Attila szerint jelenleg egyértelmű tőkehiánnyal küszködnek a csíkszerdai cégek. Archív
Fotó: Gábos Albin
Csíkszereda gazdasági újraindítását és fejlődését segítő kezdeményezést indított el az RMDSZ városi szervezete. Az elképzeléseket a megbízott elnök, Korodi Attila mutatta be online sajtótájékoztatón.
2020. április 23., 13:272020. április 23., 13:27
„Jelen helyzetben komoly gazdasági kihívásokkal szembesülnek a csíkszeredai vállalkozók, a munkahelyek kérdése pedig ténylegesen érinti a lakosságot is” – vázolta a meglévő problémát Korodi.
A Csíkszereda gazdasági fejlődését előtérbe helyező négyéves stratégiai terv fejlesztése ugyan nyáron lenne esedékes, de a szervezet már korábban lépni szeretne ez ügyben. Az elnök kiemelte, első lépésként feltérképezik a közigazgatási rendszereket (városi, parlamenti, magyar-magyar és Európa Parlamenti együttműködés), hogy milyen döntésekkel tudnak segíteni a helyzeten és miként tudják megkönnyíteni a vállalkozások fennmaradását.
„Előre nem belátható helyzetekkel szembesülnek ezek a vállalkozások. Fel fogjuk keresni többek között a Csíki Vállalkozók Szövetségét, a Hargita Megyei Kereskedelmi és Iparkamarát és a Romániai Magyar Közgazdász Társaság csíkszéki szervezetét” – mondta Korodi.
A vállalkozások feltérképezése online rendszerű adatgyűjtéssel fog kiegészülni. „Milyen új helyzetekkel szembesültek? Milyen helyzetben voltak a járvány előtt? Milyen új gazdasági szereplők kellene megjelenjenek ahhoz, hogy az ő tevékenységük is bővebb legyen? Az adatgyűjtés célja, hogy ha szükséges, ezeket a kérdéseket minden egyes vállalkozás esetében egyenként fel tudjuk tenni” – tette hozzá Korodi.
Terveik szerint a folyamat május első felében fog zajlani, az információkat pedig szakértők bevonásával kielemzik. Mint mondta,
„Szakmai oldalról olyan alapvető dolgokat kell érintsen a kezdeményezés, mint a bürokráciacsökkentés, digitalizáció, tőkebevonás, adóeljárások. Ezeket a tényezőket figyelembe véve kell felépítsünk egy rövid- és középtávú stratégiát” – hangsúlyozta az elnök.
Érdeklődésünkre, miszerint jelenleg milyen helyzetben vannak a csíkszéki vállalkozások, Korodi úgy válaszolt,
„A május közepén feloldott korlátozások már elő tudják segíteni a vállalkozások újraindulását, így a tőkeelvonás, mint problémaforrás meg tud szűnni” – fogalmazott.
Hozzátette, a városi RMDSZ Facebook-oldalát fogják beüzemelni a felmérésre, illetve jövő héttől online kérdőív formájában is lehetőség nyílik, hogy megszólítsák az érintett vállalkozásokat.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Mindenszentek, november 1-je és halottak napja, november 2-a egymást kiegészítő ünnepek. Ilyenkor szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről, gyertyát gyújtva és virággal díszítve a sírokat.
Árokba borult egy több személyt szállító kisbusz egy kanyarban vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen. Az első információk szerint húsz ember érintett a balesetben, közülük ketten eszméletlen állapotban vannak.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Kovászna, Hargita, Beszterce-Naszód és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Az elmúlt 24 órában országszerte 487 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 116-nak gyorshajtás, 85-nek alkohol hatása alatti vezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
Négy földrengés történt vasárnapra virradóra és vasárnap reggel Vrancea szeizmikus térségében. A legerősebb rengés a Richter-skála szerint 3,6-os magnitúdójú volt – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Több mint ezeréves egyházi hagyomány áll mindenszentek ünnepe mögött, a temetők esti kivilágítása pedig az elhunyt szeretteinkre való emlékezés és az örök világosság jelképe. De honnan erednek ezek a szokások?
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
1 hozzászólás