
Dan Tanasă a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal épületéről is le szerette volna vetetni a magyar feliratot – sikertelenül
Fotó: Pinti Attila
Dan Tanasă 2000 lej büntetést kell fizessen magyarellenes uszítás miatt. Kezdetnek nem rossz – állapítja meg a Székely Figyelő Alapítvány. Az általuk indított egyik bírósági eljárás jogerősen lezárult, Tanasănek fizetnie kell.
2023. június 17., 12:262023. június 17., 12:26
A Legfelsőbb bíróság szerdai döntésével igazat adott a Székely Figyelő Alapítványnak, és kimondta, hogy
Az összeg nem túl nagy, de azért érdemes megemlíteni, mert ez az első olyan eset amikor a Székely Figyelő Alapítvány által indított bírósági ügy végén a magyarellenes feljelentgetéseiről elhíresült Dan Tanasă büntetést kell fizessen, azaz a zsebe is megérzi – mutatott rá megkeresésünkre reagálva Árus Zsolt.
Az alapítvány vezetője elmondta, hogy az ügy több évre nyúlik vissza. Tanasănek akkor épp a gyergyószentmiklósi városháza felirat szúrta a szemét, azt szerette volna levetetni. Azonban számtalan más hasonló ügyével ellentétben
Ezen felháborodva tett közzé azt a bejegyzést a Facebookon, amelyért most a büntetést kapta.
Árus még elmondta, hogy előbb az Asztalos Csaba által vezetett Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál tettek panaszt az ügyben, de ez az intézmény érdekes módon nem rótt ki büntetést Tanasăre. Ezután indította a bírósági eljárást az Alapítvány, és ez zárult le most a pénzbüntetéssel.
Árus Zsolt még hozzátette, több más jogi eljárás is folyamatban van még, ahol ehhez hasonlóan az Országos Diszkriminációellenes Tanács nem rótt ki büntetést, és ezt most a bíróságon szeretné elérni a Székely Figyelő Alapítvány.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
Három helyszínen tartottak házkutatást szerdán egy gyermekpornográfiával kapcsolatos bűnügyben a Maros megyei szervezett bűnözés elleni rendőrök. Négy személyt vettek őrizetbe a Bukarestben, Kolozsváron és Suceava megyébe kiterjedő akcióban.
Siegfried Mureșan szerdán kijelentette, hogy a politikai válság megoldásának legegyszerűbb módja a kormánya beiktatása.
Siegfried Mureșan szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy kormányprogramjában szerepelni fog a közalkalmazotti bérek emelése és a nyugdíjak indexálása is.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat elérhetővé.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy kormányában három miniszterelnök-helyettes lesz, egy-egy az őt hivatalosan támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ részéről.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
A románok közel fele (47 százalék) úgy véli, előre hozott választásokra van szükség, a másik fele (szintén 47 százalék) viszont ellenzi ezt – derül ki a CURS felmérésének szerdán ismertetett eredményeiből.
4 hozzászólás