
A Közösségi Alapítvány fő tevékenységi köre a pályázati támogatás, miként a Youth Bank programja is működik. Pénzt gyűjt, és kiosztja más szervezeteknek. Első projektje, az Ön dönt! is erről szólt.
2010. szeptember 07., 17:152010. szeptember 07., 17:15
2010. szeptember 07., 17:252010. szeptember 07., 17:25
2007-ben az alapítvány kapott egy 5000 angol fontos támogatást, pályázatot hirdetett meg a helyi civil szervezeteknek, és az Udvarhelyi Híradón keresztül lehetett szavazni. Az eredmény három nyertes projekt lett. Ez a program idén is újraindult, ezúttal a Közösségi Kártya program által begyűlt pénzalap szétosztásával.
A korábbi időszakban kiosztottak mintegy 1200 kártyát, ezek közül 800-at már legalább egyszer használtak. A befolyt pénzekből pályázati úton támogatnak helyi civil szervezeteket. Más pályázatoktól eltérően nem projekteket, programokat támogatnak, hanem a civil szervezetek eszköz-, illetve anyagszükségleteit. Ez a „beszerzési támogatás” arra hivatott, hogy ezek az egyesületek, alapítványok olyan dolgokat, eszközöket vehessenek meg, melyek segítségével jobban fogják szolgálni Udvarhelyszéket. Az alap folyamatosan bővül, hála a folyamatos kártyahasználatnak, elérte a havi 1200 lejt. Mint ismeretes, ha a vásárló használja a kártyát, egy százalékkal neki is olcsóbb a termék, plusz még egyet az üzlet ad az alapítványnak is. A begyűlt pénzből udvarhelyszéki civil szervezeteknek eszközbeszerzésre hirdettek meg pályázatot.
Amint korábban is közöltük, öt civil szervezet jelentkezett: a Civitas Alapítvány, a Ficánka és Barátai Egyesület, az Orbán Alapítvány, a Városfalva Egyesület, valamint a Vulticulus Földrajzi Társaság. A beérkező pályázatokat nyilvánosságra hozták, és megkérték a vásárlókat, hogy szavazzanak, ezáltal közösen döntsék el, melyik pályázatot támogassák.
Ahányszor csak használta a vásárló Közösségi Kártyáját, a kapott pénztári nyugtával szavazhatott is kedvenc szervezetére. Annyiszor szavazhattak, ahányszor vásároltak augusztus végéig.
Az összesítéskor 761 szavazatot számoltak meg. Az Orbán Alapítvány elsöprő fölénnyel nyert, 417 szavazatot tudhat magának. A Civitas 65-öt, a Ficánka 202-t, a Városfalva Egyesület 45-öt, míg a Vulticulus 32 voksot kapott. A hét folyamán fogják átutalni a pénzt az Orbán Alapítványnak, amely rehabilitációs központjának felszerelésére fogja azt fordítani.
Az alapítvány munkatársaitól megtudtuk, hogy amint újra összegyűl egy nagyobb pénzösszeg, ismét elindítják a kampányt, hogy ismét Ön döntsön!
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!