
Még idén megújul a piacon található épület
Fotó: Erdély Bálint Előd
Némi leleményességgel és helyi forrásokat használva korszerűsíti Szentegyháza Polgármesteri Hivatala a városi piachoz tartozó épületet, ahová ezután több civil szervezet is beköltözhet.
2021. október 26., 11:192021. október 26., 11:19
2021. október 26., 12:072021. október 26., 12:07
Meglehetősen lerobbant állapotban van a piachoz tartozó, négy kiadható részre osztott épület, amelyben az utóbbi időben már csak egy mészárszék üzemelt – számolt be Lőrincz Csaba szentegyházi polgármester. Mint kifejtette, ahelyett, hogy teljesen hagynák leromlani,
A már említett hentesüzlet mellett itt lesz a székhelye a helyi hegyimentő csapatnak, ugyanakkor egy egyesületnek is, egy részt pedig saját raktáraként fog üzemeltetni a hivatal.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A felújítást nagyban befolyásolta a Szentegyházi Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálat is, amelynek tagjai rögtön felajánlották, hogy elvállalják a hozzájuk tartozó rész korszerűsítését, amennyiben a hivatal megvásárolja a szükséges anyagokat – ez így is történt. A polgármesteri hivatal
Lőrincz Csaba szerint a folyamatban lévő modernizálás jó példája annak, hogy inkább csak a fontosabb beruházások esetében érdemes európai uniós vagy éppen központi pénzekért pályázni, de van, amikor
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az épület rendbetételét ugyanis annyi pénzből oldják meg, hogy pályázás esetén abból legtöbb csak a szükséges tanulmányokat tudták volna finanszírozni. Ehhez helyi összefogásra és leleményességre volt szükség. Utóbbira példa, hogy a nem rég elbontott napköziotthon néhány éves cserepeit megőrizték és azt használják fel az újrafödéshez. Onnan származnak ugyanakkor a fűtésrendszer kialakításához felhasználandó fűtőtestek is. Hozzávetőlegesen 200 ezer lejt költenek majd erre a projektre.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
szóljon hozzá!