
A sportlétesítmények működtetését – többek között az Erőss Zsolt Arénáét – ezentúl önkormányzati cég végzi
Fotó: Pinti Attila
Hatékonyabb programterv kialakítása, ezzel együtt pedig amatőr sportcsapatok, valamint új sportágak befogadása is szerepel a Csíki Sport és Rekreatív Kft. tervei között, miután átvette a csíkszeredai önkormányzati sportlétesítmények ügykezelését. A feladatra egymillió eurós, tehát közel ötmillió lejes állami támogatást kapnak év végéig, ez az összeg főként a fenntartási költségeket fogja fedezni.
2022. augusztus 05., 11:172022. augusztus 05., 11:17
Augusztus elsejétől vette át a csíkszeredai Erőss Zsolt Aréna, a hargitafürdői mofetta, valamint a Kós Károly utcai sportcsarnok ügykezelését a Városi Sportklubtól (VSK) a nemrég létrehozott Csíki Sport és Rekreatív Kft. önkormányzati cég. A Csíki Csobbanó, vagyis a városi uszoda szeptember elsejétől kerül a cég hatáskörébe, továbbá folyamatban van a Molnár Lajos Sátortetős Műjégpálya átvétele is.
Mint Páll Andrea, a cég ügyvezetője elmondta,
A koronavírus-járvány miatt ugyanis visszaesett a sportélet, elmaradt a közönség, így a bevételektől is elestek a sportcsarnokok.
„Ugyanakkor nem volt egy jól beütemezett program, ezen szeretnénk még változtatni, hogy az amatőr társaságok, illetve az újfajta sportágak is helyet, időt kapjanak ezekben a létesítményekben” – osztotta meg elképzeléseiket a július 5-én kinevezett ügyvezető. Tőle tudjuk, hogy
Ugyanakkor, mivel a VSK korábban alvállalkozók bevonásával oldotta meg például a takarítást és egyéb kisebb munkákat, ezeket a továbbiakban alkalmazottakkal végeztetnék el, így
A VSK az elkövetkezőkben a sporttevékenységekre fókuszálhat, az ingatlanok hatékonyabb adminisztrálását pedig az önkormányzati cég végzi majd el.
A Csíki Sport és Rekreatív Kft. számára egymillió eurós pénzalapot biztosít a város, amelyet december 31-ig osztanak ki részletekben. Rákérdeztünk arra, hogy ezt az összeget mire költik majd.
„A VSK korábbi költségvetésére támaszkodva állítottuk össze a büdzsét, amely alapján ez az összeg éppen a fenntartásra, működtetésre, karbantartásra lesz elegendő” – mutatott rá Páll Andrea, hozzátéve, hogy mindeddig az átvétellel járó, esetenként igencsak körülményes adminisztratív teendőket végezték, egyelőre még nem volt idő arra, hogy bővebben kidolgozzanak terveket a jövőre nézve. Az energiaárak elszabadulása miatt ráadásul még az is kérdéses, hogy a télen mennyibe fognak kerülni a fűtésszámlák.
A cégvezető ugyanakkor megjegyezte,
Végezetül azt még hozzáfűzte, hogy szeretnék az épületek energiahatékonyságát növelni, pályázási lehetőségek függvényében, fotovoltaikus rendszerek kiépítésével.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Felemelő volt, amikor 120 gyermek és fiatal egy hangon énekelte az „Egy szabad országért” című dalt. Ez volt a március 15-i gyergyószentmiklósi ünnepség legmeghatóbb pillanata. Az eseménynek két ország miniszterelnök-helyettesei is részesei voltak.
Székelyföld-szerte jelen voltunk a március 15-i ünnepségeken, képes anyagunkban abból adunk ízelítőt, hogy Marosvásárhelytől Csíkszeredáig, Székelyudvarhelytől Sepsiszentgyörgyig hogyan ünnepeltek a székelyek.
A kis közösségükben elismert, a magyarságért sokat tevékenykedő hétköznapi hősöket tüntettek ki vasárnap délután Könyv és Gyertya díjjal Marosvásárhelyen. Az alkalmat a legendás Szentegyházi Gyermekfilharmónia koncertje tette emlékezetessé.
Koszorúzással, beszédekkel, néptánccal és imával emlékeztek meg vasárnap késő délután Nyergestetőn az 1848–1849-es szabadságharc hőseiről. A történelmi helyszínen tartott ünnepségen több százan rótták le tiszteletüket a székely honvédek előtt.
„A magyarok Istene mindenütt ott van, ahol a világon magyarok élnek” – fogalmazott a Sepsiszentgyörgy központjában tartott március 15-i ünnepségen Répássy Róbert igazságügyi államtitkár.
Száraz növényzet gyúlt ki a Marosvásárhely közeli Jedd területén március 15-én délután. A tűzoltók nehezen megközelíthető területen küzdenek a lángokkal, amelyek már átterjedtek az erdős terület aljnövényzetére és egy hétvégi ház kerítésére is.
Katonai eledeleket idéző gulyással, történelmi visszatekintéssel és muzsikával emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseire a gyergyószentmiklósi Népművészeti Alkotóház udvarán. Ez volt a huszadik márciusi katonaeledel-kóstoló.
Sohasem fogjuk megengedni, hogy Magyarországot gyűlölet és düh kormányozza – jelentette ki a miniszterelnök a budapesti Kossuth Lajos téren az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján mondott ünnepi beszédében.
Tűz ütött ki vasárnap délelőtt a Prahova megyei Puchenii Moșneni település műemlék templomában, nincsenek áldozatok.
szóljon hozzá!