
Fotó: Gergely Imre
Két gyergyószárhegyi középület újulhat meg abból a finanszírozásból, amit a község az országos helyreállítási terv (PNRR) pénzalapjából kap. Az orvosi rendelő és a felszegi iskola felújítására, korszerűsítésére vonatkozó szerződést a napokban írták alá a fejlesztési minisztériumban.
2023. március 01., 17:432023. március 01., 17:43
A két épület hőenergetikai felújításon esik át az 1,7 millió, illetve 730 ezer lejes finanszírozás révén. Erre a felszegi iskolánál elsősorban azért volt szükség, mert
Emellett elvégzik azokat a munkálatokat is, amikre még szükség van, és amit a program megenged, azaz a hőszigetelést, a fűtés- és villanyhálózat modernizálását, a nyílászárók cseréjét és hasonlókat – mondta el Danguly Ervin polgármester.
Az épületben iskola és óvoda is működik, de a polgármester szerint
A másik felújításra váró épület, az orvosi rendelő jelenleg használaton kívül áll, a felújítás után ott fogorvosi rendelőt szeretnének kialakítani – tudtuk meg.
A polgármester hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy most mihamarabb kivitelezőt találjanak, és minél rövidebb időn belül megvalósuljon a két felújítás, hiszen
Valószínű, hogy a község is hozzá kell majd járuljon a költségek kiegyenlítéséhez, hiszen a jelenlegi számítás szerint a fejlesztési minisztérium által folyósított pénz a költségek 90 százalékát fedezi.
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
A fesztiválélmény megmarad, csak közben folyamatos matekozás zajlik: mire menjen el a napi keret? Egy nap Tusványoson könnyen elvisz 60–100 lejt, de tapasztalataink szerint a legtöbb fiatal igyekezett okosan beosztani a pénzét.
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szombaton 15 óra 13 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszter szerint a kormány az állások befagyasztásával és az egészségügyi dolgozók jövedelmének csökkentésével az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti.
A volt miniszterelnök tusványosi beszéde iránt nem lankadt az érdeklődés az előző évekhez képest. A Fidesz elnökét rengetegen hallgatták a nagyszínpad előtti téren, kormánykritikus molinókat, üzeneteket is emelve a magasba.
A szovátai szabadtéri színpadon adja elő a Bekecs Táncszínház vasárnap a Táncolva öröklődik című előadását.
A svájci Plan-les-Ouates településtől kapott adományba egy tűzoltóautót Erdőszentgyörgy.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Tusnádfürdő nem változott, ez továbbra is az a hely, ahol a magyarok nem csak beszélnek a jövőről, de próbálják azt megérteni – jelentette ki tusványosi beszédében Orbán Viktor, aki pártja jövőbeni szerepéről beszélt.
A 35. Tusványos szombati napján Tőkés László a romániai magyarság fogyatkozásáról, az autonómia ügyéről, Márton Áron örökségéről és Orbán Viktor nemzetpolitikájáról beszélt, történelmi és aktuálpolitikai párhuzamokat is felvonultatva.
szóljon hozzá!