
Verebesen az árokban végződött a menekülés
Fotó: Csíki közlekedési infó/Facebook
Tusnádon egy balesetet okozó férfi, Csíkszeredában pedig egy barátait jogosítvány nélkül furikázó fiatalkorú próbált elmenekülni a rendőrök elől – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
2019. július 22., 16:322019. július 22., 16:32
Az első, péntekre virradóan történt esetnél Tusnádról csupán Verebesig jutott egy 34 éves helyi sofőr, miután balesetet okozott, majd a helyszínre érkező rendőrök láttán a megrongálódott autóval megpróbált elmenekülni. Előbb az E578 jelzésű európai úton igyekezett „lerázni” a hatóságiakat, aztán a 123A jelzésű megyei útra tért kocsijával, amely végül Verebesen egy enyhe kanyarban kisodródott és a menetiránya szerinti bal oldalon felborult. A sofőr kiszállt és elszaladt.
A balesetben egy 47 éves csíkszentgyörgyi férfi megsérült, ezért a járművezető ellen gondatlanságból elkövetett testi sértés és baleset helyszínének elhagyása miatt indítanak eljárást.
Pénteken kevéssel éjfél előtt a csíkszeredai Szentlélek utcában kezdődött, majd a városszéli, egykori Suta-tó mellett végződött egy autós üldözés. A rendőrség tájékoztatása szerint az ügyeletes közbiztonsági egység egy, a Hunyadi János utcából a Szentlélek utcába térő autó nyomába eredt, a járőrök láttán a gépkocsivezető azonban hirtelen egy mellékútra tért, ahol elvesztette uralmát a jármű fölött. Az autóból hét – 17 és 24 év közötti, Hargita és Kovászna megyei – fiatal ugrott ki és szaladt az egykori Suta-tó irányába. Közülük először négy személyt fogtak el, majd a többieket is azonosították.
A vizsgálatok során kiderült, hogy a járművet egy 17 éves csíkszentmártoni fiatal vezette, ellene jogosítvány nélküli vezetés miatt indul eljárás.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
szóljon hozzá!