
Tűzoltók mentették ki az állatot az árokból. Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Tűzoltók mentettek ki kedden reggel egy őzet, amely a marosvásárhelyi turbinaárokba zuhant.
2018. május 22., 12:222018. május 22., 12:22
„A vízben evickélő őzet, amely nem tudott felkapaszkodni a turbinaárok meredek betonfalain, egy járókelő vette észre, aki riasztotta a tűzoltókat a 112-es egységes hívószámon. Négy embernek sikerült kimentenie a vízből az őzet, amelyet kivizsgálásra átadtak a szakembereknek” – nyilatkozta Cristian Virag, a Maros megyei tűzoltóság szóvivője. Dr. Borka-Vitális Levente állatorvos az Agerpres hírügynökségnek elmondta,
A szakembereknek egyelőre nem sikerült magyarázatot találniuk arra, hogy az őz miként került a város központjában lévő turbinaárokba.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!