Fontos kilépni a mókuskerékből, néha kiszabadulni a mindennapok rutinjából, a városból és kimenni a természetbe feltöltődni – ez az üzenete a gyergyószentmiklósi No Sugar zenekar A hegyek közt című dalának, amely egy Petőfi-vers nyomán született.
2023. április 14., 12:012023. április 14., 12:01
A zenekart a magyarországi Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat kérte fel, hogy a Petőfi-bicentenárium alkalmából megzenésítsék a költő egyik versét. Bereczky Botond, a zenekar alapító tagja, gitárosa úgy fogalmazott:
Nem voltam nagy Petőfi rajongó, de ezáltal, hogy nagyon sok verset kellett elolvasni, közelebb került hozzám Petőfi” – osztotta meg a zenész.
A beszélgetés során szó esik a dal megszületésének folyamatáról, a hozzá készült videoklipről, és arról is, hogy
Műsorunk a Petőfi Sándor-emlékév programsorozathoz kapcsolódóan, a Magyar Kultúáért Alapítvány támogatásával készült.
Romániának egy állandó energetikai és logisztikai válságkezelő központra, egy országos energiabiztonsági diszpécserszolgáltra lenne szüksége, nem eseti válságülésekre, hogy ne érje felkészületlenül egy esetleges „olajvihar” – véli az AEI elnöke.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a szavazatok 34 százalékával nyerne, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat; a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatottsága 23, a Nemzeti Liberális Párté (PNL) 21 százalékos.
Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a fehéregyházi látogatás után beszélt a Székelyhonnak az erdélyi fogadtatásról, valamint arról, hogyan alakul át átláthatóbbá a határon túli magyar támogatások rendszere.
Tavaly a kiadásaikat jövedelmükből fedező romániai háztartások alig 29,4 százaléka engedhetett meg magának egy egyhetes üdülést az otthonától távol, szemben a 2024-ben jegyzett 26,6 százalékkal.
Megnyitották vasárnap a fehéregyházi Petőfi Sándor Emlékhely új állandó kiállítását. Ekkor jártak először hivatalos látogatáson Erdélyben az új magyar kormány képviselői: Tarr Zoltán miniszter, valamint Kalla Zsuzsa államtitkár-helyettes.
Egy tucat halálos baleset volt tavaly a Maros és Hargita megyén is áthaladó 15-ös országúton, így a közlekedésügyi rendőrök vasárnap is razziáznak ezen az útszakaszon.
Két személygépkocsi ütközött össze vasárnap délután a Kovászna megyei Hídvég településen, a helyszín közelében fogalomkorlátozásra kell számítani.
Alkoholos befolyásoltság alatt vezetett több sofőrt a hétvégén Hargita megyében, a rendőrség bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárás ellenük.
Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét – közölte vasárnap a védelmi minisztérium.
Záporokra, zivatarokra, viharos szélre és jégesőre figyelmeztető sárga jelzésű előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország több térségére.
szóljon hozzá!